22.fejezet

Sziasztok!

Most csak egy részt tudtam hozni,mivel futam alatt jöttem rá,hogy nekem keddre hét oldalt kell megtanulnom,holnapra meg egy oldal matek szabályt :/

Sebastian sajnos most még nem lett VB,az a fránya 1 pont..:(

Na,de majd két hét múlva =) Akkor már senki nem fogja megakadályozni abban,hogy kétszeres Weltmeister legyen :)

Következő fejezet nem tudom mikor kerül fel,de sietek vele,remélem holnap tudok valami életjelet adni magamról,ha csak képek segítségével is :D

Puszi

22.fejezet

Másnap reggel boldogan ébredtem fel és sikerült levernem a szekrényen lévő órát,amire Seb is felébredt.

-Mi van?-dörzsölte meg a szemeit és felült az ágyban,olyan aranyos volt kócos hajjal és azokkal a szemekkel.-Jól vagy?-nézett végig rajtam.

-Persze-jól esett,hogy rögtön rám gondolt.-Csak levertem az órát.

-Jaa-mosolygott.-Akkor meg sem kérdezem mennyi az idő-motyogta.

-Nem vertem szét-vágtam be a műdurcit.

-Komoly?Na hadd nézzem-nyúlt az óráért.-Jééé,tényleg működik.Nagyon ügyes vagy-nevetett és egy puszit nyomott az arcomra,majd a fürdő felé vette az irányt.

-Ugye tudod,hogy nagyon gonosz vagy már reggel-morogtam és leugrottam az ágyról,majd a hátára akartam ugrani,de pont megfordult és elkapott.

-Ne mááár-nyöszögtem,de a lábaim átkulcsoltam a derekán.

-Jók a reflexeim-nevetett.

-Azért nem kell elszállni magadtól-rúgtam bele a fenekébe.

-Hééé.

-Stipi-stopi fürdő-nyújtottam ki a nyelvem és bezártam előtte az ajtót,majd nagyon-nagyon gyorsan lezuhanyoztam és beengedtem a fürdőbe,hogy haladjunk is valamit.

Kifésültem a hajam és felkötöttem egy copfba,belebújtam egy barnás rövidnadrágba és egy ahhoz passzoló ujjatlan felsőbe.

A barna táskámba átraktam az irataim és a fejemre raktam a barna napszemcsim és belebújtam a papucsomba.

Enyhén kisminkeltem magam és felvettem egy karkötőt,majd a böröndömből előkerestem Anna ajándékát és átszaladtam hozzá a szobájába,majd leraktam az ágyára,hogyha felébred rögtön észrevegye.

Megnéztem nála mennyi az idő,hogy kb. mégis mikor ébred fel.

Még csak nyolc óra van,szóval két óráig legalább csend lesz a lakásban,kiosontam a szobájából és visszasiettem Sebihez,aki már készen volt.

-Mit csináljunk?Elmenjünk sétálni vagy maradjunk itthon?

-Nekem mindegy,de előbb menjünk le a szüleidhez és adjuk át nekik az ajándékokat-emelt meg egy boros üveget és egy kisebb dobozt.

-Mégis mikor vetted ezeket?-kerekedtek ki a szemeim-és én nem vettem semmit a szüleidnek-szomorodtam el és szégyelltem is magam emiatt.

-Ezzel ne foglalkozz és nem fognak megharagudni érte,nekik már az ajándék,hogy boldogá teszel-mosolygott és magához húzott.

-Jó-motyogtam és elindult a földszintre.

Seb rendesen beleválasztott a piába,mint kiderült apa nagyon szereti,anyának egy gyönyörű nyakláncot vett,amit hosszú könyörgés után elfogadott,majd én is átadtam nekik a beszerzett ajándékokat,majd kimentünk egy kicsit az udvarra beszélgetni négyesben.

-Picur,Picur!-kiabáltam a kutyusomnak,Kópé volt Anna kutyája,de mivel én nem vittem magammal Picurt Angliába,így húgi gondozta mindkét kutyust.-Gyere ide-hívogattam és megdögönyöztem a jó öreg kutyust,aki szeptemberben tölti be a 10. életévét,emberi évben,de így is öregnek számít.

Tizenhárom éves voltam mikor az unokatestvérem Zoli az akkori barátnőjével áthozta ezt a pici kutyust,mert a barátnője nem tarthatta meg a francia buldog miatt és így került hozzánk.

Eleinte anya nem szerette,mert nem is volt kerítésünk és benti kutyaként indított,majd négy évvel később kész lett a kerítés és Picur kiköltözött,akkor Annára is rájött a kutyázás,de anyáék nem akartak még egy kutyát,de a 17.szülinapjára megkapta Kópét.

Sebi elbeszélgetett anyáékkal míg én kutyáztam és körbe jártam az egész udvart...örültem,hogy kijönnek szüleim Sebastiannal és nincs semmi probléma,de még mindig ott volt Balázs,a nagyszüleim biztos vagyok benne,hogy szeretni fogják.

Idővel anya bement a lakásba,hogy pakol egy kicsit és én is utána mentem,hogy segítsek neki.

-Nagyon rendes ez a Sebastian-szólalt meg anya.-Látszik,hogy mennyire szeret.Míg te kutyáztál fél szemmel mindig téged figyelt és állandóan mosolygott rád.Nagyon emlékeztet apádra-mosolygott anya.-Jut eszembe,nagyon gyorsan menj el kezet mosni-terelt a lenti fürdő felé.

-Örülök,hogy jól kijöttök Sebastiannal.Szerinted apának mi a véleménye róla?-mentem vissza megmosott kézzel!

-Az,hogy nagyon gyorsan Red Bull párti lesz-nevettünk mindketten.-Ő is nagyon kedveli,a legfontosabb,hogy boldognak látunk téged vele és csak ez számít-ölelt meg.

-Köszönöm.

-Mit szólnál,ha felébresztenéd a húgod?-nézett az órára,ami fél tízet mutatott.

-Biztos vagy benne anya?-motyogtam.

-Igen,délre a nagyiéknál kell lennünk és a húgodat ismerve....-válaszolt,így kénytelen voltam elindulni a szobájába,sosem szoktuk tíz óra előtt felébreszteni,mert az egyenlő volt az öngyilkosággal....ő már kilenc évesen kijelentette,hogy imád aludni és utálja azt,aki megzavarja ebben.

Benyitottam a szobájába és jót kuncogtam,hogy mennyire hasonlítunk az alvásunkban is,a hasán feküdt,a takaró a derekáig ért és az egyik lába a parkettát súrolta.

-Anna,ébredj fel-ültem le az ágya szélére és a lábát feldobtam.-Megyünk nagyiékhoz ebédre-simogattam a hátát,mire morgott valamit.-És itt van az ágyad végében az ajándékod is-nevettem.

-Igen?-nyíltak ki a szemei és majdnem lelökött az ágyról.-Úristen,ez nagyon szééép-ugrott a nyakamba a ruha láttán.-Ez mi?-emelte ki a cipős dobozt és megcsillant a szeme,ahogy levette a tetejét.-Atyaég!Jázmin!-mosolygott-Nagyon szépen köszönöm-adott két puszit és kiterelt a szobájából,hogy fel tudjon öltözni.

Leszaladtam anyához és leültem a kanapéra,majd együtt néztük a tv-t mikor beugrott,hogy tíz óra van.

-Anyaaa,légysziii.Tíz óra van és vasárnap-vetettem be a bociszemeim.

-Na,jóó-nevetett és odaadta a távirányítót és rögtön a TV2-re kapcsolta a Spongyabobra.

-Sebastiaaaaan!-kiabáltam ki,még jó,hogy nyitva volt a terasz ajtó.

-Mi az?-jött be apával együtt.

-Ki lakik ide lent,kint rejt a víz..-énekeltem a dalt.

-Óóóóóó-kerekedtek ki Seb szemei és rögtön lepattant mellém.

Vagy húsz perce nézhettük a mesét,halál csendben és apát állandóan lepisszegtük,ha zajongott vagy meg akart nyikkanni,mikor Anna lesétált az emeletről és arra lettünk figyelmesek,hogy apával és anyával együtt valamin nagyon nevetnek,majd megláttam a húgom kezében a fényképezőt.

-Te őrült-kiabáltam vele,mikor vége lett a mesének.-Hadd nézzem meg!

-Tessék-tolta az arcunk elé,de nem adta oda gépet,mert rögtön töröltem volna a rólam készült idióta képet.-Ez rettentő gyorsan megy fel facebookra-kacagott.

-Marha vicces-vágta be a durcit Sebi is,így csend fogadalmat kötöttünk.

Tizenegykor végre apa megszólalt,anya Annával csomagolta a sütit...csak tudnám mi a fenének,mintha nem lenne elég étel a nagyiéknál...

-Ha a két gyerek kiduzzogta magát,akár el is indulhatnánk-mosolygott apa,majd egy jól irányzott dobással eltalálta a dísz párna.

Felvettük a cipőnket,majd anya bezárta az ajtót és beültünk Seb autójába.

Elől Seb,mellette apa,mi hárman pedig hátul.

Mencshelyre,alig tíz perc alatt átértünk,de gyalog is meg lehet tenni ezt a távolságot,igaz akkor van háromnegyed óra is az út..

-Nem furcsa,hogy itt ilyen nyugi van?Gondolom Heppenheim azért ennél forgalmasabb.-kérdezett Anna,nem is ő lenne,ha csendben ülne.

-Igazából nem furcsa,nagyon tetszik ez a hely,itt csend van és nem zaklatnak.Heppenheim pedig igen,forgalmasabba-mosolygott.

-Azért Svájc szebb hely-fűztem hozzá.

-Nem hiszem,ha tudtam volna,hogy Magyarországon van ennyire csendes hely ide költöztem volna.

-Jázmin,pedig mennyire menekült innen.Már tizennégy évesen azt mondta,hogy el innen minél messzebb,középiskolában komolyan vette a német nyelvet és az angolt,így az érettségi után alig dolgozott itthon ment is ki Angliába,de akkor már nem olyan szívesen ment-válaszolt apa,majd leállította az autót.

-Miért hátulról jöttünk be?-kérdeztem meg apát.

-Mert előröl nem lehet nyitni a nagy kaput.

-Így legalább szét rázta a seggünket ez a jó kis út-morogta Anna és belerúgott a földbe.

-Hogy nektek mennyi bajotok van-rázta meg a fejét apa.-Jázmin nem ment még az agyadra?-fordult Sebi felé.

-Jól gondold meg mit válaszolsz-fenyegettem meg,mire mindannyian felnevettünk.

-Édes istenem,hát téged is látni erre?-hallottam meg egyetlen nagyim hangját és előre siettem,hogy végre meg tudjam ölelni.

Közben apa és anya becipelték a kajákat,Anna meg eltűnt az egyik ólban...

-Szia nagyi,igen csak most tudtam jönni.Hogy vagy?

-Semmi gond,örülök,hogy végre itt vagytok-mosolygott és végig mérte a Sebastiant.-Ki ez a helyes fiatalember?

-Nagyi ő Sebastian a barátom.Sebastian ő a nagymamám-mutattam be őket egymásnak németül!

Mivel az én drága nagymamám még mindig beszéli a németet!

Igaz már nem annyira,de amíg itthon voltam sokat beszélgettünk németül és a nagypapa is beszéli,most igazán jól jött.

-Hát Anna merre keveredett el?

-Anna-kiabáltam neki,majd előkerült az ólból kezében az egyik kis malaccal.

-Hát hányszor kell neked elmondani te lány,hogy ne emeld fel az a koszos dögöt?-szólalt meg papa.

-Nagypapa-mosolyogtam rá és őt is megölgettem,majd a bemutatkozáson is túl estünk végre bementünk a házba.

-Zoliék?

-Fél órája mentek el sétálni a pöttömmel-válaszolt nagyi.

-Nem értem miért nem lehetett volna szép magyar nevet adni neki-morogta a nagypapa-Mindig elfelejtem a nevét-rázta a fejét.

-Addig nem baj,ha elmegyünk körbe nézni?

-Nem dehogy,menjetek csak-mosolygott nagyi és megfogtam Sebi kezét,hogy jöjjön velem.

-Mégis hova megyünk?-mosolygott mikor az erdő mellett sétáltunk.

-Hülyeee-csaptam a kezére.-Nem gondolod,hogy néha perverz vagy?És amúgy is erdőben?

-Miért?-nevetett és végig simított a fenekemen.

-Akkor sem fogok egy erdőben szeretkezni veled!

-Hát jó-sóhajtott lemondóan,majd egy ördögi vigyor ült ki az arcára.

-Neem,Seb én nem szeretem ezt a mosolyod-kezdtem el hátrálni és jobbnak láttam,ha elkezdek vissza fele futni.

-Úgyis utol érlek-nevetett.

Levettem a papucsom a kezembe fogtam,de már nem bírtam elfutni Seb elől,aki ledöntött a fűbe és ott csikizett.

-Neee...S..ebiiii-visítottam és kapálóztam alatta.

-Na jó,megkegyelmezek neked mert szeretlek-mosolygott és felhúzott a fűből.

-Érdekesen mutatod ki-nyújtottam ki a nyelvem rá-nézd meg tiszta fű lett a fenekem-fordultam meg,hogy lássa.

-Ne foglalkozz vele-csapott a popsimra és elindult vissza a házba.

-Kösz!-motyogtam és belebújtam a papucsba,hogy mégse mezítláb menjek be a lakásba.

-Áááá,már meg is jöttetek-mosolygott nagyi.-Pont jókor,Zoliék is mindjárt jönnek,csak leragadtak a szomszédnál.

-Nem tudjátok mi volt ez a sikongatás?-húzta fel a szemöldökét anya.

-De!-vágtuk rá egyszerre Sebivel.-Ő volt-mutattunk egymásra,mire mindenkiből kitört a nevetés,csak belőlünk nem.

-Nem is én sikongattam-nézett rám durcásan Basi.

-De miattad volt!-dobbantottam a lábammal.

-Úristen!Jázmin!-hallottam meg Zoli hangját,aki valamin nagyon nevetett.

-Min röhögsz?-morogtam.

-Milyen akaratos vagy-nevetett és megölelt.-Amúgy szia.

-Szia-öleltem vissza.-Zoli ő itt Sebastian,Sebi ő itt Zoli.

Köszöntek egymásnak,majd Vikivel is lerendezték az ismerkedést én meg leragadtam a pici Laránál.

-Kivehetem?-néztem Vikire,aki mosolyogva bólintott és leült az asztalhoz.

Kicsatoltam a pici hercegnőt a babakocsiból és a kezembe vettem.

-Hát szia te apróság-fogtam meg a pici kezét és leültem vele a nappaliba,mivel a konyhában kezdtünk sokan lenni.

Zoli is leült mellém és beszélgettünk,hogy mi történt velem.

-Nagyon szeret.

-Kicsoda?-kérdeztem meg,de a szemem nem vettem le Laráról.

-Ki...-sóhajtott.-Hát Seb.

-Jaa-motyogtam és tovább gagyogtam a pici lánynak.-Én is szeretem-mosolyogtam Zolira.

-Látszik-nevetett,majd felállt és Sebbel cseréltek helyet.

-Nagyon aranyos-mosolygott.-Megfoghatom?-nézett rám,majd átadtam a kezébe.

Sosem fogom elfelejteni azt a mosolyt az arcán és a szemeit,ezt az arcát még sosem láttam,ahogy nevetette a pici csajszit és teljesen kizárta a külvilágot.

-Szeretlek-hajtottam a fejem a vállára és az egyik kezemet figyelte a hercegnő.

-Én is szeretlek-puszilta meg a fejem.

-Olyan aranyosak így hárman-hallottam meg Viki hangját és a többiek helyeslését is.

-Asztalhoz-mosolygott nagyi,majd Seb átadta Vikinek a kis csajt és leült mellém az asztalhoz.

-Mit szólnátok,ha délután elvinnétek sétálni a csajszit?-nézett ránk Viki,majd Zolira,aki helyeslően bólogatott.

-Nagyon szívesen-mosolyogtam és Seb is mosolyogva bólogatott.

Az ebéd nagyon finom volt,nagyi és anya is rendesen kitett magáért,míg Viki Larát fektette le délutáni alvásra,addig Annával a konyhába „költöztünk” és elmosogattunk,hogy anyának és nagyinak ne legyen ezzel már gondja.

-Nem gondoltál még arra,hogy esetleg ….Sebastiantól lesz...gyereked?-nézett rám félve Anna.

-Nem-ráztam a fejem,de beleültette a bogarat a fülembe.

-De el...el tudnád képzelni?

-Azt hiszem igen...-bólogattam.-Nagyon is-mosolyogtam.-Tényleg Baliról nem tudsz valamit?

-Hát..annyit,hogy húsvétra haza jön és a barátnőjét is hozza,és azt is kiszedtem belőle,hogy több,mint három hónapja együtt vannak,csak nem akart róla beszélni-rántott meg a vállát.

-Ajj...ezt nem hiszem el,nem biztos,hogy húsvétra haza tudunk jönni-morogtam.

-Futam van akkor?

-Öööö-előkaptam a telefonom,amibe Miranda segítségével minden bele lett írva.-Mikor is van húsvét?

-24.

-Végül is nincs semmi akkor,de meg kell beszélnem Sebivel is.

-Mit kell velem megbeszélni?-jött be a konyhába és átölelt.

-Azt,hogy a húsvétot hol töltsük.

-Mondjuk kezdhetnénk nálunk és hétfőn jönnénk.

-Oké,megbeszéltük-mosolyogtam és egy puszit nyomtam a szájára.

-Nee már!Így is tiszta kínzás,hogy Gábor nem lehet itt..-szólta el magát.

-Édes drága hugicám kiről van szó?-tettem csípőre a kezem.

-Hát izéé...na,szóval Gáborról-habogott.

-És ő ki?

-Ő hát ő,tudod...

-Igen?

-Ne kínozd már-nevetett Seb.

-Jó,oké-röhögtem el magam,mire Anna bevágta a durcát és kivágtatott a konyhából.

-Holnap haza akkor?

-Miért?-kerekedtek ki a szemei.

-Mert szeretnék haza menni Londonba...mégis kellenek a cuccaim-motyogtam-és akkor Sepangba találkoznánk.

-Felőlem-rántotta meg a vállát.

-Most haragszol?

-Nem-rázta meg a fejét és egy puszit nyomott az arcomra,majd kiment a konyhából,így egyedül maradtam a mosogatással,amit fél kettőkor fejeztem be és az emeletre mente,hogy kicsit ledőljek,mert szédültem és fájt a fejem.

Viki és Lara az egyik vendégszobába szunyókált,lent a nappaliban nagypapa szunyókált.

Még jó,hogy ennyi szoba van....majd bementem a legutolsó szobába a folyosón,ami a mi régi szobánk volt és még mindig meg van a három ágy bent.

Amelyikben Viki és a pici aludt ott szokott Zoli aludni,ha mindannyian itt nyaraltunk.

Eldőltem az ágyon,ami ugyanúgy nézett ki,mint hét évvel ezelőtt,akkor aludtunk itt mindhárman és az volt az utolsó is.

Hamar sikerült bealudnom és arra keltem fel,hogy valaki simogatja a hajam.

-Mennyi az idő?-motyogtam.

-Fél öt és elvihetnénk sétálni a Larát-Sebi volt az.

-Jó,mindjárt-kiszálltam az ágyból,de megszédültem és Seb fogott meg,hogy ne zakózzak el.

-Jól vagy?-ültetett vissza az ágyra és az ölébe húzott.

-Persze-bólogattam,de majd lesett a fejem és rettentően szédültem.

Kicsoszogtam a fürdőbe és megmostam az arcom,majd a földszintre siettem,ahol elvettem Vikitől a kis csajt és beraktam a babakocsiba,becsatoltam és a fejére raktam a pici fehér sapiját és kitoltuk az utcára,Anna is jönni akart,de elég feltűnően pisszegték le anyáék,és Vikiék is.

Már kezdtem azt hinni,hogy nem találok el Mencshelyen,de amilyen pici község szégyen lett volna.

Találkoztam pár régi ismerőssel,de sokáig nem beszélgettem velük,hisz Lara is kezdett nyűgös lenni így visszaindultunk.

-Furcsa,hogy eddig nem ismertek fel-motyogott Basi.

-De,a három lány tudod...-bólintott-ők felismertek,de itt nem divat,hogy oda tolakodunk a másikhoz,mikor látják,hogy magán személyként van az utcán vagy akárhol..

-Egyre jobban tetszik ez a hely-mosolygott és kikapta a nagyokat ásító Larát a babakocsiból.

-Megjöttünk-mosolyogva léptem be a nappaliba.

Meglepve vettem észre,hogy a társaságunk nőtt..

Anya,apa,Anna,nagyi,nagypapa,Zoli,Viki.

-Úristen!-sikkantottam és a csajok nyakába ugrottam.-Hát ti?Hogy hogy itt vagytok?Úristen-öleltem meg egyenként őket.

-Olyan jó látni-mosolyogtak.

-De..de neked nem Spanyolországba kéne lenned Vivi?És Edina te nem Párizsban vagy?

-Hát látod nem...gondoltuk meglepjük a családot.

-Hát nagyon-nagyon örülök nektek-öleltem meg az unokatestvéreim,sajnos a szüleik már nem élnek...egy autó balesetben meghaltak három éve,és akkor döntöttek úgy,hogy elköltöznek innen...túl sok volt az emlék nekik.

-Juj,ő ott mögötted Sebastian?-csillant meg Vivi szeme.

-Igen-bólogattam és odahúztam a megszeppent Sebit,a bemutatkozáson a hamar túl estünk,majd Vikitől,Zolitól és a kis csajszitól elköszöntem mivel mi már nem találkozunk velünk mostanában.

-Aztán csak rosszat halljak felőled-pusziltam meg Larát.

-És meddig maradtok?-ültünk le Vivivel a hinta ágyba.

-Nem sokáig,pénteken már visszamegyünk.Hallom ti már holnap visszamentek.

-Igen..de ha Spanyolországba megyünk akkor muszáj találkoznunk-mosolyogtam.

-Megegyeztünk-nevetett.-És mióta vagytok együtt?

-Március 22.-e óta-mosolyogtam.

Vivivel és Edinával és nagyon sokat beszélgettem,de fél tízkor elindultunk haza,mert holnap nekünk még vissza kell repülnünk.

-Nem kísérnél el Londonba?-vetettem be a boci szemeim Sebinél,mikor már az ágyban feküdtünk.

-Neked nem lehet nemet mondani-nevetett és egy puszit nyomott a számra.

-Tudom-mosolyogtam és a fejemre a mellkasára hajtotta,majd lekapcsolta a kis lámpát és ezután a hosszú nap után hamar elaludtunk.

Végre láttam a pici hercegnőt és képeket is csináltam róla.

Találkoztam a rég látott unokatestvéreimmel...most már elmondhatom,hogy nagyon jó nap volt a mai és szeretett férfi is itt van mellettem.

Szalai Vivien 

Szalai Edina