Hetvennegyedik fejezet

Sziasztok!

Sajnálom,hogy csak most tudtam jelentkezni,de minden összejött és hát itt a suli vége lassan,hétvégén barátaim ballagtak,akkor azért nem jelentkeztem.

Nem tudom mikor tudok jelentkezni,mert csütörtökön történelemből témazárót írunk és tanulnom kell rá,remélem a hétvégére megint tudok hozni frisst.

Puszi.:)

74.fejezet

Vasárnap reggel dörömbölésre riadtam fel,először azt se tudtam hol vagyok,így a fordulásomnak a vége az lett,hogy leestem az amúgy is kicsi kanapéról.

Sebastian is felriadt erre és a dörömbölő emberke is betört a szobába és nevetésben tört ki,mérgesen tornáztam fel magam és szembe találtam meg egy vigyorgó finnel.

-Ne röhögj Pärmäkoski-morogtam,majd visszavágtam magam Seb mellé,aki lágy puszit nyomott a vállamra.

-Ezt az alkotást-vigyorgott még mindig.-Megyek szétkürtölöm-dumált inkább magának.-Ja igen-fordult vissza.-Szedjétek össze magatokat,Vettel jelenésed van nálam-nézett az órájára-fél óra múlva,utána szimulátor-majd kivonult a szobából.

-Szerinted tényleg szétkürtöli?-temettem az arcom a párnába,nyűgös voltam nagyon is.

-Szerintem nem-ölelt át.-Nem akarok felkelni-dőlt el a kanapén.

-Muszáj lesz-motyogtam.-Mert visszajön és azt nem szeretnéd-löktem meg finoman,nagy nehezen rávette magát,hogy lezuhanyozzon és felöltözzön,de én megmoccanni sem akartam és sikerült is visszaaludnom.

Legközelebb ajtó nyikorgásra keltem fel és Sebastian próbált halkan osonni befelé.

-Fent vagyok-motyogtam.

-Ne haragudj,nem akartalak felébreszteni-guggolt le elém.

-Semmi baj-simítottam végig az arcán.-Mennyi az idő?

-Fél tizenegy-válaszolt.

-Jó ég-morogtam.-Ennyit aludni-sóhajtottam fel és kidugtam a lábam a takaró alól,de nem volt erőm felkelni.-Fáj a fejem-szipogtam.

-Igen?-tette a kezét a homlokomra.-Szólok Tomminak-majd elviharzott és alig tíz perc múlva már a szőke finn körülöttem pattogott és különböző gyógyszereket akart lenyomni a torkomon.

-Hagyjál már Tommi-toltam el a kezét,mikor a harmadik bogyót nyújtotta felém.

-Jázmin-sóhajtott fel.-Hőemelkedésed van és lehet,hogy valami vírust szedtél össze,nem kéne Sebastiannak is elkapnia.

-Kösz Tommi ezzel sokat segítettél-morgott az említett.

-Majd külön szobában alszok,de azt-mutattam a kezére.-Nem veszem be!

-Ezt mondtam-morgott tovább a szőke és leült mellém.

-Feladom-pakolta össze a cuccait Tommi.-Mikor mentek haza?Vagy Svájcba mentek?-nézett ránk zavartan,Seb rám nézett.

-Svájcba megyünk-válaszoltam,rám mosolygott és egy apró puszit kaptam a homlokomra.

-Háromkor megy egy repülő.Hozok levest neked jó?Azt megeszed ugye?-nézett rám.

-Köszönöm Tommi-mosolyogtam rá,csak legyintett egyet.

Míg én a takaróba bugyolálva ettem a levesem Sebastian összeszedte a cuccaink és segített kiválasztani a ruhám,kicsit bosszantott,hogy júniusban meleg ruhába gyömöszölt bele a két szőke.

-Mindent elraktam?-nézett körbe Seb.

-Biztos-toltam az ajtó felé.-Csak menjünk már.

Elköszöntünk a gyárban tartózkodóktól és megnyugtattuk a többséget,hogy most már minden rendben és elindultunk Londonba.

Tommi ült elől,míg az anyósülésen Miranda ült,őt Londonig vittük,hátul ültünk Sebastiannal,aki egy plédet terített rám.

-Ne már-dobtam le magamról.-Június van,hagyj ezzel békén!-morogtam.

-Mint a rossz házasok-nézett hátra mosolyogva Miranda,de egy csúnya pillantással gazdagítottam.

-Messze állok én attól-morogtam.

-Igen?-nézett rám Seb érdeklődve.-Mégis miért?

-Nem szeretem az esküvőket-vontam meg a vállam.

-Szóval nem lennél a feleségem?-Miranda és Tommi is rám kapta a tekintetét,pedig a szőkének vezetnie kellett volna,én meg teljesen ledöbbentem.

Megkérné a kezem?Gondolkodott már ezen?

-Hát..öhm-nagyon nem tudtam mit mondjak neki,nem akartam megbántani.-Korai ezen gondolkodni még nem?-próbáltam kimenteni magam,Seb bólintott és a két hallgatózó végre előrefordult.

Úgy éreztem,mintha megbántottam volna,de nem állt szándékomban tényleg...ezt még tisztáznom kell vele,hogy ne érezze ilyen rosszul magát.

Bő másfél óra alatt Londonba értünk és Mirandát kiraktuk a háza előtt én meg feldobtam az ötletet,hogy a hármas gépet sehogy se érjük el,így menjünk be Blancahoz,mert köszönés nélkül nem akartam lelépni és tegnap is ki tudja meddig volt miattam Milton Keynesben.

-Tegnap beszéltem vele-kotyogta el Seb.

-Igen?-lepődtem meg.-Mikor?

-Már aludtál és felhívott-válaszolt,aztán megérkeztünk a ház elé,a kocsi hangra Blan is felkaphatta a fejét,mert pár perc után kirohant elénk és a nyakamba vetette magát.

-Úgy örülök nektek-ölelte meg Sebastian is,majd láthatóan Tommi előtt leragadt,jól tudtam,hogy nekik sok tisztázni valójuk van,de Tommi rengeteget utazik...és Blanca-nak sem egy kötött munkája van,ami megnehezíti a dolgukat,de biztos éreznek egymás iránt valamit...ebben biztos voltam!

Tommi lépett és átölelte a barátnőm,amin elmosolyodtam és Seb mellkasának dőltem,kaptam tőle egy puszit a fejem búbjára,majd a lakásba osontunk a párocska feltűnően kint maradt,de legalább beszélgetnek!

-Szomjas vagy?-néztem a szőkére.

-Igen-csörtetett be utánam a konyhába,szerencsére Blanca semmit nem pakolt át a konyhában,így megtaláltam hamar a poharakat.

-Narancslé?-kérdeztem,hümmögött,amit igennek vettem és magamnak is töltöttem,mire észbe kaptam már nem volt a konyhába,hanem a nappaliban terpeszkedett a kanapén.

-Megnézhetem?-vigyorgott rám,átnyújtottam neki a poharat és meglestem mit tart a kezében.

-Neee-nevettem fel kínomban-Add ide-próbáltam kitépni a kezéből,de szorosan fogta és lehúzott maga mellé.

-Naa!-váltott boci szemekre.

-Nem ér elkápráztatni-takartam el a szemem,mire felnevetett és egy lágy puszit kaptam tőle.-Na jó-sóhajtottam fel.-De közlöm,hogy borzasztó képek vannak rólam.

-Ne aggódj,nem fogok kiábrándulni belőled-csókolt meg.

-Mondod ezt most-nevettem fel.-De menekülni fogsz,ha meglátod a képeket-majd elfészkeltem magam az ölelésében.

-Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem-mosolygott.-Szeretlek.

-Én is szeretlek-húztam közelebb és megcsókoltam.

-Ez az a pillanat,amit mi nem láttunk-hallottam meg Blanca hangját és nagy vigyor ült az arcán,pár percre eltűnt a konyhában,majd leültek velünk szembe a kanapéra,de nem igazán foglalkoztak velünk,ők elbeszélgettek egymással,Sebastiannal meg a képeket nézegettük és a legtöbbnél hangosan nevettünk.

-Itt mennyi idős voltál?-mutatott egy szürkés képre.

-12 éves lehettem,a suliban volt az éves fotózás-mosolyodtam.

-Mindig így mosolyogtál?-nevetett fel.

-A helyedben csendben lennék-böktem meg a mellkasát.-Röhögtettek az osztálytársaim..azt hiszem.Úristen!-láttam meg a következő képet és le is takartam.-Ezt nem láthatod-magyaráztam neki,de csak lefeszegette a kezem a képről.

Egy pár percig nem szólalt meg,csak nézte a képet.

-Egész...aranyos-láttam rajta,hogy próbálja visszatartani a nevetését.

-Ne röhögj ki Vettel!-csapkodtam meg a párnával.-Nem tehetek róla,korán volt még!

-Hát persze-fetrengett a nevetéstől,bezzeg Blanca és Tommi kezébe is eljuttatta a képet,akik szintén röhögtek csak.

-Utállak titeket!-vágtam le magam a kanapéra és duzzogtam.

-Tudod,hogy szeretlek-guggolt le elém Seb,de elfordítottam a fejem,játszunk csak egy kicsit..-Ne csináld ezt-fogta meg az állam.

-Blee-nyújtottam ki rá a nyelvem és felnevettem.

-Khm..indulnunk kell-nézett az órára Tommi és igen sürgetett minket.

-Hiányozni fogsz-öleltem meg barátnőm.-Vigyázz magadra jó?

-Te is nekem,örülök,hogy rendben van minden-megpusziltuk egymást,majd az ajtóban jött az ötletem.

-Blanca!-néztem rá.-Hétvégén ráérsz?

-Igen,miért?

-Jázmin gyere már!-kiabált Tommi.

-Nincs kedved kijönni a futamra?Pénteken jöhetnél és akkor vasárnap haza jönnél velünk a csapatgéppel vagy valamikor.

-Oké,bene vagyok.Majd írj és akkor megbeszéljük,de menj,mert a szőke idegbeteg lesz.

-Megcsókolt?-vigyorogtam rá.

-Nem!-vágta rá.-Vagyis...-csak vigyorogtam.-Na jó..menj már.

-Szóval igen..láláláláá-dudorásztam és nevetve elköszöntem tőle,majd beültem az autóba.

-Na végre-morgott a finn.-Azt hittem sosem jössz már-mint az őrült úgy hajtott a reptérre.

-Jól van már ne morogj annyit.Elintéztem,hogy Blanca kijöjjön Montrealba.Minimum jössz egy köszönömmel és egy rakat csokival-vigyorogtam rá.

-Komolyan?-mosolyodott el.-Köszönöm-pillantott hátra.

-Oké,elég lesz az is,ha előre nézel..nem kell csoki-fordítottam az út felé a fejét,Seb felnevetett,míg a finn tovább morgott.

Fél óra alatt a reptérre értünk,de nem értettem ki fog jönni majd az autóért.

-Ne aggódj már,a gyárból valaki majd érte jön-válaszolt Seb és felkapta a bőröndöm.-Menjünk,mert a finn tényleg bedilizik és rajtam vezeti le.Holnapra tervezett még két edzést-sóhajtott fel.

-Úgy csinálsz,mintha olyan fárasztó lenne-nevetgéltem mellette.

-Igen?-csikizte meg az oldalam.-Tommi-kiabált a finnek,aki már jóval előttünk sietett,hogy a jegyeket elintézze.

-Mi van már?-fordult hátra.

-Először is add ide a táskád-nevetett rá Seb.-ÉS holnap egy személlyel többen leszünk az edzésen-kikerekedett szemekkel néztem a mellettem álló személyre.

Tényleg ennyire hülye?!

-Oké,oké.De kicsoda?-kérdezett rá Tommi.

Seb vigyorogva rám mutatott.

-Ohh-vigyorodott el a finn,majd a táskáját felénk dobta és a jegyekért ment.

-Te beteg vagy?-néztem mérgesen Sebastianra.-Én délig aludni fogok és fogadni merné,hogy tiszta üres a hűtőd és így boltba is mennem kell,szóval elfelejthetsz.

-Gondoltál volna erre előbb-vigyorgott rám.

-Utállak-csapkodtam meg,majd előszedtem az irataim.

Tommival a sorban találkoztunk,elég kevesen akartak a mai nap Svájcba menni.

Tíz perc múlva már elfoglaltuk a helyünk és a fejem Seb vállára döntöttem.

-Álmos vagyok-motyogtam neki.

-Aludj,majd felébresztelek-nyomott egy puszit a fejemre.

-Te nem alszol?-pislogtam rá.

-Én nem-rázta meg nevetve a fejét.-Aranyos vagy ilyenkor-alig hallottam,mert már fél álomban voltam.