11.fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a pipákat, örülök nekik!

Tudom, egy jó hete nem volt rész, de a háttérben természetesen haladtam tovább. Kicsit előre akartam haladni, hogy jó sok megírt rész legyen elmentve. :) Ez a tervem sikerült!

Remélem ez a rész is tetszeni fog Nektek és megleptek sok-sok pipával és komenttel.:-)

Ha bármilyen kérdésetek van nyugodtan keressetek meg, vagy ha csak beszélgetni szeretnétek arra is nyitott vagyok!

Jó olvasást!

Puszi

     P.S.: Látom a drága blogspot a párbeszédeket ide-oda csúsztatta, ezzel a résszel már nem akartam szórakozni, remélem annyira nem zavaró. A következő résznél megpróbálom ezt korrigálni, de ez most nagyon kihozott a sodromból. 

                  -                   Elárulod, hogy mi a fene bajotok van? – fordult felém Laura.

Egy jó ideje már a konyhában készítettük a vacsorát, eddig egy szót sem szóltunk egymáshoz, de most nővérem villogó szemekkel figyelt.

-               -                    Nincs semmi – vágtam tovább a krumplit.

-                                   Aha…látom – húzta össze a szemét. – Min vesztetek össze?

-                                  Ahj Laura – kezdett felmenni bennem a pumpa.

-         Tudod nagyon jól, hogy addig nem hagylak békén, amíg nem nyögöd ki. – óóó igen, ez teljes mértékben Laura stílusa.

-         Valaki hívta, utána tiszta ideg lett, de nem mondja el, hogy kivel beszélt – csaptam le a kést a pultra. – Teljesen kikészít.

Legszívesebben csapkodtam volna, toporzékoltam volna, de nem vagyok már gyerek. Ha valamit nem akar közölni velem, akkor bele kell törődnöm.

-                                  Sejtésed sincs? – húzta a száját Laura, gondolom neki sem tetszik ez a helyzet.

-          Szerinted, ha lenne sejtésem ilyen lennék? –morogtam. – És azért ne felejtsük el, hogy                         Markon kívül egy ismerősét sem ismerem…a családját sem – sóhajtottam fel, igazán most esett le a dolog.

-                                 Szerintem Marknak elmondja – morfondírozott.

-         Nem hiszem, mikor bejöttél a gyerekekkel igen sutyorogtak valamit és nem úgy tűnt, hogy Kimi mesél neki.

-                                  Nem értem – csóválta a fejét, majd berakta a húst a sütőbe. – Érdeklődjek majd Marknal?

-                                  Ne! Dehogy! Nem, nem kell – ráztam a fejem. – Majd elmondja, ha akarja.

-         Kénytelen lesz – mosolygott Lau, amit nem értettem. – Hát össze lesztek zárva  pár napig, nem?

-                      -             De – sóhajtottam. – Nem tudom mennyire jó ötlet, de Benjamin miatt végig csinálom.

-         Úgy sajnállak néha – ölelt meg. – Nem egyszerű a helyzeted, pedig igazán megérdemelnéd végre a nyugodt, boldog életet.

-         Mi a helyzet? – lesett be Mark a konyhába. – Hmm, jó illatok vannak – mosolygott. – Mi ez a rossz hangulat?

-                                 Mi van Kimivel? – még hogy Lau nem fog kérdezősködni, de mire is számítottam.

-                                 Mármint? –értetlenkedett az edző.

-                                 Jaj, Mark. Ne csináld.

-                                 Nem lehetne, hogy ki maradjunk ebből, Kicsim? – ölelte át nővérem.

Vacsoránál próbáltam az idegességem leplezni és inkább Benjaminnal bohóckodtam, vagyis inkább Ő velem. A mai vacsora nem akart úgy csúszni, mint általában. Bár csúszott az, csak nem a kisfiam pocakjába, hanem a ruhájára és a parkettára.

-          Na jó most már ne bohóckodj – szólt rá Kimi. – Ben, nem! – még én is meglepődtem, hát még a kisfiúnk.

-                                  Hallottad Apát – próbáltam a szigorúbb tekintetem felvenni.

Laura ragaszkodott hozzá, hogy segít leszedni az asztalt és elmosogatni, de „elzavartam” őket. Unokaöcsém is hatalmasakat pislogott, és biztos vagyok benne, hogy ők is szeretnének csak négyesben lenni.

Meglepődtem mikor Kimi elkezdte leszedni a tányérokat.

-         Köszönöm, de nem kellett volna – vettem el tőle és a mosogatóba raktam, majd később elmosom a tányérokat.

-                                  Ennyibe nem halok bele – mosolygott.

Kikaptam Benjamint az etetőből és a fürdő felé vettem az irányt vele.

-                                  Lina – hallottam meg Kimi hangját mögöttem. – Most mérges vagy?

-                                  Majd később megbeszéljük, segítesz? – néztem rá, majd Benre.

-                                  Persze – mosolyodott el.

Igazából a fürdetésből az lett, hogy a két pasi kiszorított és Kimi birkózott meg egyedül a fiúnkkal.

Fiúnkkal, hm. Azt hiszem ezt még ízlelgetnem kell. Amíg ők a fürdőt áztatták el – újabb munkát csinálva nekem – addig elpakoltam a halom ruhát az ágyról, hogy valahol aludni is tudjunk. Bár azt sem tudom, hogy Kimi itt alszik-e.

-                                   Kimi! – kiabáltam neki.

Néhány másodperccel később a törölközőbe bugyolált Benjaminnal a kezében lépett be a szobába.

-                                  Mi az?

-                                  Itt alszol? – fordultam felé.

-                                  Hát igazából ja, jó lenne – vigyorgott. – Holnapra mi a terved?

-         Összepakolok – dőltem el az ágyon és a ruha kupacot néztem, ahhoz képest, hogy ma neki álltam nem sokra jutottam vele.

-         Ideje – rötyögött. – Anya túl agyal mindent, igaz? Elég egy gatya aztán szevasz – dumált Benjaminhoz, aki csak nevetett.

-                                  Nem is agyalok túl mindent – kúsztam feljebb az ágyon, úristen, mindjárt elalszok.

-          Te aztán nem – ült le mellém. – Fáradt vagy?

-         Aha, nem is értem – ásítottam egy nagyot. – Nem szoktam így kidőlni, de mindjárt összeszedem magam.

-                                  Pihenj csak, majd elaltatom a kis szarost – indult is meg.

Hm, nem tudom mi ütött Kimibe, de többször is elkaphatná ez a dolog. Elmosolyodtam. Tényleg jól esett, hogy ennyire kiveszi a részét a nevelésből és a teendőkből. Azért fél füllel hallgatóztam, hallottam, hogy Kimi szövegel neki valamit és pár perccel később meg is jelent a szobában.

-                                  Ilyen hamar elaludt? – kerekedtek ki a szemeim, mire bólintott. – Mit mondtál Te neki?

-                                  Pasis dolgok – kacsintott, és ledőlt mellém. – Szóvaaal – cirógatta a karom – haragszol?

-                                  Kimi – sóhajtottam fel, ez, ahogy cirógatta a karom, nem sokat segített. – Ki hívott a délután?

-                                  Anya – nem is értettem, most meg ilyen könnyen kinyögi?

Legszívesebben felrobbantam volna.

-                                  Baj van?

-                                 Nem igazán – rántotta meg a vállát. – De te ne agyald túl!! Világos?

-                                  Mit? Semmit nem értek Kimi, mondd már el – ültem fel.

-         Valami finn szennylap felkapta, hogy sokat tartózkodok Londonba, mikor Svájcba lakom blablabla..

-                                  És?

-                                  Előbb utóbb ki fogják deríteni – nézett rám. – De ígérd meg, hogy semmit nem hiszel el abból, amit az újságok hoznak le.

-                                  Jó, de ilyen borzalmas is lehet?

-         Bármit kitalálnak – húzta a száját. – Meg fognak találni téged is. Szerencsére képet nem csináltak, Benről meg egyelőre semmit nem sejtenek.

-                                  Óóó – ez volt a legtöbb, amit ki tudtam nyögni.

-                                  Ki találunk valamit. – emelte fel a kezét és hagyta, hogy közelebb bújjak.

Most még inkább megnyugtatott a jelenléte. Ez most elég zavaros volt nekem. Meg fognak találni? Kiderítik Ben létezését?

-                                 Anyukád mit mondott? Tudja, hogy … - néztem fel rá.

-         Persze, hogy tud róla – húzta el a száját, de a szeme inkább mosolygott. – Nem foglalkozik ezekkel a szarokkal, de lebaszott.

-                                  Lebaszott? – nevettem fel.

-                                  Aha. Látni akarja az unokáját.

-                                 Kimi – szinte suttogtam. – Édesanyád mérges rám?

-                                 Miért lenne?

-                                 Elvégre titkoltam előled és a családod elől Benjamin létezését.

-                                 Nem szokott ítélkezni. – simított végig a derekamon.

-                                 Akkor talán meg kéne látogatnunk valamikor.

-                                 Ja, amúgy is haza akartam menni, de most minden szar összejött.

-                                 Mármint?

-         A kibaszott válás, lassan a szezon is elkezdődik, előtte még el kéne mennem Maranelloba is – morgott.  – Tököm tudja, mikor tudunk haza menni. Na meg ez az ingázás is. Lin, biztos itt akartok majd lakni? – szegezte nekem a kérdést.