33.fejezet

Sziasztok!

Bocsánat, hogy megvárakoztattalak Titeket. A hétvégén dolgoztam és a vasárnap délutánt-estét lazán átaludtam.:D 

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! ;)

Nagyon szép hetet kívánok!

Puszi

Megfogtam a kezét és a fürdőszobánkba húztam. Folyamatosan kérdezősködött, pedig aztán rá nem vall a dolog. Látszott rajta, hogy teljesen nem érti mi van.

• -          Nincs baj.. – álltam meg előtte. – Csak nem tudom.. – ráztam meg a fejem.

A polchoz nyúltam és elővettem a két kis dobozt. Először csak nézett rám, hogy Ő mit kezdjen most ezzel aztán elvette tőlem és jobban szemügyre vettem. Látszódott az arcán mikor esik le neki a dolog.

• -          Még nem csináltam meg. – nyugtattam meg. – Reggel akartam, de elmentél és egyedül nem akartam. De holnap, ha itthon leszel.
• -          Még szép, hogy itthon leszek! – motyogta, de a szemét le nem vette a kezében lévő tesztről.
• -          Kimi… - kezdtem bele, de magához húzott és száját az enyémre tapasztotta, majd szorosan átölelt.

Annyi minden kavargott bennem. Azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

• -          Ne éld bele magad, jó? – néztem rá.
• -          De hát a rosszullétek…Tényleg most már nincsenek?
• -          Óó, dehogynem. – húztam el a számat.

Egész nap be voltunk sózva. A délutánra már mondhatni készpénznek vettük a kicsit, de mindketten tudtuk, hogy azért ez még mindig nem biztos, ez mindig visszarántott minket a valóságba. Azt viszont megbeszéltük, hogy a többieknek nem mondjuk el. Lauráék nyilván tudni fognak róla, ha orvoshoz járkálunk és Bent rájuk bízzuk. Este izgatottan feküdt le Kimi, már azzal viccelődött, hogy felkelt hajnalban, hogy pisiljek egyet.

A másnap reggelünk viccesebben nem is indulhatott volna. Kimi az oldalán feküdve sasolt, mikor én még csak a szememet nyitogattam. Aztán egyszerűen nem kellett pisilnem, kértem, hogy hozzon egy pohár vizet. Hát, helyette beállított egy egész kancsóval.

• -          Biztos, ami biztos. – vigyorgott és sorban töltögette a vizet.

Végül elérkezett a pillanat, becsuktam az ajtót előtte és amikor az 5 percre kellett várnunk, akkor engedtem be. Abba az öt percbe mindent belesűrítettünk, mindent megosztottunk egymással.

• -          Kimi én nem biztos, hogy megmerem nézni.. – osztottam meg vele, mikor láttam, hogy alig egy perc van vissza
• -          Mindegy mi lesz az eredmény! – nyomott puszit a homlokomra és a pultra támaszkodott.

A telefon pittyegni kezdett, egymásra néztünk, de még így is pár másodpercig csak ácsorogtunk. Egyik lábamról a másikra dülöngéltem és Kimi a kezébe vette a kis tesztet, ami akár az életünket is megváltoztathatja.

Az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Komolyan semmit! Már majdnem kitéptem a kezéből, hogy nekem látnom kell, amikor hatalmas mosoly terült az arcáról. Akkor szokott ennyire mosolyogni, ha Ben csinál valami nagyon vicceset. Nem szólt egy szót sem, csak felkapott és megpörgetett a fürdőben, amikor letett hosszan megcsókolt.

• -          Akkor most pozitív? – teljesen lesokkoltam, azt sem tudtam hol vagyok.
• -          Igen! – és már nyújtotta is felém a tesztet, amin két csík virított.

Fogalmam sem volt hogy mit kéne mondanom. Csak az járt a fejemben, amikor Benjaminnal éltem ezt át. Pedig pár napja milyen jól megbeszéltem magammal, hogy a kis tesóval még várunk egy kicsit! Hát a kis tesó nem akar várni.

• -          Olyan gyors, mint Te. – nevettem fel, Kimi kérdőn nézett rám. – Pár napja gondolkodtam el a kis tesón, de arra jutottam, hogy majd később jön el az ideje, de Ő úgy látszik nem ért egyet velem. – magyaráztam el Kiminek.

Egész nap csak mosolyogtunk. A jó kedvünket Benjamin is megérezte. Olyanok voltunk, mint akiket körbe vesz a rózsaszín köd. Vajon rózsaszín vagy újra kék?! Délután fel is hívtam a nőgyógyászomat, aki soron kívül fogad minket holnap délelőtt, hogy Kimi nyugodtan utazhasson el Malajziába holnap délután.

Az események azt hiszem érthető, hogy felgyorsultak. Kedden délután próbáltam Kimit összekészíteni és elpakoltam Neki, hogy holnap már ne kelljen rohangálni. Ideges voltam a vizsgálat miatt. És ha kiderül, hogy még sem várok babát?

• -          Kimi… - pislogtam szerelmemre, kérdőn fordult felém. – Megkívántam egy kis sütit..nem indulunk el előbb? – elmosolyodott.
• -          Persze, menjünk! – nyomott puszit a homlokomra és elvittem Bent, gondolom átöltöztetni.

Mivel sem Kimi sem én nem ismertük még a cukrászdát a kórházhoz legközelebbibe mentünk be.

• -          Tényleg mit mondtál Marknak, hogy miért nem vagyunk otthon? – kérdeztem két falat között, isteni finom ez a citrom torta!
• -          Azt, hogy bejövünk a városba hárman. – vonta meg a vállát, Ő csak kávézott.

Ma Ő volt a soros – na jó nálunk nincs ilyen, hogy ma te vagy a soros holnap meg én – de korán kelt Benjamin miatt, aki már reggel hatkor kukorékolt, de a reggelit csak egy órával később követelte, így tudtam kicsit pihenni.

Hála isten a rendelőben még nem volt senki. Így is fél órával a hivatalos rendelési idő előtt jöttünk, hogy a doktor úr el tudja végezni a vizsgálatot, mielőtt valaki más megérkezik. Nem akarunk ebből semmilyen ügyet és nagyon megértő volt a telefonban.

Ben ide-oda mászkált Kimivel, aki láthatóan már nagyon unta, hogy fel –alá kell görnyedve sétálnia, de Benjamin annyira viccesen ment a cipőben. Szegény alig tudta rakosgatni a lábát.

• -          Karolina Tóth. – nyitotta ki az ajtót az asszisztens. – Jó napot kívánok! – mosolygott ránk.
• -          Jó napot! Bejöttök Ti is? – néztem Kimire, aki felkapta Bent és már finoman tolt is befelé.

Szóval akkor igen. A doktor úr nagyon kedvesen köszöntött minket. Benjaminra az asszisztens figyelt, amíg mi bent várakoztunk. Bekapcsolta a kis monitort, majd bekente a pocakomat, ami még lapos volt. Vajon mekkora lesz?! Nagyon hideg volt, majd végül rácsúsztatta a kis műszert. Kimi megszorította a kezem és rám mosolygott. De a doktor valamit hümmögött és felém tartotta a papírt, hogy letöröljem a pocakom.

• -          Gond van? – kérdezte meg Kimi.
• -          Nincs, nyugodjanak meg!- mosolyodott el, majd elővette azt a rettentő hosszú műszert.

Hüvelyi ultrahang?! Kimire pillantottam, aki láthatóan nem értette mi van, de mikor felém közeledett az orvos azzal egyből elfeherédett. Felkuncogtam, aztán jött a kellemetlen érzés és a monitoron végre megjelent a kép.

A doktor magához húzta a monitort és felénk is fordította, hogy lássunk valamit.

• -          Tessék! Ott a kis babájuk. – mutatott egy apró kis pöttyre, egy nagyon apró kis pöttyre, de a miénk!

Könnyek gyűltek a szemembe, amit nem győztem törölgetni. Kimi arcán hatalmas mosoly terült el. Aztán a doktor úr kis csendre intett minket, hogy meghalljuk a pici szívverését.

• -          Nagyon ritka ilyen korán, de Ő meg akarta örvendeztetni a szüleit. – mosolygott ránk.
• -          Korán? Hányadik hétben vagyok akkor?
• -          A 6. hétben. – és valamit elkezdett firkálni. – Ez egy beutaló vérvételre. Két hét múlvára kérjen időpontot. Ha ide kéri és rám hivatkozik biztosan fogadni is fogják két hét múlva. Csak a biztonság kedvéért kérem, hogy mindent meg tudjunk vizsgálni. – bólintottam. – Legközelebb április 23-án várom, de ha nem lenne jó az időpont még változtathatunk rajta telefonon.
• -          Olyan későn? – lepődött meg.
• -          Általában a 12. hét előtt nem szoktam visszahívni a kismamákat, de Karolinát így is megvizsgálom a 10. héten, hogy minden rendben van-e. – Kimi bólintott, azt hiszem megnyugodott.

Míg Kimi az anyagiakat rendezte a doktor úrral engem az asszisztens látott el jó tanácsokkal.

• -          Itt a második emeleten van egy védőnőnk, nagyon kedves hölgy és segítőkész. Ha esetleg nincs védőnője, de látom, hogy nem itt született. – bólintottam. – Mindenképpen keressen fel egy védőnőt és a következő vizsgálatra hozza magával a kis könyvet már. A vérvételt azért javaslom, hogy itt rendezze el, mert akkor nem kell rohangálnia az eredménnyel. Amint kész lesz az eredmény már küldik is le nekünk és mi tudjuk is értesíteni.
• -          Nagyon szépen köszönöm. Ez így nagyon szuper! – mosolyodtam el. – Benjaminnal nem lenne egyszerű ennyit utazgatni.
• -          Igen, nagyon kíváncsi kisfiú.
• -          Az biztos! – mosolyodtam el és a babakocsiba ültettem.

Annyira jó idő volt és nagyon jól esett volna hármasban sétálgatni, vagyis már négyesben! Elmosolyodtam. De Kimi miatt sietnünk kellett haza, és Mark is biztos az ajtó előtt toporog már. Bele sem mertem gondolni abba, hogy mit fogok kezdeni megint 4 napot Kimi nélkül. De tudtuk, hogy ez lesz és vállaltuk. Amint felkanyarodtunk a felhajtóra még be sem értünk Mark parkolt le a ház előtt.

• -          Úgy tudtam! – nevettem fel. – Egyedül jött? – kiabáltam vissza Kiminek, mert Ő elindult felé.
• -          Nem!
• Jaj, de jó! Legalább lesz társaságom. Mark meg Kimi most úgyis a kocsiba fognak bepakolni, meg valami olyasmit említett Kimi, hogy pár dolgot még meg kell beszélniük. Ki se kellett vennem Benjamint a babakocsiból, mert Laura már körbe ugrálta a gyereket.
• -          El fogod kényeztetni! – nevettem fel.
• -          Jaj, de olyan cukii..szőke és kék szemű! – simogatta a buksiját.
• -          Dan és szőke és kék szemű.
• -          Ja, meg hét évvel idősebb nála és ha már nyújtom a karom felé, akkor húzza a száját. – felnevettem. – Mi volt?? – csúszott közelebb hozzám és szinte suttogott.
• -          -Még nem tudjuk, egyik azt a másik mást mutatott. – füllentettem, nem akartam még most elmondani Neki.

A doktor úr is olyan óvatosan viselkedett, hogy jobb ha még nem kürtöljük szét.

• -          Óóó bassza meg. – morogta. – Szarok ezek a tesztek. És mész dokihoz?
• -          Igen, csak időpontot kell kérnem.

A nagy csend után feltűnt, hogy a két férfi nagyon mozgolódni kezdett. Nővéremmel összenéztünk, mindjárt indulni fognak. Alig két perccel később már jöttek is be hozzánk elbúcsúzni. Kimi valamit nagyon magyarázott Benjaminnak, de nem hallottam., aztán odajött hozzám és szorosan átölelt. Beszippantottam férfi parfümjét, amit annyira szeretek.

• -          Mindent elraktál?
• -          Hát Te pakoltál! – vigyorgott.
• -          Jó, de átnézted?
• -          Minden megvan, ne aggódj! – nyomott puszit a számra. – Vigyázz magadra! Majd hívlak minden nap! 
• -          Jó, reméltem is! – csókoltam meg.

Még megvakarta Ben szöszke fejét, majd Markkal autóba ültek.

• -          Úgy utálom ezt... – sóhajtott fel Laura és visszasétáltunk a házba.
• -          Én is hidd el. Ben még egy darabig el lesz aztán feltűnik Neki, hogy nincs itt az apja és eltörik a mécses. – húztam el a számat. – Ava és Dan legalább megértik.
• -          Ez igaz! – bólogatott. – Nincs kedved délután eljönni értük a suliba? – nézte a telefonját. – Vagyis este fele, szerda van.. – forgatta meg a szemét. – Nem vagyok tisztában a napokkal.
• -          De, persze. Menjünk majd. – mosolyodtam el, legalább addig sem itthon ücsörgök.

Laura elmesélte, hogy beadta az életrajzát Zug egyik irodájába, mint hr asszisztens. Az Ő hívásukat várja vissza, azért van a fenekében a telefonja. De biztos voltam benne, hogy felveszik. Beszél németül, angolul (mindkettőt, az amerikai és angol angolt is), magyarul. Több éves tapasztalata van egy los angeles-i cégnél, úgyhogy hülyék lennének, ha nem Őt alkalmazzák.

• -          De ez klassz! – mosolyodtam el.
• -          Hát már ideje lesz. Nem akarom felélni a tartalékunkat, meg Mark nyakán sem akarok lógni.
• -          Ne is mondd… - sóhajtottam fel. – Úgy mennék már én is dolgozni, de még nincs itt az ideje.
• -          Persze, Ben még kicsi. – bólogatott, na meg ha tudnád, hogy jön a második baba.