7.fejezet

Sziasztok!

Újra itt! :) 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm - ismét - a kommenteket és a pipákat. (Most majdnem elgépeltem piának :D ) Igazán hálás lehetek Nektek, és az is vagyok!

A szöveg ide-oda csúszkálása miatt elnézést kérek, a Worldben minden rendben volt, de ahogy ide beillesztettem 10 perces munkám lett hogy olvashatóvá tegyem. Remélem nem olyan borzalmas :D

A hetedik fejezetről pedig csak annyi szeretnék mondani, hogy az eleje inkább Lina kétségeiről szól, DE a végén Kimi nagy lépésre szánja rá magát, feltesz egy kérdést Linának...a választ pedig pár oldallal lejjebb meg is találjátok! ;)

Jó olvasást!

Este közösen lefektettük Bent, majd Kimi is elköszönt tőlem.

Nem értettem hová megy, de azt mondta, hogy mire Benjamin felébred itt lesz, féltem, hogy esetleg inni megy, de elhessegettem ezeket a gondolataimat, inkább megpróbáltam bízni benne.

Nehezen tudtam elaludni, már azon voltam, hogy a körmeimet lerágom, nem akartam felhívni, hisz alig ment el két órája és megígérte, hogy reggel itt lesz, de ha mégsem?

Végül hajnali kettőkor azért kiütött az álmosság.

Alig aludtam valamit, mert hajnali hatkor újra felriadtam, izzadtam és nem bírtam visszaaludni.

Kicsoszogtam a konyhába, majd csináltam egy nyugtató teát és leültem a sötét nappaliba.

Be kellett vallanom magamnak, hogy hiányzott...mikor Bennel ilyen önfeledten tudott játszani teljesen elfogott az az érzés, hogy talán mégis lehetünk egy család… és most nincs itt!

Arra lettem figyelmes, hogy a tea a kezemben kezdett kihűlni, így gyors lehörpintettem az utolsó cseppeket, majd visszavittem a konyhába a poharat és, hogy valamivel lefoglaljam magam elmosogattam, de hét órára így is végeztem.

Már nem tudtam mit kezdeni magammal, legalább háromszor benéztem Benjamin szobájába, de nyugodtan aludt  és nagyon úgy tűnt, hogy mostanában nem fog felkelni.

Visszamentem a nappaliba és csak figyeltem az órát, mikor meguntam ezt bekapcsoltam a tv-t és a reggeli híreket hallgattam, de még ez sem tudta elterelni a figyelmemet Kimiről.

Talán erősebb érzelmek kötnek hozzá?

De mi van, ha csak azért érzem ezt, mert ő a kisfiam apja?

Majd meghallottam Ben nyöszörgését.

               - Jó reggelt - mosolyogtam rá.

Kicsi ajkaival ó betűt formált, már nagyon vártam, hogy elkezdjen beszélni.

         - Igen, na mi az?  - vettem fel és rögtön a szemeimhez emelte a kezét és az arcom simogatta. - Kimenjünk?

Míg Ő a játszószőnyegén hempergett és ébredezett kiteregettem a ruhákat. Onnan tökéletesen ráláttam a bejárati ajtóra. Halk kopogás, majd nyílt is az ajtó.

Mikor megpillantottam a szőke fejet rögtön a nyakába ugrottam.

              - Még így sem fogadtak - nevetett és magához húzott. - Valami baj van? - simította ki az arcomból  a hajam.

                - Nem, csak..hiányoztál - pirultam el.

                - Ti is nekem – mosolygott ,majd felvette a kezébe az eddig fekvő kisfiúnk.

                - Reggeliztél?

                -  Igen,ide felé ettem - ült le a nappaliba Bennel.

Leültem én is melléjük és írtam Lilynek egy SMS-t, hogy délután átjöhetnének, ha nincs más programjuk.

                - Meddig maradsz? - fordultam Kimihez.

                - Vasárnap mennem kell - sóhajtott.

           - De miért? - szomorodtam el, igaz, hogy csütörtök van, de olyan gyorsan telnek  a percek, ha Ő is itt van.

                - Muszáj, jövő héten Svájcban kell lennem.

                - Értem - motyogtam.

                - De sietek vissza - simogatta meg a kezem.

                - Hát persze.

             - Hidd el, hogy nem szívesen hagylak itt titeket, de még rengeteg dolgom van - húzott közel magához.

                - Megértem, van másik életed is.

             - Nem Lina, ne gyere megint ezzel a faszsá...hülyeséggel. – javította ki magát, amikor csúnyán néztem rá. - Épp ezt kell elintéznem - kérdőn néztem rá, hogy ezt mégis, hogy értette.               - Jennivel kell beszélnem.

              - De Kimi..

             - Semmi Kimi - nyomta az ujját a számra. - Ezt már eldöntöttem. - nyomott egy puszit a fejemre.

             - Miért érzem azt, hogy ez egy hosszú procedúra lesz?

             - Remélem nem lesz igazad - sóhajtott fel. - Minél előbb le akarom ezt rendezni vele!

A mellkasának dőltem és onnan figyeltem Benjamint, hogy játszik az autójával és hangokat ad ki hozzá.

            - Komolyan kezdek félni, hogy egyszer közli velünk, hogy gokartozni akar-sóhajtott fel.

            - Addig még van pár évünk - mosolyogtam.

            - 4-5 év? Sosem lehet elég korán kezdeni - motyogta.

       - Hát pedig nagyon a vérében van, nem hiába. Egy Forma 1-es Bajnok az apukája - mosolyogtam.

Kimi lemászott mellé a szőnyegre és Benjamin legújabb baba játékát fedezték fel.

            - Na, ti csak játszatok én neki állok az ebédnek - álltam fel Kimi öleléséből.

            - Itt akarsz hagyni? - húzott vissza.

            - Igen, különben nem lesz ebéd.

         - Látod? - nézett Benre. - Anya lecserél minket az ebédre - magyarázott Benjaminnak Kimi, mire kisfiúnk elmosolyodott. - Hát te is kinevetsz? - húzta oda magához és a kicsi pociját csikizte.

Míg ők birkóztak a konyhába siettem és neki láttam az ebéd készítésnek.

            - Lina - hallottam meg Kimi kétségbeesett hangját.

            - Baj van? - siettem be a nappaliba.

            - Mondjuk úgy, hogy szarban vagyok - motyogta, mire leesett.

           - Szóval pelus csere - nevettem fel és a kezembe vettem Bent, majd a szobájába mentem, ahol új pelust kapott, Kimi végig ott állt mögöttem és figyelt.

            - Azt hiszem legközelebb menni fog - nevetett fel zavarában.

            - Nyugi, nekem sem ment elsőre - simítottam meg az arcát.

            - Félek, hogy megszorítom a lábát, vagy nem úgy nyúlok oda hozzá - motyogta.

           - Szokatlan dolog. - néztem rá - De biztos vagyok benne, hogy nem lenne ilyennel gondod.

           - Remélem - ölelt meg, közben Ben egy nagy ásítást nyomott el.

      - Elaltatod? - mosolyogtam Kimire, bizonytalanul, de bólogatott, így ott hagytam a babaszobában és visszamentem a konyhába.

Az ebéddel egész hamar elkészültem, vagyis időben.

           - Ebéd - léptem be a gyerekszobába, ahol Kimi a fotelban ült Benjaminnal a kezében.

Segítettem berakni a kis ágyába, majd ketten megebédeltünk. Először kicsit feszélyezve éreztem magam, hisz jó ideje nem voltunk így kettesben. Benjamin mindig itt volt mellettünk.

Jó pár percet rágódtam, hogy elmondjam-e neki, de végül kiböktem.

          -  Kimi úgy érzem ezt el kell mondanom neked. – kicsit félve néztem rá.

    -  Igen? – tette le a villát a tányérja mellé.

    -  Sokat gondolkodtam ezen és arra gondoltam, hogy ősszel visszamennék dolgozni.

    - Mi? –kerekedtek ki a szemei. – És Ben? Meg minek?

   - Gondoltam rá, hogy beadom a bölcsibe, hogy társaságba legyen, de Lily felajánlotta, ha

rész munkaidőbe dolgozom, addig Ő vigyáz rá.

    - Én ezt nem értem Lina. Mégis minek? – csóválta a fejét.

    - Nézd Kimi, nekem is ki kell szakadnom egy kicsit. Nagyon szeretem Benjamint, de nem

is tudom mikor beszéltem más emberekkel a családomon kívül. Mellesleg … - sóhajtottam fel. – A pénz sem jönne jól.

    -  Lina! A pénz sose legyen gond, természetesen amit kell finanszírozok.

    -  Nem Kimi, én nem ezt akartam ezzel a beszélgetéssel elérni.

    - Tudom, de én ezzel nem értek egyet. Ben még olyan kicsi, melletted lenne a legjobb neki.

    -   Kimi – sóhajtottam.

    -   Jó, oké. Visszatérünk még erre, oké?

    -   Rendben – mosolyodtam el.

    -   A másik hogy jövő hétvégén haza szeretnék utazni Benjaminnal a szüleimhez.

    -   Persze rendben.

    -    De nem gond..? Mármint nem baj neked?

    -   Nem, dehogyis. Említetted, hogy régen voltál otthon, nekem meg Svájcban kell lennem.

Viszont Lina, akkor esetleg eljöhetnétek velem Svájcba.

-   Nem is tudom – sütöttem le a szemem.

- Nem fair, hogy mindig nálad vagyunk – vigyorgott, ami engem is mosolygásra emlékeztetett.

-    Hogy képzelted el? Mik a terveid? – érdeklődtem.

-    Azt nem tudom – rántotta meg a vállát. – Csak szeretném, hogy ott legyetek.

-    Rendben – bólintottam rá. – Megyünk akkor veled.