Százharmincnegyedik fejezet

 Sziasztok!

1 hét után megint itt.Sajnálom,hogy csak most,de durva volt az elmúlt hetem és még nincs vége..:|

Csütörtökön vérvételen voltam,délután meg suli..mondhatom milyen élvezetes volt.Pénteken vissza az eredményekért..hát :/ Mindegy..meglátjuk mi lesz velem.Szombaton és vasárnap ugye F1 volt...örültem,hogy ezt meg tudtam nézni ugyanis tanulnom kellett..:S 

Hétfőn tüdőszűrőn voltam és elkísértem Anyát bevásárolni,szerencsére aznap nem volt sulim.

 Na és akkor kedd...egész hétvégén erre tanultam.Töri tz és matek 2 órás témazáró.Isten áldja azt az embert,aki kitalálta az iskolát! ><' A törit jónak érzem,de a matek...arról nem szeretnék beszélni.:/

Ma meg kompetencia mérés..hát aki összeállította ezt a feladat sort az általam ma sokszor csuklott..mi volt ez a matek? Az első résszel nem is végeztem..:S Hát egyem a szívüket..

Jó..oké :$ Kiírtam magamból,lenyugodtam :D

Holnap még gazdaságiból írok és tüdőszűrőre kell visszamennem az eredményekért,meglátjuk..Péntek talán laza lesz,de hétfőn fizikából és kémiából is írunk,ami számít.:S Muszáj lesz rá tanulnom!

Ezzel csak azt akarom mondani,hogy nem tudom mikor lesz újra rész :/ De igyekszem vele :$ :')

Remélem nem haragszotok rám nagyon! :$

Puszi :*

134.fejezet

Szerdán elég korán kidobott az ágy,de volt is miért.Sebastiant viszont nem akartam felébreszteni,így is elég neki,hogy ennyit utazgat,az a minimum,hogy hagyom aludni.

Kivonultam a nappaliba részbe és ott neteztem.Egy pár percig Annával is tudtam beszélni,de indulnia kellett a suliba.

Gondolom szólhatott Anyunak,hogy most elérhető vagyok,mert alig öt perc múlva már Ő írt rám.Azért még akadtak gondjai a facebook kezelésével,de sikerült beszélgetnem vele.

Szerencsére minden rendben volt otthon.Ahogy Sebbel megbeszéltük még nem hoztam szóba,hogy miért is vagyunk Münchenbe.

Jobb,ha ezt csak akkor tudják meg,amikor biztos lesz.

Fél nyolc fele járhatott mikor bentről matatást hallottam,Sebastian felébredt.

-Szia-köszöntöttem puszival.-Hogy aludtál?-szorosan magához húzott és fejét a vállamra hajtotta,szóval még álmos.

-Nem voltál mellettem-motyogta.

-Nem tudtam tovább aludni-mosolyodtam el,olyan aranyosan nézett rám.

-Lezuhanyzok és lassan indulhatunk-nézett az órára,pillanatok alatt kapta össze magát és már sehol sem volt az előbbi bújó kisfiú.

Míg Ő felfrissítette magát én a ruháim között matattam.Be kéne iktatnom egy vásárlást is lassan.

Meleg,viszont kényelmes ruhákat válogattam össze és csak utána döbbentem rá,hogy szinte mindenem kék csak más-más árnyalatú.

Sebastiannal cseréltünk és én mentem gyorsan zuhanyozni,valójában minél hamarabb az árvaháznál szerettem volna lenni.

A sminkkel nem is foglalkoztam,a hajam egy laza kontyba kötöttem fel és már öltözködtem is.

-Hova vigyük Lenát?-nézett rám Seb.

-Nem tudom-motyogtam.-Túl sok időt nem lehetünk vele-sóhajtottam fel.-De mi lenne,ha elmennénk abba az étterembe,ahol tegnap voltunk?

-Nem is rossz ötlet-bólintott.-Felhívom Anyuékat,nagyon nincs ínyemre,hogy füllentünk nekik-motyogta.

-Tudod,hogy jobb,ha egy ideig eltitkoljuk-öleltem át.

-Igen,és én akartam ezt-puszit nyomtam szájára,majd hagytam,hogy telefonáljon.

Belebújtam a szürke csizmámba és előkerestem a sálamat.

Nyolc után pár perccel hajtottunk ki a hotel garázsából,izgultam.Még jobban,mint az elmúlt két napban,hiszen most mi visszük el,ki az árvaházból és teljesen máshogy reagálhat erre.De reménykedtem,hogy ugyanaz a kis cserfes lány marad.

Fél órával később álltunk meg az árvaháztól nem messze,Sebbel más muszáj volt figyelnünk a fotósokra,hiszen tegnap megtaláltak már minket.

Ismertük már a járást,egyből az igazgató nő irodája felé vettük az irányt.Márt várt minket és Lena is az irodában ücsörgött.

Amint beléptünk mosolyogva kapta felénk a fejét és köszöntött minket.

-Elvisztek?-nézett ránk csillogó szemekkel.

-Igen-guggoltam le elé.-Elmegyünk egy étterembe enni és csavargunk,jó?

-Jóóó!-mosolygott rám,majd lepattant a székről és Sebhez lépett.-Láttam az autód és szép!-mosolygott.

-Köszönöm-nevetett fel.-Mehetünk?

-Ühm..nem-csóválta meg a fejét Lena.-Fel kell öltöznöm-szusszantott.

-Elkísérjelek?-nézett az igazgató nő Lenára.

-Lehetne,hogy inkább Jázmin?-nézett rám,bólintott,majd belekapaszkodott a kezembe és már húzott is magával.

-Ne siess ennyire-nevettem fel.

-Jó,jó.Ne hajagudj-nézett rám.

-Semmi baj-mosolyogtam rá.

Egy pici szobába nyitott be,ahol még rajta kívül két kislány játszott a szőnyegen,túlzottan nem foglalkoztunk velük.Lenának segítettem felöltözni,egy percig úgy éreztem,mintha a sajátom lenne.A cipőjét bekötöttem,majd visszaindultunk.

-Mondtad hogy lesz kisbabád-nézett rám,olyan ügyesen beszélt már 4 évesen,az „r” betű kiejtésével még voltak gondjai.

-Igen.-Seb már a folyosón ácsorgott.

-És mi lesz?-pislogott rám.

-Még nem tudjuk,kicsi még-mosolyogtam.

-A táskááám-engedte el a kezem és szaladt visszafelé.

-Beszéltél az igazgató nővel?-léptem Sebhez,átölelte derekam és puszit nyomott az arcomra.

-Igen,délre vissza kell hoznunk.

-Értem.Az mondjuk két óra,nem is olyan rossz.

-Hát nem.

Lena újra feltűnt a folyosón,egy pillanatra elkapott a hév és rákiabáltam volna,hogy ne fusson ilyen gyorsan,de nem akartam..

-Gyors voltál-mosolygott Seb.

-Ugye?-vigyorgott.-Mint a villám.

Csak mosolyogtunk a szövegén,az utcán megint figyelnünk kellett,de nem láttunk egy fotóst sem.Seb a csomagtartóból szedett ki egy gyerek ülést és becsatolta Lenát.

-Honnan?-néztem rá meglepetten.

-Előre gondolkodtam-nevetett fel.-Szóltam a recepción.

-Ó,az én okos párom-nyomtam puszit a szájára.

A negyed órás utat Lena végig csacsogta és arról áradozott,hogy Ő mennyire szereti a jó időt és mit szokott csinálni olyankor.Egyáltalán nem bántam,sőt!Örültem neki,hogy ennyire nyitott felénk és főleg annak,hogy Sebastian is ennyire megkedvelte.

Az étteremnél viszont,mintha egy kicsit megszeppent volna.

-Nem félsz,ugye?-csatoltam ki és rá mosolyogtam.

-Velem lesztek?-pislogott rám.

-Persze-fogtam meg a kezét.

-Hölgyeim-nyitotta ki nekünk az ajtót szórakozottan Sebastian.

-Köszi-nézett rá Lena,haláli volt!

Az asztalhoz mi előbb leültünk,a recepción valamit intézkedett még Seb.

-Mit szeretnél enni?-húztam az étlapot Lena elé más soroltam is neki.

-Nem tudom-csóválta meg a fejét és göndör fürtjei szinte táncoltak.-Valami finomat-kacagott.

-Ó,ez mind nagyon finom.Szereted a csirke husit?

-Imádom-szusszantott.-Olyan csíkos kjumplival-pillantott rám.

-Az tényleg finom-bólintottam.-És finom uborka saláta?-hevesen bólogatott,majd Seb is leült mellénk,így a kis hölgy már középen ült,köztünk.

-Választottatok?-mosolygott ránk.

-Én igen-lóbálta a lábát.-Finomat!-jelentette ki.

-Igen?-nevetett fel Seb.-És te?-megráztam a fejem.

Végül én is azt választottam,amit Lena.

-Két narancs levet és egy ásványvizet-nézett a pincérre Seb.

-Szívószálat-jelentette ki Lena,a pincér nevetve bólintott.-Szejetek úgy inni.

-Ne csak igyál Lena-néztem rá,ugyanis a husihoz és a krumplihoz hozzá sem nyúlt.

-Jó-motyogta.-Segítesz?-nézett rám.

-Persze-szeltem fel neki apró darabokra a húst és pillanatokkal később már termelte is befelé.

-Tele vagyok-dőlt hátra a székben,sikerült majdnem lecsúsznia,szerencsére Seb elkapta a lábát.-Jaj-nevetett fel.

-Mit gondolsz azért süti még beléd fér?-vigyorgott rá.

-Belém-bólogatott bőszen.

Pár órával később újra autóba ültünk,de most már kevésbé voltunk vidámak.Lenát vissza kellett vinnünk az otthonba.

Az sem segített,hogy láttam rajta még velünk maradna.Sikerült az igazgató nővel megbeszélnünk,hogy egy-két órára még itt maradhatunk vele és beszélgethetünk.

Míg a gyerekek ebédeltek megbeszéltük a hivatalos dolgokat.

-Túl sok mindent nem mondhatok-kezdett bele.-De látom Lenán,hogy boldog magukkal,de meg kell érteniük,hogy még mindig csak 2 napja ismerik,erre nem alapozhatunk.

-Persze-bólintott Seb.-Nekem ma már el kell utaznom,de Jázmin péntekig látogatná Lenát...

-Értem-nézett rám.-Megértem,hogy muszáj utaznia,de tudnia kell,hogy fenn áll az is,hogy Lena jobban fog ragaszkodni Jázminhoz.

-Mindent megteszek azért,hogy ne érezze azt,hogy nem szeretem.

-Ezt örömmel hallom és mindenképp Önök mellett állok,ezt tudniuk kell.Ha továbbra is látogatják rendszeresen,akkor beszélhetünk arról,hogy egy hétre magukkal viszik.

-Még Svájcba is?

-Igen,nos ez úgy megy,ha valamelyik pár magukkal viszik az egyik gyermeket,akkor már nagy esély van rá,hogy örökbefogadják,így szerintem természetes,hogy Svájcba viszik az otthonukba,ahol magukkal lakna.

Egy jó háromnegyed órával Lena már velünk lehetett,igaz,hogy ebédelt már,de így illett,hogy leült a többiekkel az asztalhoz és ahogy elnéztem a csoki maszatos arcát még belefért az édesség.

A búcsúzkodás nehezünkre ment,leginkább Seb köszönt el a kicsi lánytól,aki nagyon szomorú lett mikor meg tudta,hogy Sebastiannal csak egy hét múlva találkozhat.

-Mikoj mutatod meg az autód?-pislogott rá szépen,ezzel a nézésével tuti leveszi Sebastiant a lábáról.

-Majd még megbeszéljük-nyomott puszit az arcára.

-De megmutatod?-faggatta tovább.

-Persze-nevetett fel.-Sőt!Ha szeretnél még bele is ülhetsz.

-Szupi-tapsikolt és most Ő ajándékozta meg Sebastiant egy puszival.

Ellágyult a szívem,ez a pillanat olyan tökéletes volt.Mintha Lena tényleg már hozzánk tartozna.

-Hamaj jössz hozzám?-ficánkolt az ölében,már ez is olyan hihetetlen volt,hogy beült az ölünkbe és nem volt távolság tartó.

Sietnünk kellett,mert hamar elment az idő és Seb késésben volt,de szerencsére a csapat gépével megy Indiába,ami csak miatta áll meg Münchenbe,de nem lenne jó,ha fél órát késne..

Még a bőröndjében a ruháit is be kellett pakolnom,mert pasihoz méltóan egyik nap széttúrt mindent és csak visszaszórta a ruháit.

-Seb-sóhajtottam fel.-Rosszabb vagy egy gyereknél-forgattam meg a szemem.-Nem hiszem el,hogy mindent beszórtál.

-Ez most szíven ütött-kapott a szívéhez színpadiasan.

-Te szegény-nevettem fel.

Fél hatkor már a repülőtéren búcsúzkodtam tőle,mindössze öt perc alatt.Sietni kellett és igazából a hétvégén újra látjuk egymást.