32.fejezet

Sziasztok! :-)

Most, hogy félidő van gyorsan feldobom a következő részt. 

Ne utáljatok nagyon a végén, jó? :D 

Igyekezni fogok a folytatással, ígérem!

Puszi

Kimi és Benjamin kint az udvaron játszottak. Elkészült a hinta, most Kimi azt vette a fejébe, hogy csúszda is dukál mellé, de egyelőre a hintát élvezte kisfiúnk. Nagyon is! Alig lehetett kiszedni belőle.

• -          Kimi! – szaladtam feléjük a csörgő telefonjával.

Átvette tőlem a készüléket, de arca nagyon is komolyra vált, mikor meglátta a kijelzőn a nevet és el is vonult pár méterrel messzebb. Pont annyira, hogy ne halljak semmit az egészből. Míg Ő telefonált én lökdöstem a kisfiúnkat, hangos kacajjal jutalmazott meg érte. A mosolya a füléig ért, de mindeközben furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet. Talán egy kicsit ideges is volt, amikor visszajött hozzánk.

• -          El kell ugranom Zugba. – nyögte be pár perccel később.
• -          Most? – néztem rá meglepődve.
• -          Igen. Muszáj. – nézett rám. – Addig itthon maradtok vagy eldobjalak Titeket Lauráékhoz?

Még csak fél négy volt és Ben már kezdett egyre később aludni, így megkértem, hogy rakjon ki minket a nővéreméknél. Még nem is voltam náluk, úgyhogy ép itt az ideje. Gyorsan összekaptuk magunkat, mert Kimi is időre ment Zugba, de nem árulta el mi ez a fontos dolog. Rettentően bosszantott, egyszer kérdeztem rá, faggatni még sem akartam, de azt hittem nincsenek titkaink egymás előtt.

Elég mufurc hangulatban köszöntem el Tőle, azt hiszem fel is tűnt Neki, de különösebben nem hatotta meg a dolog, mint általában.

• -          Végre, hogy áttoltátok a képeteket! – nyitotta ki az ajtót Laura.- Úúú, de mérges fejed van. – lepődött meg. – Baj van?
• -          Nincs. – nem akartam rázúdítani mindent.

Hagytam, hogy boldogan vezessen körbe a házban. A földszinten volt egy hatalmas amerikai stílusú nappali és konyha. Konyhából nyílt egy kis spájz. Az előtér egy hosszú folyosó volt, aminek a végén volt balra egy csigalépcső, jobbra pedig külön a fürdő és a wc. Fent az emeleten egy kisebb nappali foglalt helyet, ahonnan négy ajtó nyílt; Lauráék hálója, a két gyerekszoba és egy vendégszoba. Mindegyikhez külön-külön tartozott egy fürdőszoba.

• -          Ez nagyon jó! – mosolyodtam el. – Valami ilyesmit álmodtál meg, nem?
• -          De igen! – mosolygott rám nővérem. – Imádom. És annyira szép a kilátás. Nagyon jó lesz itt a karácsony! – felnevettem.
• -          Hol van még a karácsony? Még csak március van, Laura.
• -          Tudom, tudom. – legyintett. – De már alig várom!

Na igen, Laura azt hiszem gyerekkora óta karácsony mániában szenved, vagyis nem szenved, csak mi szenvedünk Tőle.Mark öt óra előtt elindult a gyerekekért, így hármasban maradtunk, de most kivételesen Ben is hamar bedobta a szunyát. Aztán kapta egy SMS-t, hogy valószínű későn fog hazaérni, mert elhúzódik az a fontos dolog. Morogva dobtam le a telefonomat.

• -          Na jó, már akkor láttam, hogy baj van,amikor jöttetek, de most már el is mondod?! – nézett rám nővérem.

Röviden elmeséltem neki, hogy miért is vagyok kiakadva, és Ő is egyet értett velem, hogy azért elmondhatta mégis mi a fene ilyen fontos. Este végül Mark dobott haza minket, mert Kimi tényleg nem ért haza időben. Már a fürdetésen is túl voltunk, már próbáltam elaltatni Benjamint, mikor valamelyik ajtót hangosan bevágta maga mögött, amire kisfiúnk felriadt és eltört a mécses lenne. Nem álltam messze tőle, hogy leüvöltsek Kiminek valamit, de próbáltam lehiggadni és a kis szöszkénket megnyugtatni, mikor elaludt mérgesen indultam útnak, hogy megkeressem Kimit.

A nappaliban ült a fotelban felrakott lábakkal és sört ivott. Kérdőn néztem rá, de rám se hederített.

• -          Mi bajod van? – kérdeztem tőle, mire megrántotta a vállát, de nem szólt egy szót sem.

Tényleg elküldtem volna melegebb éghajlatra, de lenyeltem az egészet és elmentem fürdeni. Egy darabig vártam, hogy majdcsak feljön a hálóba, de meguntam és elaludtam.

Még hajnalban felriadtam, hogy besüpped mellettem az ágy és kezét óvatosan a derekamra csúsztatja, de pillanatokon belül visszaaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy Kimi és Ben sétál felém, vagyis Ben inkább kúszott-mászott. Nem akartuk erőltetni ezt a lépegetős dolgot. Volt, hogy nyújtotta a kezét és segítséggel megtett egy-két lépést, de még bőven van ideje. De a mászásban profi!

• -          Jó reggelt! – mosolyodtam el és az ágy szélén vigyorgó kisfiúnkat felemeltem az ágyba.

Rögtön odabújt mellém és tudtam, hogy ez most Anyás nap lesz. Mosolyogva gagyogott nekünk.

• -          Van terv mára? – pillantottam Kimire.
• -          Elugrok Zugba, de ebédre itthon leszek. – most vettem csak észre, hogy Ő már fel van öltözve.

Ahogy kiejtette a város nevét már ment fel bennem a pumpa, de nem akartam veszekedést. Viszont egy kérdés bökte a csőrömet.

• -          Azért mész, amiért múltkor? – bólintott.
• -          De ne aggódj. Nincs semmi baj! – hosszan csókolt meg, ami kicsit megnyugtatott. – Utálok veszekedni veled. – tűrt el egy tincset az arcomból.
• -          Én is! – biggyesztettem le a számat, majdnem elpityeredtem.

Arcomat látva bebújt mellénk még az ágyba. Szorosan átölelt hátulról és közben Benjaminnak magyarázott. Most már egyre többször szól hozzá finnül, de ahogy észrevettük a kisfiúnk hamar ráállt erre a nyelvre is.

Miután elment Kimi, azután jutott eszembe a teszt, de nem akart rávinni a lélek. Én nem így akarom megcsinálni, hogy nincs itthon! Kicsit előrébb csúsztattam a dobozkát, de még így sem lehetett kiszúrni. Ha haza jön elmondom Neki, hogy mire gondolok. Főleg, hogy szerdán megint elutazik.

Én ép a konyhában sürögtem- forogtam, amíg Ben a járókájával járta be a földszintet, legalább is, ahol tudott közlekedni, amikor megszólalt a kaputelefon. Laura volt, így rögtön beengedtem, de először megijedtem, hogy valami idegen.

• -          Hello! – jött be integetve a hátsó ajtón. – Jaj, de jó járgányod van! – guggolt le Benhez. – Nagyon menőőőő! – nyomott puszit az arcára.
• -          Na mizu? – mosolyogtam nővéremre, két puszi után a jó illatok felé sietett.
• -          Gondoltam átugrok. A gyerekek suliban. – vonta meg a vállát – Mark elugrott valami edzős dologért. Úgyhogy egyedül maradtam, mint a kis ujjam. – felnevettünk.
• -          Jól tetted, hogy átjöttél. És hogy tetszik nekik a suli?
• -          Dan imádja. Sok a focis haverja, de Ava nehezebben illeszkedik be a lányok miatt. – húzta a száját.
• -          Ez mindenhol így van. A lányokkal nehezebb. – bólogatott. – Még jó, hogy fiam van. – nevettem fel.

De aztán megint beugrott a dolog és ki is kívánkozott belőlem, így óvatosan, de felhoztam Laurának, hogy mire is gondolok. Kidülledt szemekkel nézett hol rám, hol maga elé. Kicsit ijesztő ábrázata volt.

• -          Még el se vált Kimi, basszus! – kelt ki magából. – Legalább ezt vártátok volna meg, Lina! Szegény gyerekre is rámondják, hogy zabi! Annyira.. – rázta a fejét idegesen.
• -          Szerinted terveztük?! Ben még csak 8 hónapos, könyörgöm! – néztem rá mérgesen. – Elhiheted, hogy nem így terveztük. Különben meg nem biztos!
• -          Ugyan már Lina! – legyintett. – Most, hogy felhoztad tök egyértelmű. Kiminek elmondtad már? – nézett rám.
• -          Az elmúlt napokban összeugrottunk, úgyhogy még nem.

• -          Na tessék… - morgolódott magában. – Még mindig nem mondta el miért jár Zugba?
• -          Nem, de reggel azt mondta ne aggódjak.
• -          Jaaa, az mindjárt más. – forgatta meg a szemét, aztán az ablakból megláttuk, hogy Kimi hazaért. – Én inkább megyek is. –állt fel.
• -          Nem maradsz? – lepődtem meg, nem akartam, hogy így menjen el.
• -          Nem, inkább beszélgessetek, de majd este vagy holnap jövök! – bólintottam.

Ő kisétált a garázsba, Kimi meg be. Laura olyan mérgesen nézett rá, hogy meg is kérdezte tőlem mi baja van.

• -          Szia pöcsös! – vakarta meg Ben fejét, aki nyöszörögni kezdett, amikor elakadt a virágba. – Anya ilyen szarokat pakol ide lassítónak? – segített neki.
• -          Nem is szar! – forgattam meg a szemem. – Mikor idejöttünk egy virágod se volt.
• -          Hát mert én nem locsolgatom őket…
• -          Feltűnt. Kész ám az ebéd.

Rögtön kikapta a gyereket a piros járgányból, addig elszórakoztatta, amíg Ben ebédjét is elkészítettem.

• -          Ben, ne szórakozz már! – kezdtem mérges lenni, amikor minden harmadik kanálnál vigyorogva elhúzta a fejét és a főzelék folyt le az arcán, vagy egyszerűen belecsapott a teli kanálba.
• -          Akkor nem éhes. – nézett fiúnkra komolyan Kimi. – Hagyjad. Ha hülye, akkor hülye. – vonta meg a vállát.

Kimi annyira komoly tudott lenni vele néha. Engem maximum kiröhögött a gyerek, ha hangosabban szóltam rá, de ha Kimi…hajaj, akkor aztán haptákba vágta magát. Kimi lefektette a „nagy” ebéd után, én addig feltakarítottam a konyhát. Mindenhol csak a főzelék volt.

• -          Elaludt! – jött vissza Kimi. – De tiszta dinka. Mit csináltál te vele délelőtt? – rötyögött.
• -          -Én?! Semmit! – csaptam meg a konyharuhával. – A te fiad!
• -          Ja, ilyenkor az enyém. – felnevettünk.
• -          Kimi. beszélnünk kéne… - pillantottam rá komolyan.
• -          Húha, ez durván hangzik. – vigyorgott. – Baj van? – vált arca komorabbá, mikor nem mosolyogtam rá.