29.fejezet

Sziasztok :)

Jelentem élek és virulok,túl éltem a gazdaságit,mivel elhalasztottuk szerdára a dolgozatot :-)

Kivásároltam magam a városban és végre itthon vagyok a meleg szobában...rettentő hideg van ma...brrr :)

Na,de nem is húzom tovább az időt...úgyis rég volt friss,amit igyekszek a hétvége folyamán bepótolni!

Jó olvasást!

Puszi

u.i.: Az este folyamán még jelentkezek tegnapi és mai képekkel :-)

29.fejezet

-Ki éjjel legény nappali is legyen az-üvöltötte el magát a szőke finn.

-Na húzzál innen,de nagyon gyorsan-morogta a takaró alatt párom.

-Nem,nem.Én felelek érted Christiannál szóval megemeled a segged-csend,talán elment?-vagyis nem,inkább előbb felöltözöl és utána.

Mi van?

Felröhögtem a takaró alatt és Sebire néztem,aki csukott szemmel feküdt mellettem.

-Adj tíz percet és kész leszünk-szóltam Tomminak,aki kiment a szobából,kibújtam a meleg takaró alól és Sebi csípőjére ültem.

-Ha most felkelsz ugyan abban lesz részed este,mint tegnap-suttogtam a fülébe és elbillegtem a fürdőig.

A tíz percből igaz több lett,mivel nem tudtam eldönteni,hogy mit vegyek fel,már a harmadik ruhába bújtam bele,de mindegyikkel bajom volt.

-Jázmin,jó lesz az-sóhajtott fel Sebi.

-Nem jó,túl vastag a combom-kiabáltam már vele,mérges voltam magamra.

-Eszednél vagy?-lépett oda hozzám és magához húzott.

-Meghíztam-pityeredtem el,és letörölte a könnyeim.

-Butaságokat beszélsz,ha meg így lenne,én akkor is szeretlek-nyomott egy puszit az arcomra.

Ez a reggeli kiborulásom rátette a pecsétet az egész napomra,csak tő mondatokban válaszolgattam mindenkinek és lehangolt voltam.

-Ezt most fejezd be-lépett be az irodámba Sebastian délután kettőkor.

-Mégis mit?-kérdeztem meg,de a papírjaimból nem néztem fel.

-Nem tudom mi bajod van,de nem akarlak szomorúnak látni-lépett oda hozzám és leguggolt mellém.

-Nincs semmi bajom Sebastian,de most dolgoznom kell-magyaráztam neki.

-Hát jó,te tudod-csalódottságot hallottam a hangjában,majd kilépett az irodából,ezzel együtt eleredtek a könnyeim.

Az én hibám..most miattam van rossz kedve,mindent elrontok.

A papírokat elraktam a fiókba és rendeztem a vonásaim,majd a folyosó végére mentem,Christianhoz,aki épp akkor lépett ki az irodájából.

-Jó,hogy jössz.Pont hozzád indultam el,Seb az előbb volt itt,azt hiszem jobb lesz,ha most elküldelek szabadságra,látom rajtad már egy ideje,hogy nincs minden rendben.Menj haza és rendezd le magadban,nehéz lehet egyből ez a felhajtás,bár nem mutatod ki,de ismerlek.-nézett rám komolyan.

-Haza küldesz?-emelkedett meg a hangom.

-Igen,menj haza a családodhoz és pihenj egy kicsit.

-De...Christian,nekem nincs szükségem pihenésre.És amúgy is ki helyettesítene?

-Ezzel most ne foglalkozz,menj vissza a hotelba,pakolj össze.Három óra múlva megy egy repülő-nézett az órájára.

-Remek-vágtam oda neki.-Viszlát!

Mérgesen vágtattam végig a homeban,de a büfében Tina megállított és Seb is előkerült Tommival.

-Elegem van-morogtam.-Köszönöm szépen-vágtam oda Sebastiannak és kirohantam a Red bull homeból,mielőtt elbőgném magam.

-Jázmin!Jázmin-kiabált Sebastian utánam.

-Hagyj békén-fordultam hátra és letöröltem a könnyeim az arcomról-Kérlek ne keress,majd...majd hívlak-zokogtam és ott hagytam a ledermedt Sebastiant a bejárat előtt.

Fogtam egy taxit és a hotelba érve bedobáltam az összes ruhám a bőröndömbe.

Valamennyire lenyugodtam,már nem bőgtem,mint egy idióta,időben elkészültem,így elértem a hét órás gépet,de Magyarországra mentem,hanem Londonba.

Jobb lesz egy kicsit egyedül...majd a többieknek azt mondom otthon vagyok,így talán nem járnak a nyakamra.

A reptéren megvettem a jegyem és még az utolsó pillanatban szálltam fel a gépre,ablak mellé kaptam a helyem és nem érdekelt semmi,csak néztem a tájat és kizártam a külvilágot.

Nem tudtam mit akartam,ott volt Seb,de csak kín vagyok neki,állandóan velem kell foglalkoznia és nem tud a versenyre koncentrálni és...Christiannak igaza volt.

Én nem bírom ezt a felhajtást,egyszerűen kikészülök attól,hogy a sarkunkban vannak a fotósok,riporterek és egy szabad percünk sincs nagyon,ráadásul az utóbbi időben rám is kíváncsiak lettek.

Már csak arra eszméltem fel,hogy a kísérő ébresztett fel,megérkeztünk Londonba.

Ez az időzóna is púp csak a hátamon,itt Londonban még csak a délután kezdődik,fogtam egy taxit és haza vitettem magam,szerencsémre Blanca nem most jött ellenőrizni a házat,a bőröndöm ledobtam az előszobába és a hűtő mélyére néztem,fagyi és csoki van...mint mindig,beültem a tévé elé és sikeresen el is aludtam ott,miután kisírtam magam.

Éjfél körül ébredtem meg,a telefonom csörgött,amúgy sem akartam,hogy a nyakamra másszanak,de bezzeg azért is keresnek,meg se néztem ki keres,szétszedtem a telefonom és a nappali sarkába dobtam.

A bőröndömön sikeresen átestem és rám jött egy dühroham emiatt,az összes ruhám kiszórtam és szanaszét dobáltam a lakásban,elegem volt.

Nem igaz,hogy nem vettem eddig észre,hogy milyen vékony cérna szálon táncolok!

A szobámba az ágyon ültem és csak ringattam magam,a kinti lámpa fénye beszűrődött,így nem volt teljes sötétség....csak belül,úgy éreztem,hogy mindent elrontottam,talán maradnom kellett volna a régi állásom mellett,egy nagy határ senki vagyok!

A pénteki szabadedzéseket képtelen voltam megnézni,egyszerűen nem ment...már attól sírnom kellett,ha arra gondoltam,hogy mekkora egy hülye vagyok és elrontottam mindenki életét,akivel ott találkoztam.

A szombati nap már a laptopom se néztem meg,igaz nem bombáztak el levelekkel,de bőven elég volt amit kaptam.

A vasárnapi napot majdnem végig aludtam,három napja,hogy nem mozdultam ki a lakásból és még nem törte senki rám az ajtót!

Majd eljött a hétfő és tudtam,hogy délután egykor megy a repülője Svácjba Neki,fájt...hogy úgy bántam vele és megkértem,hogy ne keressen,majd én megteszem,de most..nem vagyok képes rá,nem bírnák a szemébe nézni,képtelen vagyok!

A lakásban teljes káosz uralkodott,ez alatt a három nap alatt csak kupit csináltam,csokis papírok és zsepik hevertek mindenhol.

Kedden éreztem úgy reggel,hogy ennek most kell véget vetnem!

Vissza megyek a csapathoz és felmondok,mindenkinek ez lesz a legjobb!

Délután öt óra lehetett mikor éppen a kupit takarítottam,hogy valaki szó szerint be akarta törni az ajtót,elbattyogtam a bejáratig,majd unottan nyitottam ki az ajtót,és szembe találtam magam Vele!

-Végre!Normális vagy?Kerestelek a szüleidnél,de nem tudnak rólad semmit!Még egyszer ne csinálj ilyet!-kiabált velem,de magához húzott.

-Én..én-zokogtam és szorosan hozzá bújtam,hogy lehettem ilyen önző?

Szükségem van rá,nem tudnám elhagyni.

-Ssshhh...megijesztettél a pályán.

-Én..nem...gond..oltam komolyan-töröltem le a könnyeim,de nem akartam elengedni.

-Mindenki aggódott érted,Miranda,a csapat is és a szüleid is teljesen ki vannak készülve,jobban mondva anyukád.És persze anyát sem úszod meg.

-El...elmondtad anyudnak?

-Megkérdeztem,hogy nem voltál ott nálunk,annyira mondtad,hogy szeretsz ott lenni-puszilt meg.

-Sajnálom-sírtam el magam újra.-Ne haragudj rám.

-Nem haragszom te butus.De ilyet többet ne csinálj-bólintottam,majd a karjába vett és bevitt a lakásomba.

A telefonom raktam össze,amikor észrevettem,hogy ma milyen nap is van.

-Sebastian te mit keresel itt?-néztem rá nagy szemekkel.

-Miért?Mi a baj?

-Ma van anyukád születésnapja!-emeltem meg a hangom,hogy lehettem ilyen hülye!

Már ugrottam is a táskámért,de ahogy eljutott a tudatomig,hogy nincs ajándék levágódtam a kanapéra.

-És most mi a baj?

-Nem vettem ajándékot anyukádnak-szomorodtam el.

-Jázmin-emelte meg az arcom.-Nem kell neki ajándék,hidd el.Annak is nagyon örülni fog,hogy lát és most főképp.-ölelt meg és egy nagy puszit nyomtam a szájára.

-Szeretlek!

-Én is szeretlek-mosolygott,most jöttem rá,hogy már nem tudnák nélküle élni,teljesen tőle függök.-Szóval mikor indulunk?

-Ööö...mit szólnál,ha egy kicsit több ideig lennénk?

-Imádlak-nevetett-Anya ki fog bújni a bőréből.

Egy óra alatt össze dobáltam a ruháim és felhívtam anyáékat és megnyugtattam őket,hogy minden rendben,de megígértették velem,hogy hétvégén haza megyek Sebastiannal.

A repülőn ülve eszméltem fel és szorosan Seb mellé bújtam,rettentően hiányzott és nem akarom még egyszer elveszíteni.

-Szeretlek-csókoltam meg.

-Én is-mosolygott és magához húzott.

Elbóbiskolhattam,mert Seb ébresztett fel,hogy mindjárt leszállunk.