Hetvenedik fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a frisst ma,mert úgy néz ki holnap a helyettesítő tesi tanár ki fog belezni minket :/ Csütörtökön meg megyek a halálos ítéletemre (orvoshoz) xD 

Utálom őket :S blee.:D

Na,de nem dumálok itt ennyit.

Van egy alkum számotokra ;)

Ha összejön a 7 komment hozom a frisst ;D

Puszi!

U.i: 7 Komment!

70.fejezet

Miután feltrappoltam a szobámba levágtam magam az ágyamra és morogtam egy sort,majd szemem az ajtó mellett álló táskámra és bőröndömre csúszott,majd egy nagyot sóhajtottam és kinyitottam a szekrény ajtóm,akkor jöttem rá,hogy igenis sok olyan ruhám van itt,amit kinőttem,de Anna pályázna rá,így átmentem az Ő szobájába,hiába kopogtam egy hang se jött ki.

-Öö..itt vagyok-hallottam meg a hangját a lépcsőtől.

-Klassz-vágtam rá.-Gyere segíts nekem-ragadtam meg a kezét és berántottam a szobámba,rögtön felcsillantak a szemei mikor meglátta a nyitott szekrényem.

-Felhúzhatom a redőnyt?-matatott a sötétbe.-Olyan,mintha barlangba élnél-morogta.

-Húzd-vontam meg a vállam és az első kupac ruhát az ágyra tettem.

Pár perc után már halk zene szólt,oda kaptam a fejem,Anna bekapcsolta a gépem,majd az ágyhoz rohant és átnézte a ruhákat,két órán keresztül válogattuk a ruhákat...szinte csupasz lett a szekrényem,viszont Anna egy kupac ruhával gazdagodott,amit vitt is a szobájába.

Kicsit rendbe hoztam a szobám és rég elfeledett képekre bukkantam,elmosolyodtam mikor a kezembe akadt az általános iskolás képeim,a tabló képünkön elcsodálkoztam,hiányzott a régi osztályom és akkor ugrott be,hogy nyáron esedékes lenne az osztály találkozó.

-Vacsi-dugta be a fejét Anna.

-Oké-pattantam fel és együtt mentünk le a konyhába.

-Láttam,hogy kicsit kiürült a szekrényed-mosolyodott el.-Nincs kedved holnap eljönni vásárolni?

-Nem is tudom Anna..nincs sok kedvem-húztam a szám.

-Értem én,de Kanadába kellenek meleg cuccok nem?-vigyorgott,tudta,hogy jól érvel.

-Nem akarok egyedül elmenni.

-Holnap nekem nincs suli,mert érettségi szünetem lesz-mosolygott.-Délelőtt bemegyünk és megvárnánk bent Balázst és Gabit-mosolygott.

-Főleg,ha fel kell mennünk értük-szólt bele Apa.

-Szerintem menjetek el vásárolni-mosolygott Anya.-Rád férne egy kis kimozdulás.

-Kösz Anya-motyogtam.

-Tudod,hogy nem úgy értettem-simogatta a hátam.-De mikor voltatok együtt Annával?-húgom meg hevesen bólogatott.

-Na jó-egyeztem bele.-De nem estig akarok Veszprémben lenni-tettem fel az ujjam.

-Az én lányom-mosolyodott el Apa,ami nekem is mosolyt csalt az arcomra,tényleg Apára ütök inkább.

A vacsorát gyorsan megettem,majd a fürdőbe zárkóztam,a hajam szárítottam,mikor Anya lépett be a kezében a telefonnal,ránéztem a kijelzőre és Miranda neve állt ott...komolyan mondom az egész csapatot rám küldi már?!

-Nem veszem fel-néztem Anyára,de azért ott hagyta a telefont a polcon.

Sietnem kellett,mert Anna az ajtóban toporgott már,nem igazán tudtam,hogy mit csináljak,így inkább a facebook-ra felnéztem,pár lány rám írt a magyarországi találkozó miatt,kérdeztek Sebről,de nem akartam nekik elmondani,hogy mi történt..egy részt nem tartozik rájuk,de csalódást sem akartam okozni nekik,nem akartam,hogy pánikoljanak a találkozó miatt..megígértem nekik és történjen bármi Sebastianna találkozni fognak!

Gyorsan elköszöntem tőlük,nem akartam,hogy Róla kérdezzenek..nem tudtam volna mit mondani.

Már majdnem elaludtam mikor újra megszólalt a telefonom..gondolkodtam már rajta,hogy számot cserélek,de akkor kitörne a pánik és képesek lennének ide jönni.

Felsóhajtottam,majd megnyomtam a zöld gombot.

-Szia Miranda-motyogtam.

-Szia Jázmin.Hogy vagy?Sebastiannal mikor jöttök a gyárba?

-Te most..most komolyan nem tudod mi történt?-teljesen meglepődtem.

-Nem,valami baj van?

-Teljesen el vagyok képedve..-motyogtam.-Sebastian és én..szóval időt kértem,gondolkodnom kell,hogy mi legyen köztünk.

-Jázmin-sóhajtott fel.-Ezt nem hiszem el.Én miért most tudom csak meg?!

-Azt hittem Tommi vagy Seb már elmondta.

-Nem..nem,nekem nem szóltak semmit.Pedig Tommival beszéltem is-motyogta.-Mit érzel most?Nekem elmondhatod tudod.

-Tudom..de magam sem tudom még,hiányzik..rettentően,de...teljesen össze vagyok zavarodva,pedig már most vissza mennék hozzá,de belőle sem csinálhatok hülyét,biztos haragszik rám.

-Szerintem nagyon szeret-válaszolt.-De ezt neked kell eldöntened,viszont...én csak annyit tudok neked mondani,hogy gondolj bele milyen volt mellette élni és milyen nélküle.Ti egymásnak letettek teremtve-elmosolyodtam..

-Hiányzik Miranda-motyogtam.

-Elhiszem Jázmin.De akkor hívd fel.

-Nem!Azt nem lehet..

-Miért?Mert makacs vagy?Ne csináld ezt veletek,Magadat és Őt is tönkre teszed ugye tudod?

-Majd Kanadában beszélek vele...

-Az késő Jázmin,és tudod nagyon jól,hogy futam héten nem a legjobb felzaklatni,akárhogy is döntesz.

-De akkor mégis mikor?

-Nem úgy volt,hogy a barátnőddel találkozol Londonban a héten?

-De igen-motyogtam.

-Na,akkor ha már Londonban vagy hétvégén be tudsz jönni a gyárba.

-Nem tudom még-sóhajtottam.

-Na gyere-kérlelt.

-Majd még hívlak.Szia Miranda.

-Szia Jázmin.

Amint letettem a telefont a párnámra hajtottam a fejem és magamhoz szorítottam a plüss macim,így aludtam el.

Szerda reggel szörnyen ébredtem,fájt a fejem és a gyomrom émelygett,már ott voltam,hogy a WC-be költözöm,ami sajnos be is következett.

Apa nyitott rám és egy kisebb veszekedés lett ebből az egészből.

-Nem akarok orvoshoz menni mondtam már!-néztem mérgesen Apára és Anyára is.

-Nem érdekel mit mondtál Kislányom.Azonnal megyünk be az SZTK-ba,hogy kivizsgáljanak.

-Jaj,Apa.-sóhajtottam fel.-Egy enyhe gyomor rontás miatt.

-És mellette fal fehér vagy és igen-vágta rá.-Menj öltözni.Beviszlek autóval.

-Be tudok menni egyedül is-morogtam.

-Meg sem hallottam-kiabált utánam,a lépcső tetején egy álmos Annával futottam össze.

-Mi a veszekedés témája?-ásított egy nagyot és megdörzsölte a szemeit.

Megszédültem és a falban kapaszkodtam meg,de a föld tovább forgott velem.

-Jázmin-kapta el a kezem húgom.-Apa-kiabált.

-Jól vagyok-motyogtam.

-Biztos?-támogatott a szobámig és végig velem maradt míg felöltöztem.

Majd újra megcsörrent a mobilom,Tommi neve állt a kijelzőn.

-Kidobom esküszöm-morogtam,de Anna elkapta a telefonom és kiment.

**Anna szemszög**

Már összeállt a kis terv a fejemben..felvettem a telefont.

-Szia Tommi.Anna vagyok.

-Anna?Jázminnal mi van?

-Hosszú történet...ma reggel nagyon rosszul van,Apával bemegyünk vele Veszprémbe,hogy kivizsgálják.

-Azonnal oda akarok menni-hallottam meg a távolból Seb hangját.

-Ezt akartam veletek megbeszélni.

-Figyelj Anna tök jó terv,de képtelenség,hogy odaérjünk időben..hacsak..nem tudod elintézni,hogy Budapestre menjetek?

-Budapestre?-kerekedtek ki a szemeim.-Nem tudom Tommi..mennyi idő alatt érnétek Veszprémbe?

-Három,négy óra.-válaszolt.-És az sok..de ha felmentek Pestre szinte egyszerre érünk oda.

-Kérlek Anna valahogy intézd el-könyörgött Sebastian.

-Oké,megbeszélem Apával,majd írok egy SMS-t az én számomról.

-Köszönöm.Anna?

-Igen Seb?

-Nem tudod miért van rosszul?

-Seb..-sóhajtottam fel.-Van egy sejtésem,de nem akarom elárulni..ez majd kiderül.

Elköszöntem a két sráctól és a földszintre rohantam,ahol apát titokban beavattam ebbe az egészbe,meglepődtem,hogy percek alatt beleegyezett,aztán visszamentem Jázminhoz és a telefont is visszaadtam neki..szerencsére nem sejtett semmit.

**Jázmin szemszöge**

Fogalmam sem volt,hogy mit vegyek fel végül egy normálisnak nevezhető szettet hoztam össze.

A tegnapi nappal ellentétben kint sütött a nap,így egy szoknyát húztam fel és egy fekete harisnyát,de azért a fekete vékony kardigánomba is belebújtam,majd a táskámba beleszórtam az irataim,a hajam felkötöttem egy kontyba és a földszintre sétáltam Annával az oldalamon.

-Elintéztem,hogy Budapesten egy orvos ismerősöm megvizsgáljon-nézett rám Apa.

-Miért pont Budapesten Apa?-sóhajtottam fel.-Nem akarok három órát autózni.

-Sokkal könnyebb lesz így,a bátyád és a barátnőjét is haza tudjuk hozni.

-Remek-morogtam és belebújtam a cipőmbe.-Te is jössz?-néztem húgomra.

-Nem baj?-pislogott rám.

-Hülye kérdés volt-eresztettem meg egy apró mosolyt.

-Vigyázz magadra és hívj,hogy mit mondott az orvos,jó?-ölelt át Anya.

Annával hátra ültünk és a rádiót hallgattuk,de már Veszprémnél szenvedtem az autóban,fel-le húzkodtam az ablakot,mert hol hányingerem volt,hol elmúlt.

Apa és Anna aggódó szemekkel figyelt,de mikor elértük a Budapest táblát felsóhajtottam.

-Legalább a város másik végén van?-kérdeztem Apától.

-Nem-rázta meg a fejét.-Még tíz perc.

-Remek-tapsikoltam örömömben.

Felüdülés volt kiszállni az autóból,de azt furcsálltam,hogy Anna rögtön a telefonjához kapott és arrább sétált.

-Udvarlója van?-néztem apára furcsán.

-Nem hiszem-vigyorgott rám mindentudóan és nagyon is balra nézett..lassan fordultam meg,féltem,hogy kit látok meg ott..de csak egy rakat fekete autó állt arra,aztán az egyik rendszáma nagyon is ismerős volt.

-Ugye nem?-néztem mérgesen Apára.

Visszakaptam a fejem és a félelmem beigazolódott,Seb és Tommi szállt ki az autóból.

-Kérem a kulcsot-nyúltam Apa zsebe felé.

-Anna gyere-szólt a húgomnak és ott hagytak a parkolóban.

-Ezt nem tehetitek-kiabáltam utánuk,de újra megszédültem és az autóban kapaszkodtam meg.

-Jázmin-kapott utánam Ő.-Jól vagy?-tette a kezét az arcomra.

-Ne-löktem el a kezét.-Ne érj hozzám!Mit keresel itt?Mit kerestek itt?-néztem rájuk mérgesen,de a szőke finn csak Apáék után iszkolt..remek..

-Anna..

-Hát persze-csaptam a homlokomra.-Tudhattam volna,hogy a kotnyeles húgom állt ez mögött.Csak miattatok jöttünk fel idáig ugye?-morogtam.

-Igen,de Jázmin kérlek hallgass meg.

-Nem Seb-tettem fel a kezem.-Ne nehezítsd ezt az egészet.

-Én ne nehezítsem?-lépett közelebb.-Csak tudni szeretnék valamit.

-Mégis mit?-és akkor megcsókolt,ösztönösen kulcsoltam a nyaka köré a kezeim,keze a derekamra csúszott és finoman simogatott.

-Csak ezt akartam tudni-szakadt el tőlem és egy hatalmas vigyor terült el az arcán.-Még mindig szeretsz,hisz visszacsókoltál.

-Ez nem igaz-tiltakoztam.-Letámadtál..és váratlanul ért-dobbantottam a lábammal.-Utállak Sebastian-indultam meg a magánklinika felé,de elkapta a kezem.

-Dehogy utálsz-vigyorgott még mindig.

-De igen utállak-vágtam oda neki.-Utállak,hogy nem tudok nélküled élni és utálom,hogy állandóan vigyorogsz-a végén már a könnyeimmel küszködtem.

-Szeretlek te butus-ölelt magához szorosan.-Soha,de soha többet ne csinálj ilyet jó?Még egyszer nem élem túl,ha ott hagysz-suttogta.

-Sajnálom-hajtottam le a fejem.-Mindig mindent elrontok.

-Viszont imádok ilyenkor kibékülni veled-kacsintott rám.

-Perverz-ütöttem a mellkasára.

-Meglehet-nevetett és egy puszit nyomott a számra.-Menjünk,derítsük ki mi a baj-fogta meg a kezem.

A recepciónál ott állt már Apa,Anna és Tommi valamint az orvos.

-Áá,üdvözlöm.Szigeti Dávid-nyújtotta a kezét,amit elfogadtam.

-Szalai Jázmin.

-Az úr is velünk jön?-nézett Sebastianra.

-Jönni akarsz?-néztem a szőkére,persze bólogatott és az orvossal hátra mentünk.

-Mi itt leszünk-mosolygott Apa.

Először vért vettek tőlem,amit elküldtek laborra és az orvos tényleg kedves volt,mert az egészet megsürgette,így egy órán belül visszahívott a vizsgálóba.

Fel kellett feküdnöm az ágyra és hideg zselét kent a hasamra,ekkor villant be az egész,hogy mit művel.

-Mennyi rá az esély?-néztem az orvosra.

-Elég nagy-mosolygott.-Ő lenne az Apuka?-nézett Sebre,aki ebből semmit nem értett,csak a kezem szorította.

-Igen-motyogtam.

Pár percig csak csendben volt az orvos,Sebnek semmit nem akartam addig mondani.

-Na?Mi az Doktor úr?-kezdtem félni,hogy nem mond semmit csak a monitort vizslatta.

-Jázmin Ön...