2011. augusztus 19., péntek

Hírek (:



Hoztam nektek két hírt =)
Szóval mára ennyi belőlem azt hiszem.



Sebastian Vettel-t Bernie Ecclestone hívta meg a Petrara nevű yachtjára, és a német a kihasználva az alkalmat elment egy körre wakeboardozni.
  • „Először egyáltalán nem tudtam, hogy őt fotóztam le. Igazából csak az új objektívemet akartam kipróbálni” – állítja a képet készítő.
Vettel-t a Horvátországhoz tartozó Šolta nevű sziget előtt fényképezték le.



Räikkönen szerint Vettel lesz  a Bajnok idén!!


  • Semmi sem állíthatja meg a finn barátját, Sebastian Vettel-t a bajnoki cím megvédésében, és hiába kérdeznek meg százféleképpen egy dolgot, ha a válasz mindig ugyanaz. 

Räikkönen nevető harmadikként vittel a címet 2007-ben a két McLaren-es elől, de úgy látja, hogy Vettel-t már senki sem képes befogni:
  • „Gyakran kiegyenlítődnek a viszonyok a végére, amikor valaki elhúz a szezon elején. Vettel-nek gyakorlatilag már nem is kell nyernie többet ahhoz, hogy az élen maradjon” – mondta a rallyban versenyző finn.
Räikkönen 32 éves lesz októberben, de ennek ellenére nem rendelkezik konkrét tervekkel a jövőjét illetően. A már milliószor ismételt kérdésre, miszerint tervezi-e a Forma-1-es visszatérést, így válaszolt a Turun Sanomat riporterének:
  • „Nem tudom.”
  • „Ha százféleképpen kérdeznek meg egy dolgot, a válasz akkor is mindig ugyanaz marad. Ha én sem tudom, akkor senki más sem tudja.”

u.i.: Remélem Kiminek igaza lesz és Sebi idén is VB-t nyer és azt sem bánnám,ha a finn visszajönne a Forma1-be :)
Nektek mi a véleményetek?? :$


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése