26.fejezet

Sziasztok!

Hűhaaaaaa....szóhoz sem jutok! :D Nagyon-nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hamar összejött az 5 komment! Tudtok Ti nagyon is! ;) :P

Elárulom, hogy azért most hosszabb rész vár Rátok és boldogabb is....

Nagyon hálás vagyok a kommentekért és a pipákért is. :-) Eszméletlen!
Annak meg külön örülök, hogy Lina04 írt a chatbe és e-mailen is felvettük a kapcsolatot újra, így hamarosan új fejléce is lesz a blognak. Hurrá-hurrá. :D

Nagyon nagy boldogságot adtatok most Nekem, emiatt felpörögtem és tele vagyok ihlettel...;) 

Szóval máskor is örülnék ennyi kommentnek. :$

Na, de nem pötyögök ennyit..már ha van egyáltalán valaki, aki elolvassa ezeket..:D

Nagyon köszönöm Nektek!

Puszi

A napok csak úgy rohantak mellettünk. A gipszem egyre jobban az őrületbe kergetett, de még egy darabig el kell viselnem.

Kimivel a kapcsolatunk kezdett javulni, de még most se igazán tudjuk, hogy mit is mondjunk a másiknak és hányadán is állunk. És ez kiborított, holnap utazunk haza..a szüleimhez, Anya névnapja miatt és az egész család haza csődül és rettegtem így odaállítani. Legtöbbször csak ültünk egymás mellett, a Benjaminnal kapcsolatos dolgokat megvitattuk és ennyi.

Csendben ebédeltünk meg hárman, amikor ez az egész helyzet elérte nálam a csúcspontot. Kiakadtam.

• -          Kimi! – tettem le a villámat. – Nekem ez így nem megy, tudom, hogy Neked is legalább ennyire nehéz, de hányadán állunk most? Holnap haza utazunk, bemutatlak a szüleimnek és azt sem tudom, hogy mi van kettőnk közt… - hadartam el villámgyorsan és csak reméltem, hogy megérti.

Egy darabig csak csendben ült és nézett rám, majd felállt és elém guggolt.

• -          Lina! Én ezerszer mondtam Neked, hogy szeretlek. És nem csak úgy viccből vagyok itt veletek. Nekem Ti vagytok a családom – simított végig az arcomon. – Csak rajtad múlik ez az egész…. – nézett rám gyönyörű szemeivel.

Nem tudtam mit mondjak, egyszerűen nem jutottam szóhoz, de nem is várt most választ. Bent kivette az etetőszékből és elvitte játszani.

Nem is volt időm gondolkozni rajtunk, mosogattam, mostam és a ruháinkat pakoltam össze. Lassan tényleg a repülőn fogunk élni. Lilyék velünk jönnek, Lauráék pedig bevárnak minket Budapesten. Minderről Anyu meg semmit nem tud, hatalmas meglepetés leszünk neki.  Idejét sem tudom, hogy mikor voltunk így együtt otthon. Igazából sosem, hisz Kimi sosem volt ott…

Délután kicsit lazítottam és megnéztünk egy mesefilmet, ami szerintem Kimit jobban lekötötte, mint a kisfiúnkat.

• -          Anya üdvözöl és azt mondta pusziljuk agyon Benjamint – jött be a szobába Kimi.
• -          Én is üdvözlöm – mosolyodtam el. – Összerakod a ruháid, vagy pakoljak én Neked? – néztem rá.
• -          Csak szórj be pár göncöt – rántotta meg a vállát. – Ja meg csapatruhát, pénteken Bahrainbe megyek.
• -          Jaj, tényleg.- teljesen kiment a fejemből. – Akkor rakok meleg ruhákat, Bahrainbe meg gondolom rövid ujjú pólók kellenek. – csak bólogatott. -  Utána majd hogy legyen? – feküdtem mellé az ágyba.
• -          Meddig maradtok otthon?
• -          Hétvégéig, szóval vasárnap jövünk vissza.
• -          Jó, akkor szombaton este eljövök én is és vasárnap találkozunk – nyomott egy apró puszit a homlokomra.

A reptéren hatalmas felfordulást tudtunk okozni a testvéremmel. Hank és Kimi teljes nyugalomban voltak a gyerekekkel, de Lilyvel halálra izgultuk magunkat. Próbáltuk felvenni a kapcsolatot az otthoni rokonokkal is, kisebb-nagyobb sikerrel.

• -          Nem értem miért izgultok ennyire – csóválta a fejét Kimi. – Megbeszéltétek mindenkivel, hogy ott lesznek-nem?
• -          De igen, de nem akarjuk, hogy valaki előbb beessen, ezért majd…..-magyarázta Lily, majd elakadt. – Basszus fogalmam sincs, hogy fogunk menni..az nem meglepi, ha becsődölünk egyszerre, mint egy csorda – húzta a száját.
• -          Kicsim, nyugodj le. Lesz három órátok megbeszélni mindent! – nyugtatta Hank a nővéremet.

Bent hamar elaltattam, nagyon korán keltettük szegényt, így a mesekönyv feléig sem értem és már szunyókált is. Nem volt szívem felkelni mellőle, de Kimivel is szerettem volna beszélni. Pár perccel később meg is jelent. Mosolyogva figyelt minket, majd befeküdt Ben másik oldalára. Jó sok előnye van egy magángépnek….

Pár percig csak csendben feküdtünk egymással szemben és kisfiúnk szuszogását hallgattuk, mikor szólásra nyitotta a száját, de még előtte a szavába vágtam.

• -          Tudom, hogy beszélnünk kell. És rettentően sajnálom, hogy így tudtad meg mit érzek…nem a hátad mögött akartam tudatni..egyáltalán nem így – csóváltam a fejem.
• -          Lin, ne….ha így érzed, akkor ezen nem tudok most azonnal változtatni. Itt vagyok veletek és csak remélem, hogy engeded is, hogy maradjak.
• -          Persze, hogy engedem. Nagyon jól érzem magam Veled, Kimi. Csak én ezt a média dolgot egyáltalán nem tudom kezelni.
• -          Hiba volt az az interjú. – jelentette ki és nem is ellenkeztem, lehet, hogy igaza van. – Megígérem, hogy több ilyen faszságra nem erőltetlek rá.
• -          Nem, nem. Nem te erőltetted, ezt én is akartam. Oskaari nagyon jó fej – felhorkant, amin muszáj volt kuncognom. – Te sokkal jobb fej vagy – mosolyogtam rá.
• -          Ennek örülök – nevetett fel.
• -          Nem szeretnék semmilyen interjút, semmilyen képet, és Kimi ?! – sóhajtottam fel.
• -          Igen?
• -          Költözzünk össze Svájcban, de egy darabig nem szeretnék semmilyen futamra utazni – utaltam csapatfőnöke meghívására.
• -          Ez biztos? Nem akarok semmit rád erőltetni, Lina! Haladjunk lassan, ha úgy jobb…
• -          Hééé Kimi..most hoztam fel, hogy költözzünk össze és most visszakozol?
• -          Dehogy! – mosolygott. – Én örülök ennek a legjobban.

Nővéremnek persze hamar szemet szúrt, hogy más hangulatban tértünk vissza hozzá és addig nem hagyott békén minket, míg végül Kimi kinyögte mi a helyzet.

• -          Miiiiii? Ez most komoooooly? – visított szinte.

Nem tudtam eldönteni, hogy most kiborul vagy nagyon örül.

• -          Ezt nem hiszem el – nevetett fel. – Tök jóóó, végre! –ölelt át. – Tuti segítek, úúú mennyi dolgunk lesz, ha visszaérünk.
• -          Nyugi, nyugi. Ráérünk – kuncogtam.
• -          Hááát…- szólt közbe Kimi. –Márciusra jó lenne, ha oda cuccolnál – vigyorgott rám.
• -          És mi lesz a lakásoddal? – nézett rám Hank.
• -          Ööö…ki kéne adnom..talán. – pillantottam Kimire, aki csak megrántotta a vállát, hogy Ő ebbe nem szól bele.

Boldogsággal töltött el, hogy végre haza tartunk és úgy néz ki az egész család együtt lesz, hosszú idő után újra. Végre bemutathatom a gyermekem édesapját a szüleimnek és nagyon úgy fest, hogy összeköltözünk. Azt hiszem ilyenkor mondják az emberek, hogy sínen van az életük.