30.fejezet

Sziasztok!

Mint láthatjátok a blog átalakulás megy keresztül. Úgy éreztem itt az ideje. Nyugi a csevegő színei nem maradnak ilyen borzalmasak, csak teljesen felbosszantott az ide-oda tologatás a színskálán. :D 

Úgy gondolom, hogy a kővetkező részek kezdenek izgalmasabbak lenni. ;)

Remélem megörvendeztettek pár hozzászólással.

Puszi

Amíg a fiúk lent edzettek Ava és Daniel az udvart fedezte fel, Benjamin pedig a nappaliban aludt, így végre tudtam a nővéremmel beszélgetni. Egy kicsit még mérges voltam rá, amiért titkolták a költözésüket, de olyan lelkes volt, hogy elfeledtette velem. Teljesen odáig volt a házukért és a gyerekek is nagyon szerették.

• -          Komolyan van olyan jó a kilátás, mint LA-ben. – nevetett.
• -          Na, ez már valami! Majd valamikor meglátogatunk Titeket! – kacsintottam.
• -          Hát ez természetes…Tényleg beszéltél Anyuékkal, hogy mikor jönnek?
• -          Abban maradtunk, hogy amikor Kimi Ausztráliába utazik akkor jönnek.
• -          Ja, ez így jó is. – bólogatott.
• -          Igen, aztán Kimi Anyukája is jön majd valamikor.

Beszélgetésünket a kaputelefon csörgése szakította félbe. Én rohantam a fiúkhoz, ugyanis a kapukódot még nem osztotta meg velem Kimi. Lazán kiröhögött,amiért lihegtem neki a futás miatt.

• -          A cuccainkkal csak nem mennek el. – rötyögött, majd beütötte a kódot.
• -          Ki tudja.. – indultam meg a kocsi bejáró felé.
• -          Te csak maradjál itt bent. – tolt visszafelé Kimi. – Úgy sem tudsz segíteni.
• -          Hát deee… - ellenkeztem.
• -          Nincs de! – csókolt meg és becsukta előttem az ajtót.

Pufogva mentem vissza a nappaliba, ahol a nővérem eddig figyelt a kisfiamra. Az ablakból figyeltem a férfiakat, a költöztetős cég munkatársai a garázsig hozták be a dobozokat.

• -          Te most miért is hisztizel? – nevetett ki nővérem.
• -          Nem hisztizek csak  ki akartam menni segíteni, de Kimi nem engedte. – forgattam meg a szemem.
• -          Hát még jó. – pártolt Kimi mellé.

Egy fél órával később jött be Kimi és Mark, addigra Ben is felébredt és az unokahúgomat és unokaöcsémet is be tudtuk tessékelni a házba, hogy végre megvacsorázzunk. Nagyon tetszett, hogy így együtt voltunk és „bandáztunk”. Benjamin is élvezte, hogy Ava körbeugrálja rögtön az ébredése után.

• -          Ez tetszik mi, tökös? – kapta fel Kimi és a babaszékbe ültette.

A két gyerek gyorsan belapátolta a vacsorát és már vitték is Benjamint a nappaliba játszani. Mark segített Kiminek még a dobozokat a megfelelő helyiségbe cipelni. Milyen jó, hogy még Londonba ráírtam, hogy melyik doboz megy a fürdőszobába, a hálóba stb.

***

Március eleje szinte elrepült mellettünk. Próbáltunk tényleg beköltözni és mindent kipakolni és belakni Kimi házát. Benjamin nagyon hamar hozzá szokott a környezethez, aztán rájöttünk, hogy kisebb alakításokat kell végeznünk. Kimi felszerelt a lépcső aljához és a tetejéhez egy korlátot, ugyanis az úrfi útnak indult. 

Kimi meg annyira belelendült a barkácsolásba, hogy kitalálta kell egy játszótér az udvarba, így Markkal neki álltak tervezgetni, hogy mire nagyon jó idő lesz Benjamin kint is tudjon randalírozni.

• -          Amúgy össze is költözhettünk volna! – röhögött Laura, szinte mindennap itt voltak.

Mark tényleg mindennap, mert Kimivel közben készültek az ausztrál nagydíjra, Laura már ritkábban jött hozzánk. Avat beíratták balettra, Danielt meg focira, ezért a gyerekekkel rohangált Baar és Zug között.

• -          Mondasz valamit! – kuncogtam. – Jövő héten jönnek Anyuék! – néztem a naptárra, amit a konyhában akasztottunk fel, egy bazi nagy naptárról volt szó!

Kimi kinevetett az ötlet miatt, de nagyon is praktikus, mert így mindent fel tudunk ide írni és tudjuk , hogy ki, mikor, hol lesz. Leginkább Kimi miatt került ez fel, mert képtelen lettem volna követni, ha beindul a szezon, hogy épen merre van a világban.

• -          Úúú jó lesz már! Utoljára akkor beszéltem velük, mikor eljöttünk! – kerekedtek ki a szemeim.
• -          Tudok róla, Anya morgott is miatta ám…szóval készülj fel. – figyelmeztettem.
• -          Ajaj! – sóhajtott fel. – És Lily? Vele sem beszéltem, tökre nem tudom hol áll a fejem.
• -          Lilyék jól vannak, most Hankkal vannak Amerikában.
• -          Remélem rendeződik a dolog közöttük, mert mindegyik olyan makacs.. – egyet értettem nővéremmel.

Az ebédet közösen fogyasztottuk el, aztán Laura elindult a gyerekekkel. Ő nem élvezte annyira, mint a két gyerek a délutáni elfoglaltság, de így legalább társaságba szoknak és barátokat szereznek.

Este a nappaliban pihentünk, valami vígjáték ment a tv-ben, de fél szemmel Benjamint figyeltem, aki megint rosszalkodott.

• -          Lassan Bent is be lehetne íratni bölcsődébe. – hoztam fel a témát.
• -          Miért? – nézett rám Kimi, már nem is tűnt olyan jó ötletnek.
• -          Hát szeptembertől be lehetne, hogy társaságban legyen egy kicsit. Csak 4 órára. – motyogtam.
• -          Hol van az még?! Majd visszatérünk rá! – mosolygott, de láttam rajta, hogy Ő nem ezen a véleményen van.

Az esti fürdetés Kimi reszortja lett, amióta itt lakunk, így meg volt a közös pasis programuk, nekem meg volt egy kis időm. Ilyenkor általában csak feküdni szoktam, vagy kifestem a körmöm és arc pakolást teszek fel, attól függ, mennyire vagyok fáradt. Azért nem könnyű egy majdnem egy éves kisfiúval, aki lassan már tipeg és kezdi felfedezni a világot. Rendesen le tudja szívni az energiámat! Azt hiszem a kis tesónak nem mostanában jön el az ideje…

A nehézségeink akkor kezdődtek, mikor hétfőn Kimi elutazott Ausztráliába. Még maradt volna itthon velünk, de az idő eltolódás miatt át kellett állnia a szervezetének. Na, de ezt egy 8 hónapos kisgyereknek nem lehet megmagyarázni! Annyira megszokta az esti fürdetést az Apjával és az altatást, hogy úgy éreztem én már nem is vagyok jó. Meggyűlt a bajom a fiúnkkal és Kimit sem hívhattam, hogy telefonon keresztül segítsen be, mert repülőn ült. A szüleim meg nem értek még ide, teljesen kiment a fejemből, hogy Kimi ennyivel korábban elutazik és úgy beszéltem meg velük, hogy pénteken ráérnek ide repülni. Ugrasztani már nem akartam Őket. A nappalokat még eltöltöttük, hála isten a nap is kisütött így nagyon sokat kint voltunk a levegőn. Kedden elkísértük Lauráékat Zugba. Míg Ava és Daniel a foglalkozásokon voltak mi a parkot jártuk be.

Minden reggel és este is beszéltünk skype-on Kimivel, amit Benjamin nagyon élvezett. Összevissza taperolta a laptop képernyőjét és rettentően hiányzott neki az Apukája, ahogy nekem is.  Alig vártam, hogy péntek délelőtt legyen és végre elindulhassak a szüleimért. Kicsit féltem, mert eddig egyszer sem vezettem egyedül a reptérre, sőt igazából sehova Svájcban, de az utat nem egyszer jártam már meg.

• -          Megyünk a mamáért meg a papáért. – magyaráztam kisfiamnak, nagyon izgatott voltam.

Egyrészt azért, mert majd egy hónapja nem láttam Őket, a másik ok pedig természetesen az új környék volt.

• -          Jaj, kislányom! Ez a környék csodálatos! - áradozott Anya miközben Benjamin talpát csiklandozta.
• -          Azért nem egy Bakony.. – jegyezte meg dörmögve Apa, de láttam rajta, hogy neki is tetszik.
• -          Mielőtt hazamentek nyomtatok Neked ki képeket és festethetsz otthon! – kacsintottam Apára, aki csak hümmögött.

A szüleim hasonlóan reagáltak, amikor meglátták Kimi házát, mint én. Sőt…talán jobban ledöbbentek.

• -          Húha, ezt nevezem! – bólogatott helyeslően Anya. – Nagyon szép.
• -          Jók ezek a nagy ablakok! – nézelődött körbe a házban, addig Anyával segítettem nekik kipakolni.

Nagyon örültem Neki, hogy Anyuékat rá tudtam venni, hogy elutazzanak hozzánk látogatóba. Este Lauráék is átjöttek, így újra sokan voltunk és nem volt csendes végre a ház.

De sajnos a napok nagyon gyorsan teltek. Vasárnap este már kivittem a szüleimet a reptérre. Vagyis csak vittem volna, de egész nap rettentően rosszul éreztem magam. Émelyegtem és szédültem, így a nővéremnek kellett elfurikáznia a szüleinket. Benjamin aludt, így volt egy kis időm pihenni. Próbáltam mindent, vizet ittam, mély levegőket vettem, könnyű joghurtokat ettem.

• -          Szia Lina…hogy vagy?
• -          Lily.. – mosolyodtam el, régen beszéltem vele. – Anyáék forró drótón értesítettek?
• -          A humorod meg van… annyira rosszul nem vagy akkor. – jegyezte meg. – Persze, mondták, hogy elég ramatyul vagy. Mi van mit ettél?
• -          Semmi különöset.. – gondolkodtam vissza. – Csirkét ettünk, párolt zöldségeket…semmi olyan, amitől rosszul kéne lennem.
• -          Nem is voltatok étteremben?
• -          Nem, dehogy..Anya birtokba vette a konyhát. – felkuncogtunk, hát persze, hogy birtokba vette!
• -          Akkor nem értem.. – láttam magam előtt, hogy megcsóválja a fejét. – Kiminek szóltál?
• -          Dehogy is! Isten őrizz! Tuti idegbeteg lenne, holnap már itthon lesz. Remélhetőleg addigra jobban leszek.
• -          Hááát nekem lenne egy ötletem, de tuti ellenkeznél… - hümmögött.
• -          Mégis mi?! – forgattam meg a szemem, tuti így lesz, ha így kezdi.