Százharmincegyedik fejezet

 Sziasztok!

Bocsánat,hogy nem tegnap raktam fel,de olyan vihar volt,hogy az ágyból alig mertem kijönni.xD Köztudott,hogy nagyon félek a viharoktól :/

De most itt vagyok : )

Hat oldal,új fejlemények és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Köszönöm a múltkori részhez az 1 kommentet,de szeretnék egy kicsivel többet.:$

Mondjuk,ha kapok hétfőig 7 kommentet,akkor hétfő este hozom a frisst ;)

 Puszi :*

131.fejezet

Péntek ebéd után már autóba ültünk,hogy minél előbb Heppenheim-ban legyünk.Heike tudta,hogy jövünk így biztosan felesleges volt ebédet ennünk.Lélekben már felkészültem,hogy nem fog minket békén hagyni,amíg nem eszünk.

Mondhatni már hamar elment az a három órás autó út,nem először tettük meg,így szinte elsuhant a táj mellettünk,na meg persze Seb is szépen a gázon tartotta a lábát.

Fék csikorgatva kanyarodott fel a kocsi feljáróra.

-Szép volt-nevettem fel.-Édesanyád mindjárt olyan nyaklevest ad-intettem az ajtó felé,ahonnan Heike sietett ki.

-Na,de fiam!Hogy vagy képes ilyen gyorsan vezetni,mikor a menyasszonyod állapotos?-lottóznom kéne!-Szia Kedvesem!-ölelt át mosolyogva.

-Na szépen vagyunk!Engem már meg sem ölelnek-puffogott a szőke.

-Ezek után?-csodálkozott Heike.-Mintha visszafelé fejlődnél-csóválta meg a fejét.

-Héj!Nem is igaz-csörtetett be előttünk a házba,de édesanyja mellett elhaladva,azért kapott egy puszit.

-Készülj fel,hogy egyszerre két gyermeket kapsz-nevetett fel Heike.

-Ó,már lelkiekben felkészültem rá-mosolyodtam el.-Néha tényleg olyan,mint egy gyerek.De ezzel nincs is semmi baj.

A nappaliban már Fabi faggatta Sebet és az emeletről Mel rohant le.

-Jázmin!-ölelt át mosolyogva.-Szükségem van rád.Most!Nagyon sürgősen.Szia Seb!-intett a testvérének.

-Hát ilyen nincs.-morgott.-Azért szeretném visszakapni-kapta el a kezem és visszahúzott magához,gyors puszit nyomott a számra,ugyanis Mel nagyon toporgott.És az nem jó,ha Melanie kiborul!

-Na,mondjad!Miért kellek ennyire?-faggattam,de csak a szobájában szólalt meg.

-Szeretnék elköltözni.Ne nézz így rám!Ideje lenne már,Steph is régen Angliában él,Sebről ne is beszéljünk.Most rajtam a sor.

-Jó,de hova?És a szüleid tudnak róla?Mel-sóhajtottam fel.-És a munkád.

-Nem a világ végére akarok költözni.-Stuttgartban néztem egy egész jó házat,ami nem is olyan drága.Munkát ott is találnák könnyen-vonta meg a vállát.

-És miben tudok segíteni neked?

-Eljönnél velem a héten megnézni a házat?

-Szívesen elmegyek,de mikor?Ma már nem tudunk,holnap parádé lesz.Vasárnap nem illik.

-Esetleg hétfőn itt tudtok még maradni?

-Itt,de elárulod,hogy miért sutyorogsz?

-Mert ebben a házban még a falnak is füle van-sóhajtott fel.-Azért,mert nem akarom,hogy Seb megtudja,hogy költözni akarok.

-Na,de miért?A testvéred!

-Még régebben beszéltünk erről és az orromra kötötte,hogy szóljak neki,mert Ő kifizeti nekem a házat-fintorgott.-De én ezt nem akarom.

-És falazzak neked?-sóhajtottam fel.-Ki fog akadni,ha megtudja,hogy egy-két hónap múlva dobozolsz!

-Inkább akadjon ki utólag,minthogy veszekedjünk a pénz miatt!

-Te tudod-sóhajtottam fel.-Segítek neked!De nem igazán értek ezzel együtt,hogy eltitkolod előle.

-Köszönöm-ölelt át.-Meghálálom.

-Már megtetted-nevettem fel.-Akkor hétfőn,de beszélj a tulajjal!

-Beszélni fogok.

-De mikor akarsz költözni?Pont most télen?

-Igen.Ha hétfőn meg tudok egyezni vele,akkor amint elmentetek beszélek Anyuékkal és novemberben már szeretnék oda költözni.

-Oké.Amiben tudok segíteni megteszem-mosolyogtam rá.-Viszont le kéne mennünk,mert gyanús lesz-bólintott.

Lent már elég nagy volt a zsivaj.Seb és Fabi valamit nagyon elemeztek.Heike az asztalra pakolta ki a tányérokat,amiben segédkeztünk is neki.Pár perccel később ért haza Norbert.

A vacsora isteni finom volt,ahogy Heiketől megszokhattuk.A mosogatást vállaltam Sebastiannal,hogy egy kicsit Ő is csináljon valamit.

Szinte egyedül voltunk a házban;Fabi elment csavarogni,Heike a szomszédhoz futott át pár recepttel.Melnek valami fontos dolga akadt,míg Norbert egy ismerőséhez ment el,mert a fűrész elromlott.

-Ez a nadrág a vesztem lesz..-susogta a fülembe Seb.

-Igen?Miért is?-nevettem fel.

-Kiemeli a formás popsid-csúsztatta kezét a fenekemre.

-Seb!-nevettem fel.-Így nem tudok elmosogatni.

-Nincs itthon senki-harapta meg a fülcimpám.

-Kanos vagy-nevettem fel és megfordultam,szemei teljesen elködösültek és abban a percben ajkaimnak esett.

Teljesen elvesztettem az eszem,kicsit emelt rajtam és dereka köré fontam a lábaim.Csókunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg.

Egy kezével tartott meg,míg a másikkal az ingem alatt matatott.A lépcsőnél kicsit bajban voltunk,de sikeresen feljutottunk a szobájába,ahol egy rántással leszakította az ingemről a gombokat.

-Szerettem ezt az inget-nevettem fel.

-Ühümm-csókolt a nyakamba.

Pillanatok töredéke alatt szabadított meg a nadrágomtól és a saját ruhái is a földre kerültek.

Hangos sóhajt váltott ki belőlem,mikor keze a bugyimba csúszott.

Nem bírtam,vonaglottam alatta.Érezni akartam magamban,amit a tudtára is adtam.

Boxerét a lábammal húztam le róla és mélyen a szemébe néztem.Keményen hatolt belém és idegőrlően lassú tempót diktált.Hátát és fenekét markolásztam,mire egyre gyorsabb tempóra kapcsolt.

-Úristen-lihegve nevettem fel.-Seb-csak vigyorogni tudtam Szerelmemre.

-Nem is tudom mikor csináltuk utoljára-húzott a mellkasára.

-Régen-sóhajtottam volt.-Szeretlek.-csókoltam meg.

-Most szeretsz?

-Pimasz!-nevettem fel.

Lentről zajokat hallottunk,a takarót a fejemre húztam,hogy tompítsam a nevetésemet.

-Basszus,basszus-suttogtam.

-Mi az?-bújt be Seb is a takaró alá,teljesen össze voltunk gabalyodva.-Mi van ha öt perccel előbb ér haza?

-Hallja,hogy szeretkeztünk-nevetett fel.

-Milyen lazán veszed-csaptam a mellkasára.-Le kéne mennünk,ugyanis nem mosogattam el!

-Oh,pedig olyan jó így-húzott még közelebb magához és ágyékát a combomnak nyomta.

-Nem lehet Seb-nevettem fel és eltoltam magamtól.

Felfedező útra indultam,ugyanis a ruháimat akartam megkeresni.Szinte biztos voltam benne,hogy át kell öltöznöm.

-Az ingemért még számolunk!-csaptam meg a ruhával,meg sem moccant.

Ugyan abban a pózban heverészett az ágyon és a kielégült vigyora mindent elárult.

-Többször is mászkálhatnál előttem meztelenül-nevetett fel.

-Gondoltam,hogy tetszene.

Gyorsan felöltöztem,de Seb még mindig nem mutatta,hogy fel akarna kelni.Gondoltam kitolok vele egy kicsit.

Csábosan indultam el felé és az ágyhoz érve átdobtam az egyik lábam a dereka fölött.Lovagoló pózban ültem a derekán,mosolya mindent elárult!Apró körkörös mozdulatokat tettem a csípőmmel,halk morgások hagyták el a száját.Szemét becsukva élvezte a tevékenységemet,majd szépen leugrotta róla és nevetve a szobában hagytam.

Szerencsére lent Mel érkezett meg úgy fél órával ezelőtt.Kínos percek,hogy a mosogatást Ő fejezte be.

-Nem is akarom tudni,hogy mik voltak fent azok a nyögések,miért nincs elmosogatva,miért vagy átöltözve és Seb miért nincs lent-sorolta fel a jeleket,amik elbuktattak minket.

-Úristen-nevettem fel.-Kínos.

-Az-nevetett fel Ő is.-Mázlitok van,hogy nem Fabi jött haza.Nem hittem volna,hogy az öcsém ennyire kanos is tud lenni.

-Nem fogok beszélni erről-pirultam el.

-Ne is!-tette fel a kezét.-Annyira nem érdekel a szexuális élete.Jesszusom!-nevetett fel.-Nem rég még csak 5 éves volt.

-Nem rég-mosolyodtam el.

Percekkel később szinte mindenki hazaért,így tényleg nagy mázlink volt.Melanie csak nevetett rajtam,idővel Seb is lecsoszogott,ha én nem árultam el mindent a mosolyommal,akkor Ő biztos,hogy igen.

-Öcsi töröld le azt a kielégült vigyort az arcodról!-figyelmeztette Mel.

-Minek?-vigyorgott továbbra is és mögém lépett.-Ezért még számolunk!-suttogta a fülembe.

-Alig várom-nevettem fel.

Kezét a pocakomra simította és halkan szólalt meg.

-Neki ez..szóval azon gondolkodtam,hogy...ezt Ő..-nehezen akarta kinyögni.

-Ha arra vagy kíváncsi,akkor túl sokat nem érez belőle,csak annyit,hogy nekem jó-mosolyodtam el.

-Akkor jó-sóhajtott fel.

-Hagylak Titeket-nevetve ment ki a konyhából Mel.

Heike este már elköszönt tőlünk,Norberttel aludni készültek.Mi még inkább lent maradtunk a nappaliban,Seb teljesen leragadt a Tök alsó filmen.Én egy kicsit aggódtam Fabi miatt,aki még mindig nem volt itthon,pedig már fél kilenc is elmúlt!

-Ne aggódj már ennyire miatta-ölelt át Seb.-Tud magára vigyázni és fél órán belül tuti,hogy itthon lesz.

Igaza volt...Fabi tíz percen belül itthon volt,de szinte alig kapott levegőt!

Alig bírtuk kiszedni belőle,hogy mi történt vele.

-Ez elmebeteg..-hajtogatta.

-De kicsoda?

-Hanna!

-Mi?-emelte meg a hangját Seb.

-Rólad kérdezősködött-nézett rám Fabian.

-De mit?

-Hogy itt vagy-e.Hány hetes terhes vagy.Hogy milyen a kapcsolatotok,meg a családodról.

-Seb!-sóhajtottam fel,remegett az egész testem!

-Shh..Nyugi!Nem lesz semmi baj-ölelt át szorosan.

A zajokra Mel is lejött az emeletről.Fabian mindent elmesélt neki.

-Nyugodj meg!-simogatta a hátam Melanie.-Biztos csak érdeklődött...

-Ezt te sem hiszed el!-ráztam meg a fejem.-Seb..-sóhajtottam fel.-Szerintem Ő még mindig szeret-nehezemre esett kimondani,de...

-Bele se kezdj!Nem fogok szakítani veled,mert Hanna felbukkant.Jázmin a menyasszonyom vagy!Megoldjuk ezt is!

-Nem tudom-sóhajtottam fel.-És ha nem adja fel?

-Hanna nem túl kitartó..-jegyezte meg Mel.

Nehezen tudtam elaludni este,Seb végig simogatott és próbált megnyugtatni,neki köszönhettem,hogy el tudtam aludni.

Reggel mocorgásra ébredtem,majd valami illatosat az orrom alá dugtak.

Lassan nyitogattam ki a szemem és Sebastian mosolygós arcával találtam szemben magam,az illatos valami pedig egy hatalmas csokor volt.

-Seb!-mosolyodtam el.

-Jó reggelt!-lehelt finom puszit a számra.-És boldog hónap fordulót-nevetett fel.-Eddig nem volt alkalmunk bepótolni,de teljes mértékben megérdemled!

Elképedve ültem fel az ágyban.

-Nagyon aranyos vagy-csókoltam meg és a kezembe vettem a hatalmas csokrot.-Gyönyörű szép..és milyen finom illata van-szippantott egy mélyet.-Köszönöm-mosolyogtam rá.

A virág vázába került és egy időre magamra maradtam,ugyanis Sebnek telefonálnia kellett és lassacskán a csapat egy része is megérkezik az autóval.

Míg egyedül voltam elmentem zuhanyozni és úgy éreztem,hogy muszáj megosztanom egy képet a facebook-os oldalamon.

„Jó reggel!: ) Sebastian ezzel a hatalmas csokorral köszöntött fel a mai nap.7 hónapja vagyunk együtt!Hihetetlen!És nagyon szeretjük egymást!Pár óra múlva már Heppenheim utcáin leszünk,ugyanis ma lesz a parádé.Legyen szép napotok!;)”

Gyorsan lezuhanyoztam és valami kényelmesbe öltöztem,a parádé előtt még úgyis át kell öltöznöm.

Alig értem le a földszintre Mel már félre is hívott.

-Hétfőn kilencre mehetünk.Akkor eljössz velem?

-Igen,megígértem-mosolyogtam rá.

-Köszönöm!Látom jobb kedved van-ültünk le a nappaliba.

-Igen,Seb meglepett egy hatalmas csokorral.

-Akkor azért sietett annyira-nevetett fel.

-Biztos.Te is kijössz a parádéra?

-Még szép!Látnád az utcákat.Tiszta káosz,mindenki teljes lázban ég-hangos kiabálás és Sebastiant éltették.-és mindenki Sebastiant akarja-nevetett fel.

-Te jó isten!-szaladtam az ablakhoz.-Legalább vannak ötvenen-néztem végig a tömegen.-Remélem nem törnek be.

-Csak nem-nevetett fel Mel.

-Seb-néztem szerelmemre,aki akkor jött be a kertből,sietve lépett mellém.Vigyorogva nézett Ő is végig a tömegen.-Nagyon szeretnek-mosolyogtam rá.

-Menjetek ki!-dobta fel Melanie.-Ne nézzetek így rám!Ötven ember...kibírod Seb,Jázmin téged is szeretnek szóval szerintem simán kimehettek.

-Van nálad autogrammkártya?-nézett rám Sebastian.

-Persze-bólintottam és kivettem egy köteget a táskámból,mindig van nálam,hiába nem dolgozom már mellette hivatalosan.

Gyorsan átöltöztem,magamra kaptam a kabátomat és a cipőmet és a várakozó tömeg felé vettük az irányt.Seb még vacillált a kilincsnél,de határozottan nyomtam le a kezét és kicsit löktem rajta.

Amikor észrevették...leírhatatlan!Mindannyian a nevünket kiabálták,füldugót kellett volna hoznunk!

Seb mondott pár szót,míg én gyorsan oda adogattam,akinek tudtam a kártyákat és válaszolgattam a kérdésekre.

Volt egy idős hölgy,aki pár percre még le is kötött.A kisbabánkról érdeklődött és pár jó tanáccsal látott el.Volt egy kislány,aki autogrammot kért tőlem is,meglepett!

-Te vagy a példaképem-mosolygott rám.-Egyszer én is ilyen szép és sikeresek szeretnék lenni.És a Forma 1-ben szeretnék,majd dolgozni,mint ahogy Te is.

-Nagyon aranyos vagy-adtam neki egy puszit.-Én nagyon fogok neked szurkolni-mosolyogtam rá.-Sokat kell tanulnod,de legyél nagyon szorgalmas.

-Az leszek-bólogatott.

Megsimogattam az arcát,majd tovább lépkedtem.Teljesen meghatódtam mikor láttam,hogy Sebastian kezében egy pár hónapos kisbaba volt és az anyukája lefényképezte őket.Elképzeltem,hogy alig fél év múlva már a mi kisbabánkat fogja a kezében tartani.

Próbáltunk mindenkivel pár szót váltani,vagy legalább kártyát a kezébe juttatni.Jó két és fél óra után tudtunk csak visszamenni a házba.

-Hihetetlen,hogy kimentetek!-csóválta meg a fejét Heike.

-Jobb,mintha még most is itt kiabálnának-vonta meg a vállát Seb.

Ebédre Britta is beesett,láttam rajta,hogy kicsit zavarban van,de Melanie ezt nem igazán hagyta,ahogy Heike sem.Sebastiannal jó egy órán keresztül beszélték át a délután menetét.

Fent a ruháim közt válogattam,biztos,hogy késő este érünk haza,ezért valami meleget kellene felvennem.

-Bejöhetek?-dugta be a fejét Mel.

-Persze.

-Látom te sem tudsz dönteni-nézett a ruha kupacra.

-Hát nem-sóhajtottam fel.

-Facebook?-lesett a laptopra,közben a facebook-on is fent voltam.-Jó ég!-nevetett fel.-Pár értesítőd van-jegyezte meg.

-Gondoltam-fintorogtam.-Szerinted mit vegyek fel?-toporogtam.

-Hm..valami színeset-nézett körbe és a kupacból kirántott egy sötétkék cső szárú farmert.-Ezt biztosan,ez kiemeli a lábad.

-Kék póló-landolt a kezemben a hosszított pólóm-És ez a színes kötött pulcsi,ez meleg.Öltözz!-nevetett fel.-Jó ez!-mért végig.-Itt ez a sál,ezt is vedd majd fel,meg a zöld kabátod és van egy zöld csizmám-rohant ki a szobából,majd vissza az említett cipővel.

-Ne nézz így!Nagyon kényelmes!

Igaza volt,jártam benne egy kicsit és a sarka szinte fel sem tűnt.

-Na jó,most már én is készülődök.-rohant ki.

Sohasem fogom tudni követni!Olyan,mint egy szélvész..szélvész kisasszony!

Elmosolyodtam,mennyire igaz rá.A hajammal bíbelődtem,hogy kiegyenesítsem mikor Seb jött be átöltözni csapatruhába.

-Negyed óra és indulnotok kéne-szólt oda.

-Oké.Veled mi lesz?

-Én később megyek.Apu és Anyu figyelni fog rád,de ne keveredj el,jó?Nagyon sokan lesznek és nem szeretném,ha valami bajotok esne!

-Nem lesz semmi baj,Seb-csókoltam meg.

-Nagyon szép vagy-mért végig.

-Köszönöm.Mel válogatta össze-tekertem fel a sálat és egy utolsó puszit nyomtam a szájára.

Lent már mindenki rám várt,hogy elindulhassunk.Belebújtam a kabátomba és gyalog indultunk el a térre.

Felesleges lett volna autóba ülni,hiszen,akkor két óra múlva sem értünk volna oda,ebben a tömegben.

***6 órával később***

Kifárasztott a délután.Sebastiannal alig találkoztunk,vagy ha igen,akkor is csak 2 percre tudott odarohanni,hogy megkérdezze minden rendben-e velünk.Persze nem okoltam ezért,de hiányzott.

Előbb visszaindultunk,mint a tömeg oszlani kezdett volna,mert akkor sétálva is dugó lett volna.

Jó másfél órával később ért haza Seb Brittával.A lány csak beugrott elköszönni tőlünk,mert mentek is vissza Milton Keynes-be.Szerencsére Sebastiannak nem kellett velük mennie.

Este egy filmnél ragadtam le,míg Seb lent beszélgetett a többiekkel.Egy kislányról szólt,aki árvaházban cseperedett fel és később,hogy vált belőle híres táncos.Nagyon meghatott a film,hiszem ki tudja hány kisgyerek él most is árvaházban és vár arra,hogy valaki elvigye onnan.Szöget ütött a fejembe...nagyon is!

Alig vártam,hogy Seb felérjen,de kicsit tartottam tőle,hogyan is kérdezzem meg.

-Nem vagy fáradt?-feküdt be mellém.

-Most már nem-ingattam meg a fejem.-Jó volt látni,hogy mennyien szeretnek és támogatnak.

-Igen,jó érzés-mosolyodott el.-Mit nézel?-bökött a tévére.

-Lassan vége-motyogtam.-Egy árvaházban felnőtt kislányról szól-suttogtam.-Seb..-sóhajtottam fel.

-Igen?-fordult felém mosolyogva.

-Tudom,hogy három hónapos terhes vagyok...-kérdőn nézett rám.-De...

-Mondd csak nyugodtan-húzott az ölébe.-Tudod,hogy bármit elmondhatsz.

-Tudom..csak..ez kényes téma-sóhajtottam fel.

-Így megijesztesz-suttogta.

-Nem úgy-mosolyodtam el és apró puszit nyomtam az arcára.-Te gondolkodtál már örökbefogadáson?-böktem ki.

-Ezt most nem értem-rázta a fejét.

-Csak egy egyszerű kérdés-vontam meg a vállam.

-Valami baj van a kicsivel?-simította kezét a pocakomra.

-Nem,dehogyis!-mosolyodtam el.-Csak egy kérdés,Seb.

-Nem..még nem fordult meg a fejemben,mindig saját gyereket szerettem volna.

-Értem.-motyogtam.-És ha mondjuk lenne egy saját és úgy fogadnál örökbe?

-Jázmin,mire akarsz kilyukadni?-nézett mélyen a szemembe.

-Szeretnék örökbefogadni egy gyereket,de ha te nem szeretnél természetesen megértem,nem egy egyszerű téma.

-Öö..uh,Kicsim-sóhajtott fel.-A pici mellé?Nem lenne ez bonyolult?

-Én csak szeretném,ha átgondolnád.Nem a film miatt pattant ez most ki a fejemből.Olyan sok gyereknek nincs családja,és hacsak egynek is mi lehetnénk a családja már boldogsággal töltene el.

-Át kell gondolnom-suttogta.