Száznegyvenegyedik fejezet

141.fejezet

Pénteken korán kidobott az ágy. Izgatott voltam, azt akartam, hogy minden rendben legyen.

Korán neki láttam a hús előkészítésének, hogy majd Lena-val a süteményeket nyugodtan tudjuk elkészíteni.

Egy jó órával később hallottam, hogy fent már mozgolódnak, vagy Seb vagy pedig Lena. Pár perccel később egy nagyon álmos Lena csoszogott oda hozzám.

-Szia, már fel is ébredtél? - öleltem át, arcát a nyakamhoz dugta, majd felemeltem. - Álmos vagy még igaz? - simogattam a hátát.

-Igee – motyogta.

-Nézel mesét? - nyomtam puszit az arcára.

-Ühümm – ásított egy nagyot.

A nappaliba sétáltam vele, megcsináltam neki a kanapét, majd a plüssével elhelyezkedett. Más DVD-t sem kellett betennem, tökéletesen megfelelt neki a tegnapi Mackó testvér. Nagy sláger ez nála!

Míg Ő nyugodtan nézte a tv-t próbáltam mindent megcsinálni, amiben nem tudna segíteni. Másfél óra múlva úgyis itt fog ugrálni körülöttem.

-Jáázmin! - kiabált. - Szomjas vagyok.

-Viszem – kuncogtam, műanyag pohárba kitöltöttem neki barack levet. - Nem vagy éhes? -simítottam ki az arcából göndör hajszálait.

-Nyem – rázta a fejét. - Seb?

-Biztos alszik még. - mosolyodtam el.

-Majd megnézem ha vége a meszének – adta elő, mintha ez valami igen fontos feladat lenne számára.

Fél órával később hallottam meg Seb rekedt hangját, még Ő is álmos.

-Jó reggelt – csoszogott be a konyhába.

-Szia – kuncogtam, mint Lena ezelőtt; elaludta az arcát és haja összevissza állt.- Éhes vagy?

-Nem, de tudnék még aludni.

-Azt elhiszem. - nevettem fel.

-Lena megint a medvés mesét nézi?

-Igen, lassan viszont rávehetnéd, hogy öltözzön fel – néztem az órára, ami fél kilencet mutatott. - Illene reggelizni.

-Mit adjak rá? - ásított egy nagyot.

-Amit kiválaszt magának.

5 évesen már olyan ruhákat válogatott össze magának, hogy csak pislogtam. Pár év és valamelyik kifutón fog kikötni..

Hallottam, hogy vitáztak egy pár percet, végül Lena nyert, hogy a mese végén elmehetnek felöltözni. Kész egyéniség!

Az ebédet vidáman fogyasztottuk el. Lena igazi nagylány módjára segített a mosogatásban.

Felállt a kis székre és az egyik kötényt is rácsavartam, igazi tündér volt.

-Kész – csapta össze a tenyerét mikor az utolsó tányért is eltörölte, mosolyogva ugrott le a székről. - Seeeeb! - futott a nappaliba. - Készen lettünk, ügyes vagyok?

Mosolyogva hallgattam őket, majd Lena után sétáltam.

-Te vagy a legügyesebb kislány a világon – ölelte magához.

-Köszönöm, hogy segítettél – húztam most én magamhoz és puszit nyomtam az arcára. - Mit szeretnél csinálni?

-Mikoj jönnek a … kik is jönnek? - pislogott rám.

-A nagyszüleid – mosolyodtam el. - és a nagynénéid, nagybátyáid.

-Uuuh – sóhajtott fel. - Akkoj moszt..nem értem – csóválta meg a fejét.

-Nem baj – mosolygott Seb. - Majd mindenkit bemutatunk és megismered őket.

-De akkoj most ti a szüleim vagytok? - pislogott rám majd Sebastianra.

Meglepődtem..megszólalni sem bírtam, tudtam, hogy eljön ez a nap egyszer, hogy rá fog kérdezni. Titokban vártam is, de most letaglózott.

Sebastian sokkal inkább magánál volt.

-Igen, most, hogy nem sokára a bácsik is azt mondják, hogy velünk lehetsz egy család leszünk. Így mi leszünk a szüleid, illetve már most azok vagyunk. - mosolygott rá.
-Akkoj most te leszel anya – nézett rám – és te meg apa? – majd Sebastianra.
-Igen – bólintott határozottan. - De nem muszáj így hívnod minket.
-De szejetnélek – édesen mosolyodott el, azt hiszem a könnyeimtől már fátyolosan láttam. - De nem zavaj? Miéjt síjsz? - nézett rám riadtan. - Josszat mondtam?
-Dehogy is! - öleltem át. - Csak nagyon örülök. Olyan aranyos vagy – pusziltam meg.
-És ezéjt síjsz? - lepődött meg, felkuncogtunk, igaza van.. - Akkoj hívhatlak Anyának?
-Persze, kincsem. Nagyon örülnék neki. - töröltem meg az arcom.
-Szejetlek! - dugta az arcát a nyakamhoz.
-Én is téged, Lena!

***3 órával később ***

Talán most először éreztem át milyen is az mikor több felé kell szakadni. Lena kitalálta, hogy amíg Seb elmegy Zürichbe a családért, addig mi menjünk ki a játszótérre. Az Ő ruháit készítettem elő és rakoncátlan tincseit próbáltam egy copfba fogni, mikor Sebastian tehetetlen morgása hallatszott át a hálónkból.

-Felveszed a nadrágod, míg megnézem mit csinál Apa? - simított végig arcocskáján.

Miután megbeszéltük Lenaval, hogy a szülei vagyunk lényegében már használtuk ezeket a megszólításokat. Mikor először hívott Anyának azt hittem kiesik a kezemből a pohár, de ezalatt a pár óra alatt hamar hozzászoktunk és nagyon jó volt hallani!

-Jó, de siess – szusszantott, majd meghúzogatta a haját, amit nem sikerült megcsinálnom.

-Mi a probléma? - léptem be a szobánkba.

Seb még mindig egy szál boxerben ácsorgott, pedig negyed óra múlva legkésőbb el kell indulnia!

-Nem találom a kedvenc kék farmerom, nem tudod hol van?

-Édesem az a mosásban van – forgattam meg a szemem. - Nem jó ez? - vettem ki a sok közül egy másikat.

-Túl bő a szára – húzta a száját.

Vagy hármat emeltem még ki, mikor meguntam.

-Na jól van, 10 perced van elkészülni. Lena nem csinál ekkora problémát az öltözködésből.  -Most miért nem jó, ez? - emeltem fel a világos farmert.

-De ha egyszer nem szeretem – sóhajtott fel, de azért elvette tőlem.

-Esküszöm elküldelek Heikkivel vásárolni! - csóváltam a fejem, majd átmentem újra a szomszéd szobába.

Ő legalább nem hisztizett, belebújt a rózsaszín nadrágjába, majd a segítségemmel a póló és a szürke pulóver is rákerült.

-Elmentem akkor – dugta be a fejét Seb, már a kezében volt a kabátja.

-Vigyázz az úton, jó? - nyomtam puszit a szájára.

-Nyaaaaa – visított fel Lena, kuncogva rebbentünk szét. - A hajam...így nem mehetek ki! - húzta össze a szemöldökét mérgesen.

-Tudom, tudom. Mit szólnál ha …. - léptem a kis asztalához és a halom csatt között matattam. - ezzel tűznénk el a hajad? - mutattam fel egy világos rózsaszín masnis csatot.

-Jó, de sokat hintázhatok? Nem kell sietnünk vissza?

-Nem kell – mosolyodtam el. - Egy órát biztosan kint lehetünk, de hideg van kint. Tovább nem maradunk, jó? - végre sikerült a haját is rendbe szednem.

Míg Ő lent pakolta össze a játékait a nappaliban a kérésemre én is gyorsan átöltöztem. Mikor megláttam a hajam frászt kaptam, jobbnak láttam csak összefogni, de ma este biztosan megmosom!

Fél négykor indultunk el a játszótérre, ami lényegében nem volt messze. De november közepét tapostuk és már hideg volt, illetve hamar sötétedett.

Amennyire lelkes volt, hogy több órát szeretne itt kint lenni olyan hamar fogta meg a kezem, hogy menjünk haza. Talán hármat-négyet hintázott és már össze-összekoccantak a fogai.

-Holnap is jöjjünk? - kuncogtam.

-Mmm..hideg van – biggyesztette le a száját. - Mikoj éj haza Apa?

-Nem sokára biztosan itt lesznek – segítettem le róla a cipőjét. - Nézel mesét vagy segítesz a vacsorával?

-Mi lesz a vacsi? - csillantak fel a szemei.

-Sült hús és burgonya illetve paprika saláta – pöcköltem meg a nóziját.

-Nyammi – nyalta meg a száját. - Papjika saláta? Az ejős?

-Nem, nem az – mosolyodtam el.

-Nagyooon elfáradtam – sóhajtott fel és szinte beledőlt a karomba.

-Akkor mese? - nevettem fel, úgy kellett elcipelnem a  kanapéig, mert annyira elfáradt szegény a hintázásban.

Lényegesebben gyorsabban haladtam, hogy nem volt mellettem, de nem akartam kivonni a főzésből. És tanulja meg csak nyugodtan, hogy ha lehet akkor segítsen!

Kivételesen hagytuk a mese csatornán, néha-néha beszűrődött a nevetése, ami engem is mosolygásra késztetett.

A paprikát vágtam pici darabokra, mikor autó zajt hallottam. Izgatottan pattantam fel, először a konyha ablakon kukkantottam ki, majd mosolyogva szaladtam a nappaliba.

-Megjöttek – léptem Lenahoz.

Mintha egy pillanatra ijedten nézett volna rám, majd az ölembe kéretőzött. Furcsa ez neki is hiszen szinte az egész családot most fogja megismerni és ez biztosan megrémiszti. Szorosan magamhoz öleltem és a hátát simogattam, majd nyílt a bejárati ajtó.

Hallottam, hogy Seb valamivel szórakoztatja a családot, mert mindenki nevetett, majd sorban belépdeltek a meleg lakásba.

Sebastian volt az első aki köszöntött minket.

-Ó, hát te ilyen csinos vagy? - vigyorgott Lenara. - Ide jössz? - nyújtotta a kezét, Lena átmászott hozzá, ebben a pillanatban néztünk egymásra Heike-vel.

-Szerbusz Kedvesem – ölelt át. - Tündéri ez a kislány – suttogta a fülembe.

-Igen, tényleg az – mosolyogtam.

-Jól vagytok? - simogatta meg a karom.

-Igen, minden rendben.

Mire mindenkit köszöntöttem és váltottam pár szót eltelt jó pár perc. Seb lépett mellém Lenaval, aki vissza is kéretőzött hozzám.

Be invitáltunk mindenkit a nappaliba, ott mégiscsak kényelmesebb.

-Lena, ugye tudod, hogy nem kell félned Tőlük? - beszéltem halkan, hogy csak Ő hallja. - Ők annyira szeretnek Téged, mint mi.

-Nem ismejem őket – nézett rám hatalmas barna szemeivel.

Annához csúsztam közelebb, feltűnt, hogy egy pillanatra mindenki minket figyelt, de tapintatosak voltak Lena-val.

-Ő az én húgom, Anna – magyaráztam Lenanak.

-Szia Lena – mosolygott rá kedvesen. - Ide jössz egy kicsit? Beszélgetünk?

Riadtan nézett rám.

-Itt maradok, csak átülsz Anna ölébe, jó? - aprót bólintott, majd átengedtem húgomhoz.

Feszült volt a hangulat, ez érezhető volt. Sejtettem is, kell pár óra mire mindenkit megismer és megjegyzi a nevét.

Melanie huppant le mellém mosolyogva.

-Imádom – mosolygott, mint egy vadalma.

-Reménykedtem, hogy minden rendben lesz – motyogtam és Lenara pillantottam, aki már Heike és Norbert között ült.

-Ne viccelj már, méterekről látszik, hogy mennyire boldog veletek, mi meg már alig vártuk ezt a napot.

-Milyen volt az ide út?

-Vicces – kuncogott. - Két autóval jöttünk, nem volt könnyű elosztani és, hogy ki vezet.

-Értem – nevettem fel. - Segítesz a vacsorában?

-Persze – álltunk fel, pár perccel később Steph sétált be hozzánk, szegényen már Lena csimpaszkodott.

És én még azért aggódtam, hogy nem fogadják majd el egymást...Lena is nagyon közvetlen volt a helyzetet nézve.

-Segíthetek én is? - húzta a pulthoz a kis székét.

-Nem szeretnél játszani? Nem muszáj ám segíteni – simogattam meg az arcát.

-Megmutattad már Fabinak a szobádat? - mosolygott rá Mel. - És Annának, biztosan nagyon kíváncsiak rá!

-Jóóóó – szaladt ki felé – Annaaaa, Fabiiiiiiiii!

-Nem mondanám csendes gyereknek – kuncogott Steph.

-Tényleg nem az. Rengeteget tud csacsogni, van , hogy le se lehet lőni – nevettem fel.

-Meghiszem azt – bólogatott a kisebbik Vettel lány. - A pici? Róla semmit nem is mondtál.

-Jól van Ő is – simogattam a pocakom. - Valamikor az orvoshoz is eljutok – sóhajtottam fel.

-Ezt hogy érted? - pillantott rám mérgesen Steph, majd a másik lány is. - Jázmin ez ne..

-Tudom, tudom – intettem le. - De Lenat szeretném minél hamarabb hivatalosan a miénknek tudni. Jövő héten vissza kell utaznom vele.

-Akkor sem értem, hogy hanyagolhatod ezt így el! Itt maradok a jövő héten – nézett rám elszántan Melanie.

-Erre semmi szükség, te is dolgozol!

-Van még szabadságom, ideje kivennem.

-De az azért van, hogy pihenj és mellettü..

-Végig sem hallgatom – legyintett. - Maradok! Biztosan Sebastian is támogatja majd – vigyorgott rám. - Megnézem Lena szobáját.

-Ez szemét húzás volt – motyogtam.

-Csak aggódunk miattad – nézett rám Steph. - Ő sem akar rosszat neked. Segítsek valamiben? - nézett körbe a konyhában.

Tekintve, hogy mikor megérkeztek én még a vacsorát készítettem nem volt túl nagy rend a konyhában. Mosatlan edények, a paprika elől, és a köret sem volt még kész a húshoz.

Szerencse, hogy Stephanie segített és Heike megcsinálta a köretet, így hamar asztalhoz ülhettünk.

-Ez tényleg nagyon finom – mosolygott rám Sebastian, majd újabb falatot tömött a szájába.

Örültem, hogy ízlett nekik a hús, pedig semmi különöset nem csináltam vele, csak egy újabb ízesítőt próbáltam ki, ami bevált ezek szerint.

Vacsora után ki lettem paterolva a saját konyhámból azzal az érvvel, hogy mióta megjöttek nem is voltam Sebastiannal és Lenaval. Steph és Mel pedig talán húsz perc alatt elmosogatott és rendet rakott.

Lena az ölemben ülve nézte a mesét, csodálom, hogy rá tudta erre veni a fiúkat. Még Apa is teljes átéléssel nézte az állatos mesét. Volt egy kis időm Annával beszélgetni. Örültem, hogy Ő és Apa eljöttek, de hiányzott Anya.

Halkan beszélgettünk, hogy még Apa se hallja meg.

-Sehogy sem tudtuk rávenni, nagyon makacs – sóhajtott fel. - Pedig ha tudná, hogy unokája van – pillantott Lenara, aki egyre inkább hozzám simult, lassan talán el is alszik.

-Félek, hogy nagyon ki fog borulni – motyogtam.

-Ne..nem tudom – hajtotta le a fejét. - Mikor akarsz vele beszélni?

-Fogalmam sincs – csóváltam a fejem. - Nem lenne jó telefonon közölni, de legközelebb Balázs szülinapjára tudnánk haza menni.

-Az még túl messze van. Talán..talán mégis csak telefonon kéne – nézett rám, igaza volt.

Más megoldás nem volt, hacsak Anya nem gondolja meg magát és valamelyik nap mégis ide utazik. Amire kevés esély van. Lehet, hogy tényleg nagyon haragszik rám, hiszen beszélni sem akar velem nagyon.

Bántott ez az egész helyzet, pont most mikor a legnagyobb szükségem lenne az édesanyámra.

Anna halkan kuncogott fel mellettem, majd Sebastiant is bokán rúgta.

-Na? - háborodott fel, majd Anna Lenara mutatott.

-Elaludt? -mosolyodtam el.

-Ó, de még hogy – állt fel kuncogva.

Finoman nyalábolta fel az ölemből, hogy ne ébredjen fel. Már fél kilenc volt és a mai nap után nem csoda, hogy kidőlt.

-An...Anya – nyújtotta kicsi kezét.

-Jövök – simogatta meg az arcát, majd követtem őket Lena szobájába.

Nem volt könnyű a fél álomban lévő kis csajt kivarázsolni a ruhájából és a pizsamát ráimádkozni, de sikerült.

-Nem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz munka – nevetett fel Seb, kezét a derekamra csúsztatta. - Jól vagy? - simogatta meg az arcom.

-Nem sokára a pelenkával is megbarátkozhatsz – kuncogtam. - Persze! Miért ne lennék jól?

-Édesanyád..

-Hagyjuk ezt most jó? -húzódtam el tőle. - Meg kell még ágyaznom – indultam a vendégszobák felé.

Norbertéknek ágyaztam fel, mikor nyílt az ajtó és Heike lépett be.

-Segítek – lépett mellém mosolyogva.

Pár percig csendben tevékenykedtünk, de tovább nem bírtam.

-Sebastian küldött, ugye?

-Igen, de .. - felsóhajtottam, úgy tudtam! - A fiam aggódik érted és én is! 4 hónapos terhes vagy, itt van Lena és most édesanyáddal is rosszban vagytok. Ez így túl sok – csóválta a fejét.

-Egyikről sem mondanák le néztem rá.

-Tudom én azt – simogatta meg a karom. - De beszélned kell az édesanyáddal. Biztos vagyok benne, hogy amint meg tudja, hogy unokája van rohanni fog ide. - mosolygott.

-Nem tudom, lehet, hogy ki fog borulni – suttogtam.

-Eleinte én is meg voltam lepődve, de ma többször is hallottam, hogy Lena apának szólítja a fiam és téged is Anyának. Kétségtelen, hogy Ő az unokánk már. Egy család vagyunk. Természetes, hogy mindannyian aggódunk érted.

-Köszönöm – öleltem át és rögtön letöröltem a kibuggyanó könnyeimet.

-Menj, majd szólok a lányoknak, hogy segítsenek.

-Dehogy is...ti most itt vendégek vagytok.

-Ugyan már Jázmin.. - legyintett. - Menj és beszélj Sebastiannal, beszéljétek ezt meg.

-Köszönöm – öleltem át még egyszer.

Meglepődtem, hogy nem találtam a többiekkel a nappaliban. Fabi a pajtába irányított. Gyorsan belebújtam a csizmámba és magamra dobtam a kabátom. Figyelnem kellett, hogy ne dobjak egy hátast a járdán, ami a pajtába vezetett. A lámpa égett így biztos voltam, hogy ott van bent. Az ajtó nyikorogva jelezte neki, hogy valaki jött, de nem nézett fel.

-Sajnálom – suttogtam.

-Mit? - még mindig nem nézett rám.

Közelebb sétáltam hozzá és kivettem a kezéből a csavarhúzót, valamit barkácsolt.

-Goromba voltam veled, pedig nem kellett volna. Sajnálom.

-Én csak segíteni akarok neked. Társak vagyunk és te nem hagyod – csóválta a fejét.

-Tudom, de annyira rossz ez a helyzet. Édesanyád beszélt velem.

-Szeretlek – nyomott puszit a homlokomra. - Szeretném, ha jövő héten elmennél orvoshoz – simította kezét a pocakomra.

-Rendben – egyeztem bele, bár fogalmam sem volt, hogy mikor lesz rá időm.

Hétfőn Lena-val vissza kell utaznunk Németországba, pár napot biztosan ott kell maradnia és én nem szeretném egyedül hagyni. Talán a hét vége felé vissza is tudunk jönni, de akkor Seb nem lesz itthon.

-Szeretném, ha Te is velem lennél mikor meg tudjuk a nemét – mosolyodtam el.

-Az újabb három hét, de én is melletted szeretnék lenni – a derekamat átölelve sétáltunk vissza a házba.

Meg sem lepődtem, hogy igen nagy hang zavar várt minket. Melanie és Lena a szőnyegen babáztak, Stephanie a húgommal susmorgott, Fabian a tv-t próbálta nézni, de a lányok nem hagyták. A szüleink pedig nem is voltak itt.

-Szent a béke? - mosolygott Stephanie.

-Igen – bólintottam. - Te nem aludtál már? - léptem Lenahoz, egyáltalán nem látszott rajta, hogy álmos lenne.

-Felébredt és Titeket keresett – válaszolt Mel. - Nem akartalak megzavarni benneteket.

-Akkor most már visszajössz velem? - nyomtam puszit az arcára.

-Igen, de alhatok veletek?

-Persze, na gyere! - fogtam meg a kezét és a hálónkba mentünk.

Szándékoztam még visszamenni a nappaliba, így még nem öltöztem át. Talán tíz percet meséltem összevissza, mert hamar visszaaludt. Óvatosan bújtam ki mellőle és a takarót felhúztam rá.

Mire leértem a többiek és összepakoltak, mindannyian fáradtak voltunk, jó éjszakát kívántunk és a fürdőket rohamozták meg. Éhes voltam és már nagyon vágytam egy savanyú uborkára, azonnal lecsaptam rá a konyhában.

Kivételesen most itt alul írok :-)

Azt hiszem bátran leírhatom, hogy ez a rész a történet egyik forduló pontja. Lena már úgy tekint Jázminra és Sebre, mint a szüleire. Teljes lehet a családi béke..vagy talán mégsem. Mi lesz Jázmin és az édesanyja kapcsolatával? 

**

Szeretnék bocsánatot is kérni, amiért 20 napot kellett várnotok a friss részre. De áltatni sem akarlak Titeket. Jövő héten a 11. osztályt kezdem és komoly elképzeléseim vannak a jövőmmel kapcsolatban, ehhez pedig sikeres érettségi kell. Nagyon fontos nekem most ez a tanév és a következő, remélem megértitek!

Nem búcsúzkodni akarok,illetve...

 Épp ma olvastam egy blog bezárásról és nem szeretném ezt megtenni veletek. Csak annyit szeretnék mondani, hogy lehet a későbbiekben is így lesz, hogy 2-3 hetet kell várnotok a frissre.

Igyekszem, majd úgy írni, hogy legyenek előre megírt részeim, de előre nem látom, hogy mikor lesz rá erre időm és ihletem.

Illetve még azt szeretném elmondani, hogy hamarosan ( nem tudom pontosan, hogy mikor...5 fejezet múlva vagy 3 hónap múlva, de befejezem a történetet) !!

Száznegyvenedik fejezet

140.fejezet

Nagyon reméltem, hogy Mirandának igaza van. Bíztam Lenában és nem akartam sürgetni sem.

Ahogy elnéztem a két kislányt nagyon jól el voltak. Lena mosolyogva csacsogott Norahnak, aki nagy barna szemeivel meredt rá. Akaratlanul is ábrándoztam róla, hogy milyen lesz, majd mikor a mi picink fekszik Lena mellett. Egyáltalán Ő is kislány lesz?!

Végig simítottam szépen gömbölyödő pocakomon, nem bánnám, ha megmutatná magát a következő ultra hangon. Illő lenne már lassan az 5. hónapba lépve tudni a nemét, mert így tényleg elcsúszunk a készülődéssel.

-Jázmin - szaladt oda hozzám Lena. - Szomjas vagyok.

-Hm, mit szeretnél? Barack levet vagy kakaót?

-Kakajót, melegen - térdelt fel a székre és onnan vezényelt, közben néha - néha belenyalt a kakaós dobozba.

Pár órát maradtak még nálunk Mirandáék, de délutáni alvásra haza akart érni Norahval, így újra hármasban. Na jó, három és felesben maradtunk.

Lena viszont úgy nézett ki, hogy nagyon nem akart aludni. Hol a kanapén ugrált, hol pedig a szőnyegen és a legvégén még a lépcsőt is megtalálta.

-Lena, nem szabad! Onnan nem ugrálunk le! - szólt rá Sebastian. - Megütheted a bokád, ha rosszul esel.

-De ugrálni akaroook! - lesz még bajunk vele, ha ilyen akaratos marad tini korában is, az biztos!

-De ne a lépcsőről! Gyere - fogta meg a kezét.

A nappaliból ketten pillanatok alatt „ugrálóvárat” csináltak. Párnák, plédek takarók a földre kerültek és a kanapéról ugrált le.

-Karácsonyra ugráló asztalt kap - jött be a konyhába.

-Le tudtad nyugtatni?

-A nappaliban ugrál, nem mondanám lenyugtatásnak. Pedig azt hittem ki fog dőlni Ő is, mint Norah.

-Ó, rosszul hitted - nevettem fel. - Majd este hamar elalszik.

-Még az udvarra se tudunk kimenni, mikor mindent hó bórit. Nem szeretem a telet - fintorgott, mint egy kisgyerek.

-Elfájadtam - jött be lógó nyelvvel, mint egy kiskutya.

-Nem csodálom, kiugráltad magad?  -mosolyogtam rajta.

-Ki - mászott fel a székre.

-Mit szólnál, ha csinálnánk sütit és segítenél nekem?

-Milyet?  -csillantak fel szemei.

-Nem tudom. - vettem el a sütis könyvet. - Válasszátok ki Sebbel.

Lena mellett csak úgy elsuhantak a napok. Olyan energikus és életvidám volt, mi pedig fáradtak. Próbáltuk bevezetni nála a délutáni alvást, hacsak egy órára is, de hamar elszokott tőle és nem volt könnyű rábeszélni.

Mesével még mindig le lehetett kötni, de tényleg nem kedvezett nekünk ez a téli időjárás. Sehova sem tudtunk elmenni, pedig egy jó kis játszóterezésnek biztosan örült volna!

Csütörtök délután már készülődtünk, hiszen holnap jön Sebastian családja.

Az enyém még nem biztos, szomorú voltam miatta, bíztam benne, hogy Anya megenyhül, de sok esélyt nem láttam már rá.

-Lena, itt még van játékod - szóltam neki.

Pár nap alatt a szobájából a játékok háromnegyede a nappaliban kötött ki.

-Ezt nem én hoztam ide - nézett rám nagy szemekkel.

-Hát akkor ki? - tettem csípőre a kezem.

-Seb, Ő játszott vele - nézett csúnyán Sebastianra.

-Öö..tényleg én...én hoztam ide.Ne haragudj Hercegnő - vette ki a kezéből.

Magamban kuncogtam rajta. Szegény Lenat ugrasztottam ide, erre kiderül, hogy Sebastian hozta le a játékot.

A süteményekkel már nagyjából végeztem és a hókifliből már tettem is ki kóstolót.

-Fi...nom - mosolygott rám Lena.

Örültem neki, hogy ennyire ízlett neki a süteményem, amiben Ő is sokat segített. Persze Sebastian is hamar lecsapott az édességre.

-Mit fog ehhez szólni Tommi, ha meglátja - kuncogtam.

Ugyanis a finnt már nagyon vártuk, tekintve, hogy jövő héten lesz az utolsó futam még edzenie kellett Sebastiannak és ma délutánra vártuk őket. Blanca is vele tart, így Ők is megtudják a 'kis titkunkat' és végre megismerhetik Lenat.

-Ma is jön valaki? - pislogott rám Lena.

-Igen. Tudod Sebnek edzenie kell és ebben Tommi segít neki. Tommi szerelme, Blanca pedig az én régi barátnőm.

-És öjegek?

-Nem, nem azok - kuncogtam. - Hacsak mi nem számítunk már neked öregnek.

-Nem, nem vagytok azok - csóválta meg a fejét mosolyogva. - Te vagy a legszebb - ölelte át a nyakam.

-Szeretlek - nyomtam puszit puha arcocskájára.

Alig fél órával később Blancatól kaptam egy SMS-t, hogy úton vannak és tíz perccel később már Sebastian ment eléjük, hogy beengedje őket.

Lenaval épen fent pakoltuk össze a ruháit. Lassacskán tényleg megtelik a szekrénye és ez azért megnyugtatott. Megnyugtatott, hogy tényleg hozzánk fog tartozni.

-Át kellene öltözni, nem gondolod? - pöcköltem meg nóziját, a reggeli és a kakaó nyoma is fellelhető volt a pólóján.

-De - nevetett.

-Hahó! Megjöttünk! - kiabálta el magát Blanca.

-Fent vagyunk! - válaszoltam neki, majd visszafordultam Lenahoz.

Egy szál bugyiban és a koszos pólójában ült előttem. Lábait lóbálta és azon rötyögött, hogy nem tudjuk mit vegyen fel.

-Mindjárt jön Blanca, Ő megoldja a helyzetet - nevettem én is vele.

Inkább a lány elő sétáltam nehogy sokkot kapjon, hacsak Seb két percben nem osztotta meg velük a helyzetet. Szinte az ajtóban botlottam belé, be is húztam magam mögött az ajtót.

-Szia Jázmin - méregetett.

-Szia - öleltem meg.

-Nem akarok vallatni, de mi ez a sok gyerek cucc oda lent?!

-Seb nem említett semmit?

-Csak úgy befelé annyit, hogy örökbe fogadtatok egy öt éves kislányt és ne lepődjünk meg - szinte visított.

Nem tudtam eldönteni, hogy a kiborulás szélén áll vagy örül.

-Hát akkor mindent tudsz - néztem rá.

-Jó, de hogy? És mikor? És egyáltalán hol van? Hadd nézzem már meg! Biztos nagyon szép és na mááár - nevetett fel.

-Szóval nem akadsz ki?

-Viccelsz? Miért akadnék ki? A legjobb barátnőm vagy és Sebastiannal egy család lettetek a kicsivel. És ez tök jó dolog! - mosolygott.

-A szobában van - mosolyodtam el.

Nagyon örültem neki, hogy Blanca mellettem áll, mellettünk áll. Ez nagyon sokat jelent nekem!

- Épen nagy problémánk van!

-Igen? Micsoda? - ijedt meg.

-Nem tudjuk, hogy mit vegyen fel - kuncogtam, szinte abban a pillanatban csillantak fel a szemei.

Ez teljes mértékben az Ő területe volt és már előre láttam, hogy fog egy dívát varázsolni Lenaból.

De előbb meg kell ismerkedniük.

-Lena, Ő itt Blanca, akiről meséltem.

-Sziaa - ugrott le az ágyról. - Lena vagyok - nyújtotta pici kezét.

Nem is tudom honnan vette ezt a köszönést, de nagyon meglepett.

-Szia Lena. Blanca vagyok - fogadta el a pici kezét. - Hallom gondban vagytok - méregette a ruha kupacot.

-Igen. Nem tudok választani - csóválta meg a fejét. - Segítesz? - mosolygott barátnőmre.

Azt hiszem még Mirandanál is hamarabb egy hullámhosszra kerültek.

Jó hosszú öltözködés állt előttünk, igazi csajos öltözködés!

-Nem! - csóválta a fejét, mikor nem tetszett neki egy ruha összeállítás.

-Milyen akaratos - kuncogott Blanca.

-Ugye? - pakoltam közben vissza a ruhákat. - Lesz még bajunk.

-Ó, az biztos! - nevetett.

Jó egy órával később Lenát sikerült felöltöztetni. Közben még a fiúk is lementek a konditerembe.

Már csak rám vártak, úgy beszéltük meg, hogy elmegyünk Zugba kicsit csavarogni. Azt hittem gyorsan majd felöltözök, de Lena nem így gondolta.

-Légysziiii - nézett rám hatalmas szemekkel. - Hadd öltöztessünk feeel! - nem sok kellett, hogy toporzékoljon.

-Erre nem mondhatsz nemet - nevetett Blanca.

-A lányos anyukák átka - nevettem fel.

Mindig is azt hittem tini koromban, hogy nekem csak fiaim lesznek. Ennek ellenére itt van Lena és igaz még van remény, hogy fiút szülők.

-Még áprilisban lehet kettő - kettő az arány - mosolygott Blan.

-Ezen gondolkodtam én is. Nem bánnám - nevettem fel. - Főleg, ha megmutatná magát. - húztam el a szám. -Olyan kis szégyenlős - simogattam a pocakom.

**

Mire én is elkészültem a fiúk már kerestek minket. Tommi hamar megbarátkozott Lenával, aki szinte az ujja köré csavarta. Alig fél órával később már a finn a hátán cipelte a kiscsajt.

-Biztos, hogy csavarogni akarsz? - nézett rám Seb.

Egy kis időre Blancáékra bíztuk Lenat, míg Seb is átöltözik.

-Persze, jót tesz Lenanak is, hogy kimozdulunk. Nem ülhetünk itthon vele mindig - vontam meg a vállam.

-Persze, de 17 hetes terhes vagy.

-Ne kezdjük elölről – sóhajtottam fel, tényleg nem volt kedvem ehhez. - Nem fogok megszülni – forgattam meg a szemem.

-Csak féltelek – motyogta és belebújt a pólójába.

-Tudom – sóhajtottam fel és elé léptem.

-Félek, hogy túl vállalod magad. Itt van Lena is, a szüleid.

-Nem kell aggódnod – simítottom végig az arcán, gyors puszit kaptam tőle, Lena ránk törte az ajtót.

-Ezt még meg kell szoknom – motyogta Seb, felnevettem.

-Jöttök már? - tette csípőre a kezét, mint egy hajcsár.

-Megyünk már, megyünk. - kapta el a derekát és majdhogynem a hóna alá csapta a kiscsajt.

Nevetve követtem őket, majd Lena legnagyobb örömére elindulhattunk. Pont befértünk az autóba és végig a kiscsaj szövegelését hallgattuk.

-Most már pihenj, oké? - simítottam végig a kezén.

Ahogy a rózsaszín gyerekülésben ült és a ekzével hadonászott, lábával néha-néha megrúgta Sebastian kezét haláli volt.

-Lekötöm a lábaidat! - morrant fel Szerelmem, mikor újra megrúgta.

-Bocsi – nézett rá ijedten, majd felnevetett.

Felüdülés volt kiszállni negyedórával később az autóból Konstanz-ban. Lena örült ennek a legjobban.

-Ne szaladj el, Lena! - kiabáltam utána. -Gyere ide! - fogtam meg a kezét.-Ne futkoss el, jó? Nem otthon vagyunk.

-Jó – szusszantott.

Tényleg megijedtem, hogy a parkolóban már elszalad és ki tudja mi történik vele. Azért mégiscsak 5 éves!

Nem meglepő, de a fiúk hamar feladták a harcot. Egy műszaki bolt előtt váltunk el, most kezdődhetett csak igazán a csajos vásárlás, leginkább a kis hölgynek.

Mondhatom, hogy Blanca igazi női szemmel figyelgette a gyerek ruhákat és öltöztette Lenát, aki teljesen odáig volt.

Pár farmer nadrágot, kabátot és pulóvereket kapott és egy téli csizmát.

Na meg persze egy újabb plüssállatot, akit kinevezett az alvótársának. Egy hatalmas pónilovat, fehér és rózsaszín színben.

-Betesszük ide a szatyorba, jó? - néztem rá.

-Neeem! - dobbantott a lábával. -Kézben viszem.

-Lena, nem fogok tudni hozni. Ehhez túl nagy, a földön fogod húzni és tiszta kosz lesz!

-Nem!

-Szeretnél ma este már vele aludni, ugye?

-Igeenn, de nem húzom! - jelentette ki.

-Koszos lesz, és akkor nem alhatsz vele. - szomorúan nézett rám.

-Jó – adta oda Blancának, aki eltette.

-Nagyon jó anyuka vagy – mosolygott rám. - Látod milyen könnyen megegyeztél vele.

-Nagyon akaratos – kuncogtam.

-Mintha csak a vér szerinti gyereketek lenne – nevetett fel.

A fiúkkal egy étteremben találkoztunk, már mindannyian éhesek voltunk, főleg Lena.

-Seeb – nézett hatalmas szemekkel rá, már előre kuncogtam.

-Mondjad Hercegnő – hajolt oda hozzá.

-Ha hazamegyünk játszunk kint? - somolygott.

-Óó – nevettem fel.

-Nem kell ide edzésterv – nevetett Tommi. - Lena formában tart.

-Lehet neked nemet mondani, mikor így nézel rám? - sóhajtott fel, igazi apukás mondat volt ez tőle.

Az ebédünk még nem érkezett, addig Lena Sebastian ölében ücsörgött, amit nagyon élvezett. Néha - néha valamit pusmogtak, majd felnevettek.

-Gyere segítek – húztam közelebb a székem Lenahoz, hogy fel tudjam szelni a húsit neki.

-Köszönöm – mosolygott rám.- Szeretlek! -ölelte át a nyakam és egy puszit adott az arcomra.

-Én is szeretlek! - simítottam végig az arcán.

Tényleg nem sok kellett, hogy ott helyben sírjam el magam, de tartottam magam.

Délután keveredtünk haza, Tommiék már nem jöttek velünk vissza. Megértettem, Ők is szerettek volna kettesben lenni. Lena úgy be volt indulva, hogy kicsit megint átrendezzük a szobáját.

-Mikoj lesz máj kifesztve? - sóhajtott fel.

-Sok dolgunk van hercegnő – ültette az ölébe a Seb, kíváncsi votlam, hogy magyarázza el neki. - De mire legközelebb jössz hozzánk már szép rózsaszín lesz a szobád, jó? - nyomott puszit az arcára.

-El kell mennem? - biggyedt le a szája.

-Tudod, hogy csak egy hétre jöhettél velünk – guggoltam le eléjük. - Visszamegyünk Berlinbe, pár napot ott kell még lenned és utána végleg visszajössz velünk, rendben?

-De én nem akajok elmenniiii! - tört el a mécses nála. -Ne vigyetek el – nézett rám, hol Sebre. -Kééérlek! -ugrott át hozzám és nyakamba fúrta arcát.

-Shh..Lena – simogattam a hátát. - Muszáj, így beszéltük meg. Csak pár nap..

-Neeem! - folytak a könnyei továbbra is, a szívem szakadt meg érte.

Nagy nehezen el tudtam altatni, szegény annyira lefáradt és még ez a sírás is. Nehezen, de magára hagytam, ha vele maradok valószínűleg csak felébresztem.

-Elaludt – mentem le a földszintre. - Seb..-sóhajtottam fel. - És ha nem vinnénk vissza?

-Kicsim, tudod, hogy abból bírósági ügy lenne és biztosan nem kerülne hozzánk.

-De olyan rossz volt látni, hogy sír – fúrtam az arcom a mellkasába.

-Tudom, nekem is. De nem tehetünk semmit. Csak pár napról van szó.

-Azt hiszem..azt hiszem, hogy én is ott maradok vele Berlinben – néztem vőlegényemre.

-Gondoltam – mosolygott el.

-De..nem baj? Mármint, hogy nem kísérlek el.

-Nem, dehogy! - simogatta a karom. - Itt nem féltelek annyira, mint Brazíliában. Lena is talán jobban bírja majd azt a pár napot.

-Igen – suttogtam. - Mikor jönnek a szüleid?

-Holnap délután.

-Sütnöm kéne valamit – motyogtam.

-Azért sem fognak megharagudni, ha boltban vesszük meg a sütit – forgatta meg a szemét.

-Mm, nem. Lenat is bevonom, remélem kicsit megnyugszik.

-Biztosan, meg fogja érteni. Okos lány Ő.

-Igen. Fel kéne hívnom a húgom. Azt sem tudom, hogy jönnek- e Ők is...

-Biztos elfognak, ne idegeskedj ezen – simította kezét a pocakomra. - Pár hónap – vigyorodott fel.

-Kösd fel a gatyád! – kuncogtam. - Belegondoltál, hogy lehet Ő is kislány?

-Nem, de majd addig próbálkozunk, amíg sikerül egy fiú is – nevetett.

-Na tudod hova menj ám! - csíptem a karjába. - Meg találj egy nőt, aki szül annyi gyereket. - indultam a konyhába, megkívántam az uborkát..

-Feszült vagy, ne vezessük le? - jött utánam.

-Kanos – nevettem fel. -Mm, finom – sóhajtottam fel, erre volt szükségem.

-Most komolyan mustáros uborkát eszel?!

-Ne háborogj, Ő kívánta meg.

-Jó étvágyat – nevetett,majd lopott egy csókot. - Hm, érdekes – nyalta meg a száját.

-Hülye – forgattam meg a szemem. - Felébreszted Lenat? Lassan fürdenie kell, addig felhívom Annát.

-Itt sem vagyok – intett pát.

Nevetve tárcsáztam húgom, olyan szeleburdi és a jelenlétével képes felvidítani.

-Apád tiszta bolond – simogattam meg a pocakom, majd végre felvette a húgicám is a telefont.

-Ó,Jázmin. Szia.

-Szia. Na mi a helyzet? Mit kapkodod a levegőt?

-Ja – nevetett. - Pakolok.

-Igen? Hova?

-Ó, de hülye vagy! – na kössz! - Bocs, hogy nem hívtalak még, később akartalak.

-Lényeg? - sóhajtottam fel.

-Megyüüünk holnap hozzátok.

-Komolyan? - mosolyodtam el. - Kik jönnek? Mikor jöttök?

-Apa, Balázs, Britt és én.

-Balázsék?

-Repülnek majd tovább New Yorkba Brittany szüleihez.

-Értem és Anya? - felsóhajtott, nem jó jel.

-Nagyon megmakacsolta magát, de azt mondta, hogyha komoly a dolog, akkor utánunk repül.

-Értem – motyogtam. - És mikor száll le a gépetek?

-Ühm, hát Apa nem volt hajlandó reggel indulni, így csak 5-re érünk Zürichbe. Most mondd meg, milyen apánk van? - rinyált egy sort.

-Bele ne halj – kuncogtam. - Majd téli szünetben eljössz előbb vagy maradsz tovább aztán kicsit csavargunk.

-Ú, jó ötlet. Viszont leteszlek, mert sok lesz a számla. Anyu miatt meg ne legyél depis, oké?

-Igyekszem. Holnap Seb megy ki elétek, bár fogalmam sincs hogy fogtok hazajönni, mert az Ő szülei is délután érkeznek.

-Jó tudni – nevetett. - Mindegy, megoldjuk ha már ott leszünk. Puszi és vigyázz magadra!

-Ti is!

Komolyan a saját anyám csinálja ezt velem?!

Megráztam a fejem, nem agyalok ezen!

A fürdőszobában pancsolt már Lena, Seb pólója csurom víz volt.

-Mi ez a kis Balaton itt?

-Balaton? - nézett rám nagy szemekkel Lena.

-Egy nagy tó Magyarországon.

-Ja, és szép?

-Igen, nagyon szép. Majd elmegyünk egyszer nyáron, jó?

-Még én sem voltam ott – húzta fel az orrát Seb.

-Ó, te nagy gyerek – kuncogtam. -Téged is elviszlek jó?

-Pimasz vagy, ezért büntetést érdemelsz – súgta a fülembe.

-Seb! Vegyél már kiii! - nyújtotta a kezét Lena.

-Ühm, alig várom. Mit szeretnétek vacsizni?

-Van húsi? - nézett rám Lena.

-Szereted a húsit mi? - nyomtam puszit a fejére. - Van még, de hosszú idő mire megcsinálom.

-Addig nézzünk mesét – nézett Sebre.

-És holnap csinálunk gofjit? Nutellásat? - csacsogott.

-Holnap sütit sütünk, mert jönnek Sebastian szülei és az én családom is.

-Igen? Milyen sütit?

-Holnap reggel kitaláljuk, jó? Vedd fel a pizsid aztán menjetek mesét nézni.

Sietni akartam a hússal, végül az lett, hogy Sebastian jött le hozzám, hogy rendeljünk.

Lena választotta ki a mesét, ami természetesen a Mackó testvér volt.