Száznegyvenedik fejezet

140.fejezet

Nagyon reméltem, hogy Mirandának igaza van. Bíztam Lenában és nem akartam sürgetni sem.

Ahogy elnéztem a két kislányt nagyon jól el voltak. Lena mosolyogva csacsogott Norahnak, aki nagy barna szemeivel meredt rá. Akaratlanul is ábrándoztam róla, hogy milyen lesz, majd mikor a mi picink fekszik Lena mellett. Egyáltalán Ő is kislány lesz?!

Végig simítottam szépen gömbölyödő pocakomon, nem bánnám, ha megmutatná magát a következő ultra hangon. Illő lenne már lassan az 5. hónapba lépve tudni a nemét, mert így tényleg elcsúszunk a készülődéssel.

-Jázmin - szaladt oda hozzám Lena. - Szomjas vagyok.

-Hm, mit szeretnél? Barack levet vagy kakaót?

-Kakajót, melegen - térdelt fel a székre és onnan vezényelt, közben néha - néha belenyalt a kakaós dobozba.

Pár órát maradtak még nálunk Mirandáék, de délutáni alvásra haza akart érni Norahval, így újra hármasban. Na jó, három és felesben maradtunk.

Lena viszont úgy nézett ki, hogy nagyon nem akart aludni. Hol a kanapén ugrált, hol pedig a szőnyegen és a legvégén még a lépcsőt is megtalálta.

-Lena, nem szabad! Onnan nem ugrálunk le! - szólt rá Sebastian. - Megütheted a bokád, ha rosszul esel.

-De ugrálni akaroook! - lesz még bajunk vele, ha ilyen akaratos marad tini korában is, az biztos!

-De ne a lépcsőről! Gyere - fogta meg a kezét.

A nappaliból ketten pillanatok alatt „ugrálóvárat” csináltak. Párnák, plédek takarók a földre kerültek és a kanapéról ugrált le.

-Karácsonyra ugráló asztalt kap - jött be a konyhába.

-Le tudtad nyugtatni?

-A nappaliban ugrál, nem mondanám lenyugtatásnak. Pedig azt hittem ki fog dőlni Ő is, mint Norah.

-Ó, rosszul hitted - nevettem fel. - Majd este hamar elalszik.

-Még az udvarra se tudunk kimenni, mikor mindent hó bórit. Nem szeretem a telet - fintorgott, mint egy kisgyerek.

-Elfájadtam - jött be lógó nyelvvel, mint egy kiskutya.

-Nem csodálom, kiugráltad magad?  -mosolyogtam rajta.

-Ki - mászott fel a székre.

-Mit szólnál, ha csinálnánk sütit és segítenél nekem?

-Milyet?  -csillantak fel szemei.

-Nem tudom. - vettem el a sütis könyvet. - Válasszátok ki Sebbel.

Lena mellett csak úgy elsuhantak a napok. Olyan energikus és életvidám volt, mi pedig fáradtak. Próbáltuk bevezetni nála a délutáni alvást, hacsak egy órára is, de hamar elszokott tőle és nem volt könnyű rábeszélni.

Mesével még mindig le lehetett kötni, de tényleg nem kedvezett nekünk ez a téli időjárás. Sehova sem tudtunk elmenni, pedig egy jó kis játszóterezésnek biztosan örült volna!

Csütörtök délután már készülődtünk, hiszen holnap jön Sebastian családja.

Az enyém még nem biztos, szomorú voltam miatta, bíztam benne, hogy Anya megenyhül, de sok esélyt nem láttam már rá.

-Lena, itt még van játékod - szóltam neki.

Pár nap alatt a szobájából a játékok háromnegyede a nappaliban kötött ki.

-Ezt nem én hoztam ide - nézett rám nagy szemekkel.

-Hát akkor ki? - tettem csípőre a kezem.

-Seb, Ő játszott vele - nézett csúnyán Sebastianra.

-Öö..tényleg én...én hoztam ide.Ne haragudj Hercegnő - vette ki a kezéből.

Magamban kuncogtam rajta. Szegény Lenat ugrasztottam ide, erre kiderül, hogy Sebastian hozta le a játékot.

A süteményekkel már nagyjából végeztem és a hókifliből már tettem is ki kóstolót.

-Fi...nom - mosolygott rám Lena.

Örültem neki, hogy ennyire ízlett neki a süteményem, amiben Ő is sokat segített. Persze Sebastian is hamar lecsapott az édességre.

-Mit fog ehhez szólni Tommi, ha meglátja - kuncogtam.

Ugyanis a finnt már nagyon vártuk, tekintve, hogy jövő héten lesz az utolsó futam még edzenie kellett Sebastiannak és ma délutánra vártuk őket. Blanca is vele tart, így Ők is megtudják a 'kis titkunkat' és végre megismerhetik Lenat.

-Ma is jön valaki? - pislogott rám Lena.

-Igen. Tudod Sebnek edzenie kell és ebben Tommi segít neki. Tommi szerelme, Blanca pedig az én régi barátnőm.

-És öjegek?

-Nem, nem azok - kuncogtam. - Hacsak mi nem számítunk már neked öregnek.

-Nem, nem vagytok azok - csóválta meg a fejét mosolyogva. - Te vagy a legszebb - ölelte át a nyakam.

-Szeretlek - nyomtam puszit puha arcocskájára.

Alig fél órával később Blancatól kaptam egy SMS-t, hogy úton vannak és tíz perccel később már Sebastian ment eléjük, hogy beengedje őket.

Lenaval épen fent pakoltuk össze a ruháit. Lassacskán tényleg megtelik a szekrénye és ez azért megnyugtatott. Megnyugtatott, hogy tényleg hozzánk fog tartozni.

-Át kellene öltözni, nem gondolod? - pöcköltem meg nóziját, a reggeli és a kakaó nyoma is fellelhető volt a pólóján.

-De - nevetett.

-Hahó! Megjöttünk! - kiabálta el magát Blanca.

-Fent vagyunk! - válaszoltam neki, majd visszafordultam Lenahoz.

Egy szál bugyiban és a koszos pólójában ült előttem. Lábait lóbálta és azon rötyögött, hogy nem tudjuk mit vegyen fel.

-Mindjárt jön Blanca, Ő megoldja a helyzetet - nevettem én is vele.

Inkább a lány elő sétáltam nehogy sokkot kapjon, hacsak Seb két percben nem osztotta meg velük a helyzetet. Szinte az ajtóban botlottam belé, be is húztam magam mögött az ajtót.

-Szia Jázmin - méregetett.

-Szia - öleltem meg.

-Nem akarok vallatni, de mi ez a sok gyerek cucc oda lent?!

-Seb nem említett semmit?

-Csak úgy befelé annyit, hogy örökbe fogadtatok egy öt éves kislányt és ne lepődjünk meg - szinte visított.

Nem tudtam eldönteni, hogy a kiborulás szélén áll vagy örül.

-Hát akkor mindent tudsz - néztem rá.

-Jó, de hogy? És mikor? És egyáltalán hol van? Hadd nézzem már meg! Biztos nagyon szép és na mááár - nevetett fel.

-Szóval nem akadsz ki?

-Viccelsz? Miért akadnék ki? A legjobb barátnőm vagy és Sebastiannal egy család lettetek a kicsivel. És ez tök jó dolog! - mosolygott.

-A szobában van - mosolyodtam el.

Nagyon örültem neki, hogy Blanca mellettem áll, mellettünk áll. Ez nagyon sokat jelent nekem!

- Épen nagy problémánk van!

-Igen? Micsoda? - ijedt meg.

-Nem tudjuk, hogy mit vegyen fel - kuncogtam, szinte abban a pillanatban csillantak fel a szemei.

Ez teljes mértékben az Ő területe volt és már előre láttam, hogy fog egy dívát varázsolni Lenaból.

De előbb meg kell ismerkedniük.

-Lena, Ő itt Blanca, akiről meséltem.

-Sziaa - ugrott le az ágyról. - Lena vagyok - nyújtotta pici kezét.

Nem is tudom honnan vette ezt a köszönést, de nagyon meglepett.

-Szia Lena. Blanca vagyok - fogadta el a pici kezét. - Hallom gondban vagytok - méregette a ruha kupacot.

-Igen. Nem tudok választani - csóválta meg a fejét. - Segítesz? - mosolygott barátnőmre.

Azt hiszem még Mirandanál is hamarabb egy hullámhosszra kerültek.

Jó hosszú öltözködés állt előttünk, igazi csajos öltözködés!

-Nem! - csóválta a fejét, mikor nem tetszett neki egy ruha összeállítás.

-Milyen akaratos - kuncogott Blanca.

-Ugye? - pakoltam közben vissza a ruhákat. - Lesz még bajunk.

-Ó, az biztos! - nevetett.

Jó egy órával később Lenát sikerült felöltöztetni. Közben még a fiúk is lementek a konditerembe.

Már csak rám vártak, úgy beszéltük meg, hogy elmegyünk Zugba kicsit csavarogni. Azt hittem gyorsan majd felöltözök, de Lena nem így gondolta.

-Légysziiii - nézett rám hatalmas szemekkel. - Hadd öltöztessünk feeel! - nem sok kellett, hogy toporzékoljon.

-Erre nem mondhatsz nemet - nevetett Blanca.

-A lányos anyukák átka - nevettem fel.

Mindig is azt hittem tini koromban, hogy nekem csak fiaim lesznek. Ennek ellenére itt van Lena és igaz még van remény, hogy fiút szülők.

-Még áprilisban lehet kettő - kettő az arány - mosolygott Blan.

-Ezen gondolkodtam én is. Nem bánnám - nevettem fel. - Főleg, ha megmutatná magát. - húztam el a szám. -Olyan kis szégyenlős - simogattam a pocakom.

**

Mire én is elkészültem a fiúk már kerestek minket. Tommi hamar megbarátkozott Lenával, aki szinte az ujja köré csavarta. Alig fél órával később már a finn a hátán cipelte a kiscsajt.

-Biztos, hogy csavarogni akarsz? - nézett rám Seb.

Egy kis időre Blancáékra bíztuk Lenat, míg Seb is átöltözik.

-Persze, jót tesz Lenanak is, hogy kimozdulunk. Nem ülhetünk itthon vele mindig - vontam meg a vállam.

-Persze, de 17 hetes terhes vagy.

-Ne kezdjük elölről – sóhajtottam fel, tényleg nem volt kedvem ehhez. - Nem fogok megszülni – forgattam meg a szemem.

-Csak féltelek – motyogta és belebújt a pólójába.

-Tudom – sóhajtottam fel és elé léptem.

-Félek, hogy túl vállalod magad. Itt van Lena is, a szüleid.

-Nem kell aggódnod – simítottom végig az arcán, gyors puszit kaptam tőle, Lena ránk törte az ajtót.

-Ezt még meg kell szoknom – motyogta Seb, felnevettem.

-Jöttök már? - tette csípőre a kezét, mint egy hajcsár.

-Megyünk már, megyünk. - kapta el a derekát és majdhogynem a hóna alá csapta a kiscsajt.

Nevetve követtem őket, majd Lena legnagyobb örömére elindulhattunk. Pont befértünk az autóba és végig a kiscsaj szövegelését hallgattuk.

-Most már pihenj, oké? - simítottam végig a kezén.

Ahogy a rózsaszín gyerekülésben ült és a ekzével hadonászott, lábával néha-néha megrúgta Sebastian kezét haláli volt.

-Lekötöm a lábaidat! - morrant fel Szerelmem, mikor újra megrúgta.

-Bocsi – nézett rá ijedten, majd felnevetett.

Felüdülés volt kiszállni negyedórával később az autóból Konstanz-ban. Lena örült ennek a legjobban.

-Ne szaladj el, Lena! - kiabáltam utána. -Gyere ide! - fogtam meg a kezét.-Ne futkoss el, jó? Nem otthon vagyunk.

-Jó – szusszantott.

Tényleg megijedtem, hogy a parkolóban már elszalad és ki tudja mi történik vele. Azért mégiscsak 5 éves!

Nem meglepő, de a fiúk hamar feladták a harcot. Egy műszaki bolt előtt váltunk el, most kezdődhetett csak igazán a csajos vásárlás, leginkább a kis hölgynek.

Mondhatom, hogy Blanca igazi női szemmel figyelgette a gyerek ruhákat és öltöztette Lenát, aki teljesen odáig volt.

Pár farmer nadrágot, kabátot és pulóvereket kapott és egy téli csizmát.

Na meg persze egy újabb plüssállatot, akit kinevezett az alvótársának. Egy hatalmas pónilovat, fehér és rózsaszín színben.

-Betesszük ide a szatyorba, jó? - néztem rá.

-Neeem! - dobbantott a lábával. -Kézben viszem.

-Lena, nem fogok tudni hozni. Ehhez túl nagy, a földön fogod húzni és tiszta kosz lesz!

-Nem!

-Szeretnél ma este már vele aludni, ugye?

-Igeenn, de nem húzom! - jelentette ki.

-Koszos lesz, és akkor nem alhatsz vele. - szomorúan nézett rám.

-Jó – adta oda Blancának, aki eltette.

-Nagyon jó anyuka vagy – mosolygott rám. - Látod milyen könnyen megegyeztél vele.

-Nagyon akaratos – kuncogtam.

-Mintha csak a vér szerinti gyereketek lenne – nevetett fel.

A fiúkkal egy étteremben találkoztunk, már mindannyian éhesek voltunk, főleg Lena.

-Seeb – nézett hatalmas szemekkel rá, már előre kuncogtam.

-Mondjad Hercegnő – hajolt oda hozzá.

-Ha hazamegyünk játszunk kint? - somolygott.

-Óó – nevettem fel.

-Nem kell ide edzésterv – nevetett Tommi. - Lena formában tart.

-Lehet neked nemet mondani, mikor így nézel rám? - sóhajtott fel, igazi apukás mondat volt ez tőle.

Az ebédünk még nem érkezett, addig Lena Sebastian ölében ücsörgött, amit nagyon élvezett. Néha - néha valamit pusmogtak, majd felnevettek.

-Gyere segítek – húztam közelebb a székem Lenahoz, hogy fel tudjam szelni a húsit neki.

-Köszönöm – mosolygott rám.- Szeretlek! -ölelte át a nyakam és egy puszit adott az arcomra.

-Én is szeretlek! - simítottam végig az arcán.

Tényleg nem sok kellett, hogy ott helyben sírjam el magam, de tartottam magam.

Délután keveredtünk haza, Tommiék már nem jöttek velünk vissza. Megértettem, Ők is szerettek volna kettesben lenni. Lena úgy be volt indulva, hogy kicsit megint átrendezzük a szobáját.

-Mikoj lesz máj kifesztve? - sóhajtott fel.

-Sok dolgunk van hercegnő – ültette az ölébe a Seb, kíváncsi votlam, hogy magyarázza el neki. - De mire legközelebb jössz hozzánk már szép rózsaszín lesz a szobád, jó? - nyomott puszit az arcára.

-El kell mennem? - biggyedt le a szája.

-Tudod, hogy csak egy hétre jöhettél velünk – guggoltam le eléjük. - Visszamegyünk Berlinbe, pár napot ott kell még lenned és utána végleg visszajössz velünk, rendben?

-De én nem akajok elmenniiii! - tört el a mécses nála. -Ne vigyetek el – nézett rám, hol Sebre. -Kééérlek! -ugrott át hozzám és nyakamba fúrta arcát.

-Shh..Lena – simogattam a hátát. - Muszáj, így beszéltük meg. Csak pár nap..

-Neeem! - folytak a könnyei továbbra is, a szívem szakadt meg érte.

Nagy nehezen el tudtam altatni, szegény annyira lefáradt és még ez a sírás is. Nehezen, de magára hagytam, ha vele maradok valószínűleg csak felébresztem.

-Elaludt – mentem le a földszintre. - Seb..-sóhajtottam fel. - És ha nem vinnénk vissza?

-Kicsim, tudod, hogy abból bírósági ügy lenne és biztosan nem kerülne hozzánk.

-De olyan rossz volt látni, hogy sír – fúrtam az arcom a mellkasába.

-Tudom, nekem is. De nem tehetünk semmit. Csak pár napról van szó.

-Azt hiszem..azt hiszem, hogy én is ott maradok vele Berlinben – néztem vőlegényemre.

-Gondoltam – mosolygott el.

-De..nem baj? Mármint, hogy nem kísérlek el.

-Nem, dehogy! - simogatta a karom. - Itt nem féltelek annyira, mint Brazíliában. Lena is talán jobban bírja majd azt a pár napot.

-Igen – suttogtam. - Mikor jönnek a szüleid?

-Holnap délután.

-Sütnöm kéne valamit – motyogtam.

-Azért sem fognak megharagudni, ha boltban vesszük meg a sütit – forgatta meg a szemét.

-Mm, nem. Lenat is bevonom, remélem kicsit megnyugszik.

-Biztosan, meg fogja érteni. Okos lány Ő.

-Igen. Fel kéne hívnom a húgom. Azt sem tudom, hogy jönnek- e Ők is...

-Biztos elfognak, ne idegeskedj ezen – simította kezét a pocakomra. - Pár hónap – vigyorodott fel.

-Kösd fel a gatyád! – kuncogtam. - Belegondoltál, hogy lehet Ő is kislány?

-Nem, de majd addig próbálkozunk, amíg sikerül egy fiú is – nevetett.

-Na tudod hova menj ám! - csíptem a karjába. - Meg találj egy nőt, aki szül annyi gyereket. - indultam a konyhába, megkívántam az uborkát..

-Feszült vagy, ne vezessük le? - jött utánam.

-Kanos – nevettem fel. -Mm, finom – sóhajtottam fel, erre volt szükségem.

-Most komolyan mustáros uborkát eszel?!

-Ne háborogj, Ő kívánta meg.

-Jó étvágyat – nevetett,majd lopott egy csókot. - Hm, érdekes – nyalta meg a száját.

-Hülye – forgattam meg a szemem. - Felébreszted Lenat? Lassan fürdenie kell, addig felhívom Annát.

-Itt sem vagyok – intett pát.

Nevetve tárcsáztam húgom, olyan szeleburdi és a jelenlétével képes felvidítani.

-Apád tiszta bolond – simogattam meg a pocakom, majd végre felvette a húgicám is a telefont.

-Ó,Jázmin. Szia.

-Szia. Na mi a helyzet? Mit kapkodod a levegőt?

-Ja – nevetett. - Pakolok.

-Igen? Hova?

-Ó, de hülye vagy! – na kössz! - Bocs, hogy nem hívtalak még, később akartalak.

-Lényeg? - sóhajtottam fel.

-Megyüüünk holnap hozzátok.

-Komolyan? - mosolyodtam el. - Kik jönnek? Mikor jöttök?

-Apa, Balázs, Britt és én.

-Balázsék?

-Repülnek majd tovább New Yorkba Brittany szüleihez.

-Értem és Anya? - felsóhajtott, nem jó jel.

-Nagyon megmakacsolta magát, de azt mondta, hogyha komoly a dolog, akkor utánunk repül.

-Értem – motyogtam. - És mikor száll le a gépetek?

-Ühm, hát Apa nem volt hajlandó reggel indulni, így csak 5-re érünk Zürichbe. Most mondd meg, milyen apánk van? - rinyált egy sort.

-Bele ne halj – kuncogtam. - Majd téli szünetben eljössz előbb vagy maradsz tovább aztán kicsit csavargunk.

-Ú, jó ötlet. Viszont leteszlek, mert sok lesz a számla. Anyu miatt meg ne legyél depis, oké?

-Igyekszem. Holnap Seb megy ki elétek, bár fogalmam sincs hogy fogtok hazajönni, mert az Ő szülei is délután érkeznek.

-Jó tudni – nevetett. - Mindegy, megoldjuk ha már ott leszünk. Puszi és vigyázz magadra!

-Ti is!

Komolyan a saját anyám csinálja ezt velem?!

Megráztam a fejem, nem agyalok ezen!

A fürdőszobában pancsolt már Lena, Seb pólója csurom víz volt.

-Mi ez a kis Balaton itt?

-Balaton? - nézett rám nagy szemekkel Lena.

-Egy nagy tó Magyarországon.

-Ja, és szép?

-Igen, nagyon szép. Majd elmegyünk egyszer nyáron, jó?

-Még én sem voltam ott – húzta fel az orrát Seb.

-Ó, te nagy gyerek – kuncogtam. -Téged is elviszlek jó?

-Pimasz vagy, ezért büntetést érdemelsz – súgta a fülembe.

-Seb! Vegyél már kiii! - nyújtotta a kezét Lena.

-Ühm, alig várom. Mit szeretnétek vacsizni?

-Van húsi? - nézett rám Lena.

-Szereted a húsit mi? - nyomtam puszit a fejére. - Van még, de hosszú idő mire megcsinálom.

-Addig nézzünk mesét – nézett Sebre.

-És holnap csinálunk gofjit? Nutellásat? - csacsogott.

-Holnap sütit sütünk, mert jönnek Sebastian szülei és az én családom is.

-Igen? Milyen sütit?

-Holnap reggel kitaláljuk, jó? Vedd fel a pizsid aztán menjetek mesét nézni.

Sietni akartam a hússal, végül az lett, hogy Sebastian jött le hozzám, hogy rendeljünk.

Lena választotta ki a mesét, ami természetesen a Mackó testvér volt.