28.fejezet

Sziasztok!

Kicsit el vagyok havazva. :( 

Sajnálom, hogy megint késtem és most látom, hogy ez egy rövid rész lett, de a következő részt sokkal-sokkal hosszabbra írtam meg. 

A háttérben dolgozok ezen a történeten és nem titok, hogy egy új történet is kipattant a fejemből, amilyennel eddig én még sehol nem találkoztam! ;)

Remélem azért tetszeni fog Nektek ez a kis rövidke rész és igyekszem a következővel! 

Nagyon szép hetet kívánok!

Puszi

-          Szia! –ölelt át és gyors puszi után átvette tőlem a bőröndöket.

-          Szia – mosolyogtam továbbra is. – Milyen volt a teszt? Most nem tudtuk követni – biggyesztettem le a számat.

-          Jó volt. – zárta le röviden. – Haladunk, de ez csak teszt…

-          Apa nagyon lelkes – magyaráztam kisfiúnknak, mire Kimi csak megforgatta a szemét.

-          Milyen volt a hétvége? – kérdezett rá, miközben az autóba pakoltunk.

-          Nagyoooon jó volt – lelkesedésemet Ő is megmosolyogta. – Nem is tudom mikor voltunk otthon ilyen hosszú ideig. Anya nagyon élvezte meg Ben is, hogy ott vannak a unokatestvérei. Jaj, képzeld Lily megígérte, hogy segít bedobozolni Laura meg kicsomagolni Svájcban. Szóval nem lesz itt semmi gond.

Félve néztem rá mikor véget ért a szófosásom, de csak mosolygott Kezét a combomra csúsztatta és csak annyit mondott, hogy Ő eddig is tudta, hogy nem lesz semmi gond.

-          Beszéltél Markkal, hogy ők hogyhogy már Svájcban vannak? Laurától elfelejtettem megkérdezni.

-          Mit tudom én – rántotta meg a vállát. – Biztos költöznek – kérdőn néztem Kimire.

Költöznek? Ugyan már! Biztos, hogy nem…azt csak mondta volna a nővérem, sőt..a gyerekek előbb kikotyogták volna.

-          Tuti nem, ezt te sem gondolhatod – csóváltam meg a fejem.

-          Mert? – röhögött. – Fogadni mernék, hogy sunyiba beköltöznek Baarba.

-          Nem – néztem rá szúrósan. – Anyának említettem, hogy meglátogathatnának minket majd Svájcban.

-          Ez jó ötlet – bólogatott.

-          Ühüm, megismerkedhetnének Anyukáddal. Biztosan jól kijönnének.

Furcsa volt belépni a londoni lakásomba. Egyrészt azért, mert napokig őrült hangzavarban éltem és egy másodperc csend sem volt otthon, másrész azért, mert ott volt a tudat, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva már nem itt fogunk élni.

Gyorsan kipakoltam a szennyes és el is indítottam egy mosást, addig Kimi próbálta lekötni Ben figyelmét.

-          Nem bírok ezzel a gyerekkel – jött felém, Ben ott lógott rajta.

-          Látom – kuncogtam. – Nem akartok elmenni a boltba? Üres a hűtő és nincs kedvem rendelni.

-          Hol a gönce és a babakocsi?

-          Felöltöztetem, de a babakocsi darabokban van az autóban – utaltam rá, hogy azt neki kéne összerakni.

Alig bírtam ráadni a farmerját, a csizmájával pedig harcot vívtunk, de még így is előbb végeztünk, mint Kimi, ezért kimentünk hozzá.

-          Na, hogy haladsz? – vigyorogtam.

-          Ez a fos nem kattan rá – morogta.

-          Fogd meg Bent, majd én!

-          Komolyan lecseréljük ezt a babakocsit valami normálisra.

-          Ne a babakocsit szidd! – néztem rá csúnyán, majd bekötöttem a kisfiúnkat. – Szóval itt a lista! Semmit ne felejts el, jó?

-          Jó! – majd gyorsan átfutotta.

Adtam egy puszit Benjaminnak, majd Kiminek is. Amíg a két pasi távol volt rendet raktam a konyhában és a nappaliban is, majd Ben szobájába ültem be azzal a céllal, hogy át kéne szanálnom a ruháit és a játékait. Teljesen felesleges olyan dolgokat is elvinnünk, amiket már nem is hord vagy nem játszik velük.