Sziasztok! : )
Nagy nap a mai. Számomra legalább is mindenképp!
2011. július 30. Erre a dátumra öreg koromban is emlékezni fogok, ez biztos.
2 év, úristen. Kimondva hiszem csak el, hogy 2 éve az életem része.
Blogot már talán 4-5 éve kezdtem el írni, de ez az első Forma 1-es blogom, ami ma ünnepli a 2. születésnapját.
Tavaly sajnos nem tudtam kellően felkészülni, mert éppen nyaraltam, de idén készültem. ^^
Annyira..annyira jól esik kimondani, hogy 2 éve már él ez a blog.
Sosem hittem volna, hogy ennyien fogjátok majd olvasni a blogomat és tessék! :)
Nagyon - nagyon szépen köszönöm! Nélkületek most nem lennék itt! ♥
Tegnap este már agyaltam rajta, hogy mit írjak Nektek, de most még sem jönnek a szavak :/
Ezerszer meg tudnám köszönni Nektek a támogatást, a kommenteket és a pipákat, amik idáig elsegítettek :)
Sokatokat nem ismerlek, de van aki valamilyen úton-módon felvette velem a kapcsolatot és beszélgettem vele, de minden ismeretlennek is nagy ölelést küldök! :*
Bevallom őszintén sokszor megfordult a fejemben, hogy idő előtt bezárom a blogot és kaptok egy részt, a befejező részt, aztán ilyenkor jól fejbe kólintottam magam. Nem tehettem meg, mert tudtam, hogy Ti várjátok az új részt és izgultok Jázmin és Sebastian kapcsolatáért.
Már most összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy a közel jövőben már a befejező részt írom és lezárul Jázmin és Sebastian története. Nem szeretném elengedni, de örökké sem húzhatom. Ti is biztosan megunnátok egyszer a történetet, vagy már most elegetek van belőle.
Nem tartom a legjobb blog írók között magam, ezerszer jobb írók is vannak nálam, de Ti mégis kitartottak mellettem. :)
Tényleg hihetetlen érzés, most biztos azt gondoljátok, hogy még órákat csöpögök itt :D
Nem szokásom, de azért más ez a mai nap.
Ma van a barátság világnapja, az ilyenekre sem fordítok különösebben figyelmet, de Ti valamilyen szinten a barátaim vagytok. :')
Még egyszer megszeretném köszönni a támogatásotokat aztán bejelentést teszek :P
Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi lenne a legjobb szülinapi ajándék :D de aztán úgy döntöttem, hogy egy új blogot nyitok.
Bizony!
Most lehet páran azt gondoljátok megint egy újabb blog és túl vállalom magam, de igyekszem hetente hozni a frisseket és visszaállni a rendes kerékvágásba. Nem akarok csalódást okozni!
Az új történetről annyit, hogy itt a link :D
Felkerült a történet bevezető része, de fenn áll az a dolog is, hogyha nem kapok visszajelzéseket, hogy tetszik a bevezető rész, akkor törlöm az oldalt. Nem gonoszkodni akarok, remélem megértitek!
Ha kapok visszajelzéseket, akkor holnap felteszem az első részt ;)
Csak ennyit szerettem volna!
Happy Birthday to my blog! ♥ :D
Itt a blog első fejléce, lehet valaki emlékszik még rá :)
Szia! :)
VálaszTörlésNagyon boldog blogszülinapot! :)
Megyek is és megnézem az új blogot :)
Hű, hát nem vagyok egy nagy kommentelő, de most ezt olvasva készetést éreztem arra hogy írjak egy pár sort Neked.
VálaszTörlésMajdnem a legelejétől követem ezt a blogot, és nagyon furcsa nekem is belegondolni, hogy már 2 éve.. :) Amit mindig is nagyon tiszteltem, h itt mindig rendszeresen belátható időn belül olvashatja az ember a következő részt, nem telnek el hónapok bejegyzés nélkül, hogy utána gyorsan jöjjön mondjuk két egymás utáni rész, majd hetekig megint semmi.
Persze ezzel nem akarok más blogírókat megbántani, csak azt akarom mondni, hogy én ezt a folytonosságot kedvelem a blogodban/benned.
És nem mellesleg persze imádom a történetet. <3
Boldog szülinapot, és én is meglátogatom az új blogot természetesen... :))
Adél