Százharminckettedik fejezet

 Sziasztok! :-)

Wow,köszönöm a 7 kommentet!♥

Nagyon sokat jelent nekem pár mondat is és sokat tudok ezekből meríteni,így már a 133. fejezet is kész van :P

Rajtatok múlik,hogy mikor kerül fel;)

Mondjuk,ha összejön 10 komment ehhez a részhez,akkor szerdán hozom is!

Na? ^^

 Bízom bennetek! :')

Puszi :*

132.fejezet

Nagyon nehezen aludtam el,egész este azon járt az agyam,hogy jó ötlet volt-e elmondani Sebastiannak.Ő sem aludhatott valami jól,egész este forgolódott,pedig Ő aztán tényleg nem szokott.

Reggel kicsit meg is ijedtem mikor nem találtam magam mellett,a fürdőből kihallatszó zajok viszont megnyugtattak.Pár perccel később lépett ki,elég gondterhelt és nyúzott volt az arca.Csak belebújt a farmerjába és a pólójába,majd ott hagyott a szobában.

Visszanyeltem a könnyeim,nem akartam sírni!A zuhany alatt viszont nem tudtam tovább tartani magam.Keservesen potyogtak a könnyeim és nagyon nehezen vakartam össze magam.

Lent síri csend volt,Mel és Heike az asztalnál ültek,senki más nem volt a földszinten,pedig ez sem jellemző a Vettel családra.

-Jó reggelt!-suttogtam,töltöttem magamnak kávét és leültem Melanie mellé.

-Na jól van!-nézett rám Heike,majd felpattant és kiment a hátsó udvarba.

Értetlenül néztem Melaniera,aki meg sem szólalt,pár perccel később Heike visszatért Sebastiannal.

A gombóc még nagyobbra nőtt a torkomban és szinte liftezett a gyomrom,mikor megláttam.

-Mindketten olyanok vagytok,mintha nem is ismernétek egymást!-kelt ki magából Heike.-És én ezt nem fogom végignézni!Valami biztosan történt köztetek,amit meg kell,hogy beszéljetek különben...-sóhajtott fel.-Ez így nem mehet tovább!-nézett ránk szigorúan és Melanieval együtt elhagyták a házat.

Vártam,hogy Sebastian megszólaljon,de csak állt és maga elé meredt.

Nem vártam tovább,felálltam és a konyhába mentem,hogy lefoglaljam magam,de megint a sírás kerülgetett.

-Sajnálom-hallottam meg a hangját.-De ez...-sóhajtottam fel.

-Nem akartalak rákényszeríteni.Megértem,ha te nem szeretnéd vállalni,de megmondhattad volna.

-Azt mondtam,hogy átgondolom.Szeretnék egy kis időt kérni,ez mégsem egy kiskutya örökbefogadásáról szól-motyogta.

-Tudom és sajnálom,hogy ezt így rád zúdítottam.Nem kellett volna.

-Ne!-lépett közelebb.-Ne kérj ezért bocsánatot.A menyasszonyom van,természetes,hogy megosztjuk egymással a terveinket.De én...én erre még nem akarok igent mondani-bólintottam.

-Megértem-suttogtam.

-Ne sírj-ölelt át szorosan.-Én először....szeretném,ha elmennénk egy árvaházba.Beszéljünk egy ott dolgozóval.Csak így nem tudok rábólintani.

-Komolyan gondolod?-néztem fel rá.

-Igen-bólintott.-Tudod,hogy nagy családot szeretnék és Őt is ugyanúgy tudnám szeretni,mint a sajátomat-motyogta.

-Köszönöm!-öleltem át.-Nagyon sokat jelent nekem.

-Tudom.Amit tegnap mondtál,hogy téged boldoggá tenne...igazából sosem gondoltam rá,hogy örökbefogadjak egy gyermeket,de nincs ebben semmi gond.Egy gyerek nagy boldogság-mosolyodott el,bólintottam.

A nappaliban ültünk beszélgetni,Seb a laptopját is hozta.

Abban megegyeztünk,hogy innen Németországból szeretnénk örökbefogadni.Az árvaházat is kinéztük,ami igaz,hogy München-ben volt,de Sebastiant nem zavarta.

-Minnél előbb el kéne menni-jegyezte meg.

-Biztos?-lepődtem meg.-Már mint...nem gyors ez neked?

-Beszélnénk az igazgatóval,megnéznénk a gyerekeket.

-A családnak,hogy fogjuk elmondani?

-Először szerintem ne mondjuk el nekik,menjünk el a jövő héten Münchenbe és majd meglátjuk-bólintottam.

De azt,hogy fogom elmondani Sebnek,hogy ne hétfő délelőtt induljunk,mert Melanieval programunk van?!

Örültem,hogy Heike és Mel hazaért,mert tényleg beszélnem kellett Sebastian nővérével.De még neki sem mondhattam el az igazat,hogy miért is sietős nekem visszaérni.

-Oké,oké.Egy-két óra alatt biztos megfordulunk.Azt mondta a nő,hogy 8 és 10 óra között mehetünk,mert akkor ér rá.

-Tökéletes-vágtam rá,talán kicsit túl hevesen is.

-Sikerült mindent megbeszélnetek Sebastiannal?-méregetett.

-Igen,minden rendben van.

-Annak örülök-vizslatott.-Nem lett volna jó,ha pont most kaptok össze nagyon csúnyán- sóhajtott fel.-Menjünk le-mosolygott.

Öt perce sem ülhettünk,mikor Mel egy újságot nyomott a kezembe és az esküvői résznél lapozta fel.

-Mikor akartok már összeházasodni?-nézett ránk.

Sebbel csak egymásra néztünk és megvontuk a vállunkat.

-Ne már!-akadt ki.-Lassan..-láttam rajta,hogy fejben számol.-Nem is..már több,mint 3 hónapja eljegyezted-nézett az öccsére.-És még mindig ott tartunk,hogy nyári esküvőt akartok!Nyári esküvőt Floridában is lehet tartani!-puffogott.

-Jövő nyár?-nézett rám Seb.

-Tökéletes-mosolyodtam el.-Megbeszéltük-néztem Melre,aki csak azért is tovább duzzogott.-Most mia baj?

-Nem akarsz pocakosan oltár elé állni?-nézett rám hatalmas kék szemeivel.

-Eltaláltad-romboltam le a kedvét.

Tényleg nem volt egy nagy álmom,hogy pocakkal mondjam ki az igent,de Sebastiannal tényleg komolyan gondoljuk az örökbefogadást,akkor nem jönne jól egy februári vagy márciusi esküvő.

-Illúzió romboló-dünnyögte.

-Ne legyél már ilyen agresszív Melanie-jött be Heike egy tál sütivel a nappaliba.-Keress magadnak egy kedves férfit és tervezheted a saját esküvőd-mosolygott a lányára.

-Kedves férfi..pff.Anya,hol élsz te?-háborgott.

-Ez most fáj-sóhajtott fel Seb.-Én rendes vagyok,ugye?-nézett rám reménykedve Sebastian.

-Hát persze-nevettem fel.-A legrendesebb,a legokosabb..-és csak soroltam,Melanie pedig a plafont bámulta.

-Gyerekek-csóválta meg a fejét Heike,mikor Seb jól fejbe vágta nővérét a párnával.

-Családi bántalmazás-pattant fel a lány a szőnyegről.

-Khm..ütődöttebb már nem leszel-rötyögött mellettem Seb.

-Gonosz!-mérgesen nézett rá nővére.

-Menthetetlenek-ült le mellém Heike.-Mindent megbeszéltetek?-suttogta és megsimogatta a kezem.

-Igen,és köszönöm szépen.Ha nem világosítasz fel minket valószínűleg még most sem beszélnénk-sóhajtottam fel.

-Ennek örülök-mosolyodott el.-Ismerlek már titeket,mindketten nagyon makacsak vagytok-nevetett fel.-És mi miatt is kaptatok így össze?

-Kis apróság-vontam meg a vállam.

-Apróság miatt ennyire?-nézett rám értetlenül.

-Kicsit húzósak a következő hónapjaink és nehezen tudjuk összeegyeztetni-füllentettem,hisz ez valóban így van,csak nem ez miatt kaptunk össze.

-Értem,hát biztosan nem könnyű és gondolom Magyarországra is haza szeretnél már menni.

-Igen-sóhajtottam fel.-Egy ideje nem voltam már otthon.

Hétfőn valóban korán keltem,már hatkor a ruhámat kerestem,hogy tudjunk reggelizni és időben odaérjünk.Sebnek írtam egy kis levelet,hogy Melanie-val vásárolni mentünk és nem kell aggódnia.

Nagyon halkan készülődtem,nem akartam felébreszteni Sebastiant.

Csíkos pulcsit és egy szürke nadrágot vettem fel,felkaptam a szürke nagy sálam és a cipőmet.

Mel már lent készülődött és a kávét már megcsinálta.

-Jó reggelt!-mosolyogtam rá,de még nagyon fáradt voltam.

-Lassan le kéne szoknod a kávéról,nem gondolod?-nézett rám kicsit szigorúan.

-De,ez az utolsó-sóhajtottam fel.

Fél hét után indultunk el egy kicsivel,ép akkor jött ki a hálószobából Norbert,aki igen furcsán nézett ránk,de beadta neki Melanie,hogy a plaza korán nyit és nagy leárazások vannak.

Kint hét ágra sütött a nap,de hiába,nem volt túl meleg.A kabátot nagyon is el tudtam viselni.

Stuttgartba nagyon koncentráltam,hogy Mel merre kanyarog a városban.Jó tíz perc után egy panel övezetben állította meg az autót és meg kellett jegyeznem,hogy nagyon is nyugodt és szép volt a környezet.

-Látom az arcodon,hogy tetszik-nevetett fel.

-Igen,ha Sebbel nem Svájcban laknánk én itt nyugodtan tudnék élni-mosolyodtam el.

Az már kevésbé tetszett,hogy Mel kinézett lakása a 7. emeleten volt és pont ma nem üzemelt a lift!

-Remélem soha nem fog működni a lift-nevettem fel.

-Kedves vagy-nevetett Ő is velem,majd becsöngetett a lakásba.

Kíváncsian álltam és vártam,míg egy fiatal hölgy ki nem nyitotta az ajtót.Kedves volt és rögtön körbe is vezetett minket,majd egy forró tea kíséretében Melanie-val mindent megosztott a lakással kapcsolatban.

-Mit gondolsz?-nézett rám,mikor a hölgy magunkra hagyott,hogy gondolkodni tudjon.

-Nem is tudom-sóhajtottam fel.-Szép környék és a lakás is modern és nem szorul felújításra,de tizenöt millió?

-Csendes környék,modern lakás.Két és fél szobás-sorolta az érveit.-És mellesleg közel van a belváros!

-Ahogy gondolod.Ha eltudnál itt lakni,akkor én már most megvenném-vontam meg a vállam.

-Nagyon is tudnák itt lakni-állt fel.

-Csak ne azért vedd meg,mert annyira szabadulni akarsz otthonról-jegyeztem meg.

Negyed óra múlva már Melanie a papírokat írta alá és egy előleget is kifizetett.Nagyon reméltem,hogy jó döntést hozott és ebből nem lesz túl nagy balhé!

Még beugrottunk a plázába pár ruháért,hogy az alibink hiteles legyen és fél tízre már otthon is voltunk.

Seb igen morcosan várt,látszott rajta,hogy nem rég kelt fel.Alig,hogy leültem a kanapéra megtalálta az ölem és a fejét oda hajtotta.

Haját cirógatva hamar visszaaludt,olyan volt,mint egy kisfiú,de ezt az énjét is nagyon szerettem!

Ebéd előtt viszont muszáj volt felébresztenem.Nehezen,de sikerült viszont nagyon csúnyán köhögött.

-Nagyon nem tetszik ez-csóváltam a fejem.-Szerintem megfáztál szombaton-indultam meg az emelet felé.

Rögtön tárcsáztam Tommit és megbeszéltem vele,hogy milyen gyógyszereket vehet be és szerencsére Heike minden fel van készülve,így a gyógyteából is volt itt,amiből Seb nyugodtan ihatott.

Heike forró levest tett Seb elé,amit szerencsére hamar belapátolt,az étvágyával nem volt gond.

-Szerintem halasszuk el a berlini programunkat-feküdtem Seb mellé az ágyba.

-Nem kell-nézett rám.-Pár óra és jobban leszek tényleg!

-Majd,akkor megbeszéljük,de addig aludj,jó?-nyomtam puszit a szájára.

Míg Seb fent aludta ki magát,mi Melanie-val sétálgattunk Heppenheim-ba.

Leginkább a költözésről áradozott és arról,hogy mennyire szeretné,ha már kibújna a kis csöppség.

-Szerinted kisfiú vagy kislány lesz?-mosolygott rám.

-Nem tudom Mel-nevettem fel.-Nincs semmilyen megérzésem.

-Legyen lány-nevetett fel.-Ó,nekem oda be kell mennem-nézett a kis butik felé.

-Én ezt most kihagynám.Nézek valami édességet a boltban-mutattam a másik irányba.

-Negyed óra múlva itt?-bólintottam.

Az édességek között vacilláltam,mikor egy női hang ütötte meg a fülem.

-Csak nem édesszájú lettél?-nevetett fel.-Mi az?Miért nézel így rám?-kacagott.-Én a mogyorósat javaslom-kacsintott rám.

-Mit akarsz?-sziszegtem.

-Úristen,csak javasoltam egy csokit!-forgatta meg a szemét.

-Nem úgy értem.-csóváltam meg a fejem.-Fabian elmondta,hogy faggattad!

-Ah,az a gyerek rosszabb egy lepcses öregasszonynál!-fortyogott.

-Hogy beszélhetsz így róla?-fakadtam ki.-Ő még csak gyerek!Bele sem kellett volna ebbe rángatnod.

-Mi közöd van neked ehhez?Törődj inkább a drága szerelmeddel!-emelte meg a hangját,szerencsére senki nem volt rajtunk kívül ebben a sorban.

-Törődök is,de nem rétem miért pofátlankodsz bele az életünkbe.

-Csak nem félsz?-vigyorgott.-Szerinted van esélyem?-gondolkodott el.

-Ez kedves!Lehet be is kéne próbálkoznom újra.Pár hónap múlva te úgyis olyan leszel,mint egy bálna..-legyintett.

-Akkor sem lenne esélyed-morogtam.

-Majd meglátjuk-kacagott.-Még találkozunk-intett.

Felment a vér nyomásom ettől a kis találkozótól.Egyszerűen nem értettem ezt a lányt.Azt hittem Sebastiannal mindent tisztáztak,de lehet,hogy mégsem?

És mi van,ha igaza van?Pár hónap múlva olyan leszek,mint egy bálna és Sebnek nem kellek majd...

Nem sok kellett,hogy a pénztárnál elsírjam magam.A megbeszélt helyen már ott toporgott Mel,amint meglátott felém sietett.

-Mi a baj?-ölelt át.-Jázmin!Megijesztesz!Ha..-suttogta.-Mit keresett..?Találkoztatok?-bólintottam.-Mit mondott?

-Csak menjünk haza..-szipogtam.

-Most úgy elbeszélgetnék vele-fortyogott.-Mit mondott neked?

Csak akkor nyugodtam meg igazán,mikor beléptünk a Vettel házba.Nagy meglepetésre Seb már pakolászott és az egyik bőrönddel a kezében jött le az emeletről.Mel mellettem kérdőn nézett rám.

-Mentek valahova?

-Igen,megbeszéltük,hogy átugrunk Münchenbe egy kicsit pihenni-mosolygott Seb.

-Ez nagyon jó ötlet-bólogatott Heike.-Kapcsolódjatok ki egy kicsit,vele ellentétben Mel igen szúrósan nézett ránk.

Öt órakor Norbert kivitt minket a reptérre és fél kilenckor már az egyik müncheni hotelben ácsorogtunk.

Kis fennakadást okozott a recepciós lánynak,hogy vele szemben Sebastian vettel áll,ár vártam,hogy mikor tér észhez és síkit fel.

-Úgy csorgatta rád a nyálát-morogtam,de csak felnevetett.

-Tudod,hogy nem érdekel-ölelt át.-Holnap reggel bemegyünk az árvaházba.

-És te?Mikor induljunk Indiába?

-Megbeszéljük holnap,oké?-mosolygott rám.

Az alvással megint gondjaim akadtak,már teljesen a holnapon kattogtam és kicsit féltem is tőle.Egy árvaház,ahol egy gyermeknek sincs családja..és akkor mi odamegyünk és rábökünk az egyikőjükre?

Óóó,kerüljek a pokolra,de imádom az ilyen képeket :3

Nyálat csorgatni szabad :P

És kíváncsi vagyok,hogy mit gondoltok Hannaról :$ :)