19.fejezet

Sziasztok!

Újra itt! :-) Remélem kellemesen telt a hetetek és ma már csak pihentek! Izgatottan várom a bahrain-i nagydíjat! Kíváncsi vagyok erre a rajtra, sajnos az ausztráliai rajtról lemaradtam.

A részről annyit szeretnék mondani, hogy családias, nyugis.

 DE! A következő fejezeteket már írom ám.. :P

Köszönöm szépen az előző részhez a pipákat, remélem most is megleptek és néhány hozzászólással. Nagyon örülnék a szöveges visszajelzésnek is.

Oldalra csinálok perceken belül egy szavazást, ha van kedvetek kérlek szavazzatok. ( felmérés jellegű) 

Kívánom, hogy legyen szép napotok és jövő hetetek, remélem az idő is ilyen csodálatos marad!

Puszi

Az arcom elfehéredett, rögtön felpattantam Anyuék mellől, akik kérdőn pillantottak rám. Makogni sem tudtam. Le fogja tépni a fejem! Majd felvettem a telefont, és a fülemhez emeltem.

• -          Kimi – motyogtam, vártam, hogy mit fogok kapni.
• -          Lina – hangja mérges volt, de azt hiszem meg is nyugodott. – Miért nem hívtál? – kérte számon.
• -          Nagyon sajnálom. Teljesen kiment a fejemből, annyira örültem Apunak meg siettünk is – makogtam, Ő meg csak hümmögött. – Nagyon haragszol?
• -          Nem haragszom, csak kurva ideges vagyok..voltam. – morogta.
• -          Tudom, tudom. Tényleg nagyon sajnálom, de minden rendben van velünk.
• -          Már otthon vagytok akkor?
• -          Igen – mosolyodtam el. – Majd küldök képeket Benről, teljesen be van zsongva. De azt hiszem hiányzol neki – és nekem is hiányzik.
• -          Ti is hiányoztok.
• -          Na, de mesélj. Maranelloba mi a helyzet? Minden rendben?
• -          Igen. Holnap bemutatják az idei autót – magyarázta. – Viszont nem tudunk a jövő héten haza menni, elnéztem a naptárat. Kedden kezdődnek a téli tesztek. De még utána járok a beosztásnak.
• -          Persze, jól van. Akkor majd hívj, hogy hogy lesz. Esetleg a jövő hétvégén akkor, ha neked jó.
• -          Megbeszéljük. Most le kell tennem. Puszi – majd bontotta is a vonalat.

Anya már kérdőn nézett rám, hogy mégis mi a fene történt.

• -          Kimi megkért, hogy hívjam fel, ha leszálltunk, de elfelejtettem.
• -          Jaj, kislányom – csóválta meg  a fejét. – Gondolom aggódott.
• -          Igen – sóhajtottam fel.
• -          Valami baj van? – pillantott rám.
• -          Azt terveztük, hogy a hét elején elutazunk Anyukájához, de úgy néz ki nem fog összejönni.
• -          Na mert?
• -          Elnézte a naptárat és kedden kezdődnek a tesztek.
• -          Ó, merre? – pillantott rám Apu.
• -          Nem is kérdeztem – jutott eszembe. – Na mindegy, azt mondta majd hív még, hogy fog telni a jövő hete.
• -          Biztosan el tudtok majd utazni az Édesanyjához - mosolygott rám Anyu. – Biztosan Ő is örülni fog Nektek. Igaz, Ben? – puszilgatta meg. – Téged mindenki szeret – elmosolyodtam.

Benjaminnak biztosan örülni fog, hisz az unokája. De engem hogy fog fogadni?! Pár perccel később pityegett a telefonom, Kimitől jött egy SMS, hogy kedden és szerdán kell tesztelnie és hogy este hívni fog, de most megbeszélésen vannak. Emiatt nem is írtam vissza neki.

• -          Mondtam én neked, hogy megoldjátok – bólogatott Anya. – Minden rendben lesz! – simított végig a karomon.

Az este csak úgy elrepült mellettünk, Anya egész végig Benjaminnal volt, ki se engedte a kezei közül, így a hiányzó énidőt be tudtam pótolni. Míg ők fürödtek én csak az ágyban pihentem, se főznöm, se mosogatnom nem kellett. Teljes nyugalom volt. Anya mindenben segített.

Az itthon töltött időt próbáltuk tartalmasan eltölteni. Szombat reggel Anyut elkísértük a boltba, majd Ő jött haza főzni mi pedig sétáltunk tovább Benjaminnal.

Élvezte a friss falusi levegőt, és régi kedves barátnőmmel is összefutottunk.

• -          Na ne mondod, hogy itthon vagytok – kiabált az utca végéből és hatalmas mosollyal közeledtek felénk. – Szia – köszöntött két puszival, majd kisfia is nyomott egy puszit az arcomra.
• -          Néha haza tévedünk- mosolyogtam.
• -          Örülök Nektek. Ha van kedvetek délután átjöhetnétek. Van mit mesélnünk egymásnak.
• -          Igen azt látom- hajoltam a babakocsi fölé, ahol kisebbik fia aludt. – Milyen nagy már, mintha téged látnálak kicsiben.
• -          Ó, nagyon belehúztunk ám – simított végig pocakján, ami eddig fel sem tűnt a kabátja miatt.
• -          Komolyan? – nevettem fel. – Gratulálok! Hát mindenképp átmegyünk délután – kacsintottam. – Kisfiú vagy kislány?
• -          Végre kislány – nevetett. – Harmadszorra csak sikerül.
• -          Na és mi lesz a neve? – kíváncsiskodtam.

Legidősebb fia, Marci születése előtt lettünk nagyon jóban. Rengeteget voltam velük, láttam, ahogy felnő a kis Marci. Aztán elkerültem Londonba, így megszakadt a mindennapi kapcsolat, amit előtte ápoltunk, hiszen szembe szomszédok voltunk. Megszületett a kisebbik fia és most meg kislányt vár. Teljesen le vagyok maradva.

• -          Megyünk, mert Áron nyűgös, de délután várunk Titeket. Gyertek csak nyugodtan, amikor tudtok – köszönt el.

Mi még mentünk két kört, aztán haza toltam a kisfiam. A babakocsiban elaludt, így inkább hagytam is a friss levegőn, a nappaliból pont ráláttam, így fél szemmel figyeltem, hogy mikor ébred fel. Ez idő alatt beszéltem Lilyvel, de minden rendben nálunk. Mondtam is Neki, hogy valószínű a hét elején akkor haza utazunk, majd Kimivel is beszéltünk. Ahogy barátnőmmel megbeszéltük a délutánt náluk töltöttük. Marci igazi izgága 5 éves fiú, Áron a másfél évével is lekörözte bátyát.

• -          Tiszta apja viselkedésben – kuncogtam. – Tényleg hogy vagytok?
• -          Hát – húzta a száját. – A szokásos…néha jól meg vagyunk, de néha úgy ki tud akasztani. Bár most már talán kezdi felfogni, hogy apa lett.
• -          Nem egyszerű – bólogatott.
• -          Na és Te? Mi a helyzet pasi téren?

Ő volt az, akinek nyugodt szívvel meséltem Kimiről, így röviden összefoglaltam Neki az elmúlt heteket. A végén csak tátogott, hogy mennyi minden történt velünk.

• -          Na, akkor Te sem fogsz haza költözni – nevetett. – London, Svájc… bejött az élet.
• -          Be – nevettem.

Szerencsére a fiúk egész jól eljátszottak. Áron élvezte, hogy Ben minden lépését próbálta utánozni, Ben pedig élvezte a két fiú társaságát, így teljesen le foglalták egymást.

• -          Na és hányadik hónapban vagy? Mikor jön a kis csajszi?
• -          Áprilisi lesz, mint a Marci – nevetett. – Emlékszel Marcival 7.-re lettem kiírva, na a kis csajjal 3.-ra vagyok – felnevettem.
• -          Áprilisban remélem megint haza jövünk. Majd jövök babázni.
• -          Gyertek csak – kacsintott. – Na és a tesóiddal mi a helyzet?
• -          Óó, Laura Kimi edzőjével van együtt. Költöznek Los Angelesből Londonba. Lily meg Hank jól meg vannak, Martin öt hónapos, sokat utaznak Amerikába, aztán ki tudja hol telepednek le végleg – meséltem neki.
• -          Pörög felétek az élet .

A délután végig beszélgettük, örültem, hogy összefutottunk. Magamtól biztos nem kopogtam volna át. A szüleivel is váltottam pár szót, aztán elbúcsúztunk tőlük. Nehogy Anya pánikoljon, hogy ma nem látja az unokáját.

Vasárnap reggel Maci, a legkisebb kutyánk ébresztett. Mint, amikor tini voltam. Se Lau, se Lily fel nem kelt volna reggel, hogy kiengedjék szegényt, így mindig rám maradt. Kicsit lustiztunk, majd Benjamint felöltöztettem a vagány szerelésébe és kicsit elszórakozott Macival.

Pár képet készítettem róluk, el is küldtem Kiminek. Ben ebben a szettben pont úgy nézett ki, mint az Apja miniben. Hiányzott, nagyon is. Kicsit elszomorított, hogy még sem találkozunk a hét elején. A remény csúnya dolog… Persze megértettem, hogy a munkája miatt tesztelnie kell Jerezben. Na meg a hétvégén már találkozunk, csak reménykedtem. Kimi felvetette az ötletet, hogy utazzunk Jerezbe, de aztán megbeszéltük, hogy semmi értelme nem lenne. Benjamint nem akartuk kitenni a nagy motorzajnak, így a pályára biztosan nem mentünk volna ki. Az meg, hogy a hotelban gubbasszunk nem túl jó program, így inkább amellett maradtunk, hogy amint tud jön Londonba. Vagy szerda este még elszabadul, ha nem, akkor meg csütörtök reggel, de csütörtök mindenképp repülünk Finnországba. Már az édesanyjának is szólt.