39.fejezet

Sziasztok!

Itt a friss,végre összehoztam egy három oldalasat :)

A rendszeres kommentelőknek,mint mindig most is köszönetet mondok és,ha jól láttam az olvasóim száma is nőtt,ennek nagyon-nagyon örülök.

Köszönöm!

Viszont most megint rohanok,mert apának ma van a születésnapja és még matekot is tanulnom kell.

Puszi :)

39.fejezet

Péntek reggel már fél hatkor felébredtem és fél óra alatt elkészültem.

A ruha választással voltam gondban,de megoldottam azt is.

Miután mindennel kész voltam átrohantam Sebhez is,aki nyugodtan aludt még az ágyban,na szép!

Interjúra kell mennie,de az órát nem bírta beállítani,a függönyöket elrángattam így valami fény besütött.

-Van negyed órád elkészülni-kiabáltam el magam,mire a hátára fordult és megdörzsölte a szemeit.

-Mii?Hány óra van?

-6 óra múlt...csipkedd magad-dobáltam felé a ruháit.

-Bassza meg-motyogta,majd egy gyors zuhany után magára öltötte a csapat pólóját és a fekete halász nadrágját és a „kedvenc” kék cipőm.

A reggeli felét az autóban ettük meg.

-Fogadni mernék,hogy öt perccel ezelőtt keltetek fel-nevetett Tommi,aki az anyós ülésen ült.

-Képzeld nem-motyogtam-Én fél hatkor fent voltam.Sebastian meg hatkor rángattam ki az ágyból.

-Talán ha egy szobában alszunk,akkor nem lett volna ez.

-Fogd rám szerintem is!

-Ácsi,ácsi...mit hallottak füleim.Nem egy szobában aludtatok?-kerekedtek ki Tommi szemei,majd Christianra nézett,aki eddig nem szólalt meg,mert az útra koncentrált.

-Ezt nem értem akkor-vakarta meg a fejét a csapatfőnök.

-Miért?Mi volt?-már kíváncsi voltam én is.

-Hát tegnap este valakik túl hangosak voltak,de elkönyveltük,hogy ti vagytok azok,de akkor mégsem...-vonta meg a vállát Tommi,majd abban a percben kaptam egy SMS-t Heike-tól,hogy a hétvége,hogy legyen Annával.

-Remek,még ezt is szervezhetem meg.Seb beszéltél anyuékkal és Annával?

-Ööö..igen,szerdán.És jöhet-motyogta,még fél álomban volt.

-Oké,akkor apudék mikor jönnek ide?

-Csak futamra jönnek,szombat este indulnak a hét órásival.

-Remek,akkor meg kéne beszélni Annával is,hogy szálljon fel egy ide jövő repülőre és majd valaki kimegy elé a reptérre.

-Én szívesen kimegyek elé-vigyorgott Tommi.

-17 éves...-néztem rá szúrós szemekkel.

-Hol az akadály?-vigyorgott még mindig.

-Ő a húgom te idióta!

-Ja..hát akkor izéé-vakarta a fejét.

A pályán rögtön rohantunk már az interjúra,kissé pikkelt ránk csak Bernie,de egy óra alatt túl estünk rajta,majd mindenki ment a saját dolgára,én megkerestem Mirandát,majd felhívtam a húgomat,hogy nagyon gyorsan keressen egy repülőt holnap estére és hívjon vissza.

Alig vártam rá negyed órát.

-Szombaton csak délután 4-kor megy Isztambulba repülő és este 8-kor.Mi legyen?

-Vegyél a négy órásira jegyet,azzal körülbelül este nyolcra itt vagy.Majd kimegy valaki eléd.

-Miért te nem tudsz?

-Nem tudom,még sok dolgom van.Most is rohanok.Szia.

Amint letettem a telefont rohantam a boxba és elképedve láttam,hogy öt perc múlva kilenc óra,vagyis mindjárt kezdődik az első szabadedzés.

-Épp időben,jössz velünk?-szólt rám Christian.

-Nem,én inkább most a boxból nézem.

-Miranda is ott van és Tommi is.

-Oké-majd a boksz felé vettem az irányt,ahol Seb már az autóban ült és a pályára gördült.

-Elveszett bárányka-mosolygott rám Tommi,majd megpaskolta maga mellett a helyet.

-Nem vesztem el csak Annával kellett beszélnem,és ne vigyorogj így!

-Miért,hogy vigyorgok?

-Mint egy perverz állat!

-Köszönöm-hajolt meg.

-Miranda?

-Kiment a mosdóba.

-Hahó csajszi-vigyorgott rám Stuart.

-Szia Stu,hát neked nem ott kéne lenned?-böktem a többiek felé mosolyogva.

-Áá..most pihenek-és leült mellém.-Mi a helyzet?

-Stu told már ide a képed-üvöltött Ole.

-Pofa be!Nem érek rá-vigyorgott hátra a fiúkhoz.

Nem véletlen imádok a fiúk társaságában ülni,egy nagy család vagyunk és rengeteg vicceket mesélnek.

-Na szóval?

-Mondjuk úgy,hogy megvagyok.

-Ne máár-mosolygott.-Úgy hallottam,hogy van húgod!-kaján vigyor...

Tommira néztem,aki feltartott kezekkel hátrált,mivel kamerás és két fotós is volt itt bent nem akartam neki ugrani.

-Te voltál az?Te mondtad el neki?

-Én kussolok.Figyelem Sebastiant-és a tekintetét a képernyőre szegezte.

-Ő mondta el?-fordultam Stu felé.

-Én sem mondhatok semmit.De,ha már itt tartunk..mennyi idős?

-Az isten szerelmére!17 éves!

-Óóó..és esetleg valaki női rokon?

-Jaj,Stu!

-Naaa!Légyszii-nézett rám boci szemekkel.-Tudod milyen rossz egyedül élni-biggyesztette le a száját.

-Megfontolom...nem biztos,hogy szeretnék veled rokoni kapcsolatot.

-Köszönöm szépen-vágta be a mű durcit.

-Oké,oké.Csak menj el innen utána-nevettem.-Mit szólnál,ha következő futamra kihívnám az unokahúgom.

-Köszönöm-nevetett.

-Nem ígérek semmit Stuart,nehéz eset.

-Óóó..én egy igazi sármos ember vagyok,nem fog gondot okozni-nevetett és visszament a fiúkhoz.

Mire feleszméltem már csak fél óra volt vissza a szabadedzésből,Seb csak ekkor ment ki egy kört futni a pályára,mert esett az eső.

Seb az első körben már az aquaplaningra panaszkodott,de kint maradt a pályán.

A következő körben a híres 8-as kanyart még jól vette,de az utána következő kanyarban ráment a rázókőre és orral a korlátnak csapódott.

A fiúk rögtön ugrottak készültek a munkára,hisz az orrkúpját le kellett cserélni mindenképp az autónak.

Aggódtam Seb miatt,mert mindig feldúlt volt mikor nem maximálisan teljesített.

Majd piros zászlóztak és bement a pályára az orvosi autó.

-Miért nem mutatják?-pattantam fel a székből.-Tommi..ugye nem?Ugye nem lett semmi baja?-rohantam oda a finnhez.

-Nyugi,biztos,hogy jól van-simított végig a hátamon.

-Jázmin-kiabált Stu és a képernyőre bökött,épp Sebet mutatták,amint az autó mellett téblábolt,hatalmas kő esett le a szívemről,hogy jól van.

Tíz perc kellett mire összeszedték a roncsokat és a felhordott sarat,majd újra indították a szabadedzést,szinte mindenki csúszkált a pályán,de megúszták törések nélkül.

Messziről láttam,hogy Seb a boksz felé tartott,nem gondolva a kamerákra,a fotósokra kirohantam az esőbe és a nyakába ugrottam.

-Nincs semmi bajod?-engedtem el.

-Jól vagyok.Gyere,mert így meg fogsz fázni-tolt vissza a boxba,ahol Ole rögtön felénk dobott két törölközőt.

-Köszönöm.

Tommi rögtön ellopta tőlem a páromat és Christian is megérkezett Guillal.

Együtt néztük végig azt az utolsó öt percet,de már biztosak voltunk benne,hogy Alonso nyeri az első szabadedzést.

Guil Seb legalább délig beszélgettek,közben Mirandával átmentünk a motorhome-ba és leültünk a büfébe,dél körül jött vissza Seb,elég szomorú volt.

-Valami baj van?-fogtam meg a kezét.

-Nem lesz kész az autó a második szabadedzésre sem-sóhajtott.

-Majd időmérőn megmutatod-nyomtam egy puszit a szájára.

-Mi lenne,ha megébedeltek túl estek az interjún és visszamentek a hotelba?Legalább kettesben lesztek-mosolygott.

-De..veled mi lesz?Nem akarlak itt hagyni a munkával egyedül.

-Figyelj,így sok dolgom nem lesz,max.ücsörgök.Menjetek csak nyugodtan.

-Köszönjük-mosolygott Seb,az ebédet inkább elvetettük és gyorsan túl estünk az interjúkon,így már egykor a parkoló felé vettük az irányt.

-Nocsak,nocsak-jelent meg Paris.-Látom elértétek a célotokat-lépett közelebb hozzám.-Tetszik a sálad-húzta meg,de ellöktem a kezét.-Héj,én csak kedves akartam lenni-vonta meg a vállát,majd Sebastian elé lépett.-Jegyezd meg jól!-köpte a szavakat.-Veszélyes az utak-vigyorgott.-Legyél résen-kacsintott rá,majd vissza lépett hozzám.-Mondtam neked valamit és be fogom tartani-majd elsietett.

-Ez mégis mi volt?-nézett maga elé Seb.

-Megfenyegetett-sóhajtottam.-Menjünk-ültem be az autóba.

-Ha kell testőröket fogadok fel.

-Seb,nem lesz rá szükség.Csak a levegőbe beszél,gondolom nem tetszik neki,hogy nem jöhet be a pályára-vontam meg a vállam.

-Remélem,hogy igazad van.