Hatvankilencedik fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a frisst :) Kíváncsi vagyok nagyon a véleményetekre :$

Az időmérő miatt ne legyetek szomorúak,lesz még jobb is az RB :)

Sok puszi!

69.fejezet

Fájt a fejem és az összes porcikám,erre ébredtem kedden..aztán bevillant a tegnapi nap,az arcom a párnába fúrtam és utat engedtem a könnyeimnek,de nem bírtam ki..fájt,de össze voltam zavarodra,egy kéz simított végig a hátamon,felkaptam könny áztatott arcom és Anya arcát láttam meg.

-Elmeséled?-feljebb csúsztam az ágyon és belekezdtem,végig hallgatott és megértett.

-Felnőtt nő vagy Jázmin,ezt a döntést neked kell meghoznod,de vedd figyelembe,hogy most mit érzel,mikor nincs melletted...ez később sem fog változni,talán egy kicsit enyhülni fog.

-Köszönöm Anya-bólintott és becsukta maga mögött az ajtót.

Semmi erőm nem volt lemenni,nem volt kedvem az egész naphoz,csak gubbasztottam a sötét szobámba és gondolkodtam,a laptopomon a régi képeinket néztem,az összesen mosolyogtunk.

Szívem szerint rohantam volna vissza hozzá,de zavart voltam én is és belőle sem csinálhatok hülyét,majd jövő héten..akkor majd beszélek vele.

Megcsörrent a mobilom,amitől megijedtem...Tommi neve állt a kijelzőn.

Nem tudtam mit csináljak,ha felveszem hallgathatom a prédikálást,ha nem Őt is megbántom,mint Sebastian...végül a telefonért nyúltam,de addigra letette,felsóhajtottam és visszadobtam az ágyra,majd erőt vettem magamon és belebújtam a mamuszomba és az ablakhoz sétáltam,felhúztam a redőnyt és egy széket húztam az ablak elé,figyeltem a tájat és a néha-néha elhaladó embereket,az idő is szomorkás volt,a nap egyszer sem bukkant fel..a felhők mögé bújt,az ég alja pirosodott és nem sokkal később a szél is elkezdett vadul fújni,majd megpillantottam a húgom,ijedten néztem az órára,ami fél kettőt mutatott.

-Már ennyi lenne az idő?-motyogtam magamnak.

Újra erőt vettem magamon és úgy döntöttem lemegyek a földszintre,kezdtem éhes lenni és mégiscsak itthon vagyok,nem bújhatok el a szobámban..pedig egész jó ötlet lenne.

-Szia-mosolyodott el Anna mikor meglátott.-Ezt neked hoztam-nyújtotta át a kedvenc csokim.

-Köszönöm-öleltem meg.

-Szeretlek-mosolygott,majd a konyhába húzott,ahol már anya megterített és a finom leves gőzölgött.

-Meglesztek?-mosolygott ránk Anya.

-Persze-válaszoltam.

-Vissza kell mennem a munkába,hatkor majd jövök-felkapta a kabátját és elköszönt tőlünk.

-Mit csináljunk?-nézett rám Anna,én a tányérokat szedtem össze és a mosogatáshoz álltam neki.

-Gondolom tanulnod kell.

-Kell igen-motyogta.-Megtanulok és utána segítesz a történelem projektben?

-Igen-válaszoltam neki.

A mosogatás kicsit elterelte a gondolataim és nem Sebastianon járt az agyam,kimentem megetetni a kutyákat és kint ragadtam velük,eljátszottam egy kicsit velük.

-Nem laza egy kicsit ez a ruházat?-hallottam meg Apa hangját.

-Szia-köszöntöttem neki.-Nem fázok-vontam meg a vállam.

-Hát persze,már öt évesen is ezt mondtad utána meg belázasodtál.Na sipirc-mosolyodott el.

-Jázmin-rohant le a lépcsőn Anna és a kezében ott volt a telefonom.-Keresnek-nyújtotta felém.

Tommi neve állt a kijelzőn.

-Nem veszed fel?-nézett rám kérdőn Anna.

-Ja,de-motyogtam és a fülemhez emeltem a telefont.

-Mi tartott eddig?

-Bocs,hogy nem rohanok,ha te hívsz-morogtam.

-Öhm..ne haragudj.

-Mindegy.Miért hívtál?

-Csak érdekelne,hogy hogy vagy.

-Mondd meg nyugodtan Sebastiannak,hogy megvagyok-vágtam rá.-Szia Tommi.-tettem le a telefont és feltrappoltam a szobámba.

*Sebastian szemszög*

Hétfőn miután Jázmin elment rögtön felhívtam Tommit,aki megígérte,hogy az első géppel visszajön,legszívesebben szét rúgtam volna az egész házat,amiért itt hagyott..pedig kértem rá!

Értem én,hogy időre van szüksége...de nem,minek neki idő?!

A házban szinte minden sarokban volt egy tárgy,ami rá elékeztetett és ez fájt,éreztem még az illatát,de nem érinthettem meg.

-Hahó-hallottam meg Tommi hangját.-Seb.

-Itt vagyok-szóltam ki a konyhából.

-Te ittál?-kerekedtek ki a szemei.

-Igen,talán meg van tiltva?-vágtam oda neki.

-Szétcsúsztál,gyere menjünk a nappaliba-húzott az említett szobába.

-Na nem mondod,életem szerelme fogta magát és itt hagyott-horkantam fel.-Egyáltalán még szeret?

-Biztos szeret-válaszolta a finn.-Beszéltem vele,Salzburgban van.

-Mit keres ott?

-Hazautazik...

-Legalább jó kezekben lesz-motyogtam.

Nem igazán tudtam aludni az éjjel,csak Ő járt a fejemben és az sem segített,hogy a hálóban ha lehet még jobban éreztem az illatát,meg tudtam volna bolondulni,ha Tommi nincs itt.

Kedd délután felhívta,de egyáltalán nem volt vele kedves...vajon mit csinálhatott egész nap?Hiányzok egyáltalán neki?

-Ne emészd magad Sebastian,gondolnod kell a futamra,csütörtökön be kell mennünk a gyárba.

-Hagyjál már ezzel Tommi-keltem ki magamból.-Hát nem érted,hogy elveszíthetem?-üvöltöttem vele.

-De értem Sebastian és azzal nem segítesz,ha halálra iszod magad és gyerek módjára duzzogsz-emelte meg a hangját Tommi is.

-Miért mégis mi a francot csináljak?Ugráljak örömömben,hogy itt hagyott?

-Ha minden veszve lenne nem hagyta volna itt a személyes cuccait-bökött a nappaliban lévő tárgyaira.

-Hát ez rohadtul megnyugtat Tommi..-morogtam.-Szerinted nem tud visszajönni érte?Mi van ha egy másik pasi van a dologban?

-És mégis mikor te hülye?Ha?Mikor csalt volna meg mikor egész nap együtt vagytok?Legyél már észnél!Ne kezdj el kombinálni.

-Igaz-motyogtam és a kanapéra huppantam.-Nem hívod fel még egyszer?Beszélni akarok vele!

-Szerinted nem csapná rád a telefont?

-Benne van az is,de hallani akarom a hangját.

-Szerintem várj jövő hétig,szerdán úgyis találkoztok.

-Kösz-morogtam.-Az még egy teljes hét!Addig nem bírom ki-sóhajtottam fel és az arcom a kezembe temettem,bevillantak a közös percek,mikor először csókoltam meg,Melbourne,amikor először feküdt mellettem,a nevetése,amit imádok...mintha most is itt lenne..pedig nincs!

Mérgemben belerúgtam az asztalba,ami felborult.

-Oké,öltözz Sebastian!-szólt rám Tommi.

-Mégis minek?-morogtam.

-Elmegyünk futni,kitisztul a fejed legalább,holnap meg hazautazol a szüleidhez,ott legalább nem vered szét a lakást.

-Az én lakásom-horkantam fel.

-Gondolj már bele,ha Jázmin visszajön ezt akarja látni?

-Ő csinálta ezt!-kiabáltam.-És mellesleg ettől nem kell félnünk-morogtam.

-Ha kell felhívom Christiant és beültet valaki mást a helyedre Kanadában.

-Már te is ellenem vagy?-pattantam fel.-Milyen ötlet ez?Milyen barát vagy?

-Térj észhez!-állt fel Ő is.-Így nem ülhetsz autóba.Az első körnél falban kötnél ki!Menj és öltözz fel!-szólt rám még egyszer,mire elvonszoltam magam a szobáig.

**Tommi szemszög**

Míg Seb elment átöltözni felhívtam Mirandát és elmondtam neki,hogy holnap hazaviszem Sebastiant.

-Nagyon szétcsúszott?-sóhajtott fel.

-Igen,nem tudom mi lesz vele,ha Jázmin szakít vele.

-Ma felhívom Jázmint,talán többet ki tudok húzni belőle,mint te.-válaszolt.

-Az jó lenne,majd szólj,hogy mi van vele.Valahogy meg kell ezt beszélniük.

-Igen.Christiannak szóljunk?

-Ne,most még ne!Várjunk hétvégéig,te is jössz csütörtökön a gyárba?

-Pénteken megyek be.Ha nem tudok semmi jót kihúzni Jázminból szólnunk kell Christiannak.

-Igen-motyogtam.-Nem tudom mi lesz így Sebastiannal.Nem bírja,látom rajta és teljesen ki van borulva.

-Talán az otthoni levegő segít rajta.Nem sokára felhívom Jázmint.Szia Tommi.

-Szia Miranda.

-Kész vagyok-jött le az emeletről Seb és elindult az ajtóhoz.

-Jó-válaszoltam neki,bezártam a lakást és a park felé vettük az irányt,régen mindig inspirálta,ha futunk és ökörködött,mindig rá kellett szólni,hogy ne dumáljon ennyit,de most úgy kellett rángatnom magam mellett és egy szót sem szólt..

Nagy baj lesz,ha Ők ketten szétválnak.