35.fejezet

Sziasztok!

Tudom nem a szokott napon, vagyis nem hétvégén jelentkezek és jó pár hete nem is volt új fejezet. Sajnálom, de rengeteg minden összejött, a kedvem is elment az írástól és így rettentő lassan haladtam. Nem szeretnék okokat sorolni, így alakult. 

Nagyon remélem, hogy pár visszajelzéssel megleptek! :-)

Kukkantsatok be a szereplők fülhöz is, mert azt is frissítettem és hatalmas köszönet Lina04-nek. :)

Nagyon szép hétvégét Nektek! 

Puszi x

A hétvégét együtt töltöttük a tv előtt. Mivel az idő borzalmas volt más választásunk nem volt. Szombat reggelre leszakadt az ég, az egész hátsó udvar tiszta latyak volt. Gumicsizmával bevállaltam volna Bennel, de hol csöpörgött hol nem, így inkább bekucorodtunk a nappaliba. Délelőtt mese volt a soron, amíg mi Paulaval főztünk, délután pedig alig vártuk az időmérőt. Benjamin kb. A Q2 közepe fele ébredt fel, de amint piros autót látott már mondta is hogy brümm brümm. Mindig meglep, hogy milyen nagy és gyorsan tanul. Végig néztem a kisfiamon, aki ép a tv előtt pipiskedett és az Ő kis nyelvén gagyogott a pilótáknak. Amikor újra piros autót látott hangosan felvisított, nem tudhatja, de Sebastian volt az. Ekkor beugrott, hogy még nem is találkoztam velük. Pedig most szükségem lesz Hanna tanácsára, hogy milyen is egy kislánnyal. Említenem kell Kiminek, hogy hozzunk össze egy találkozót. Sajnos az időmérő végét nem tudtuk megnézni, mert Benjamin teljesen begőzölt. A tv elől akart eltotyogni az egyik játék autójáig, de fél úton fenékre esett és eltört a mécses. Paula is mondta, hogy hagyjuk rá majd lehiggad, végül Ő vette fel, de egyikőnk se tudta megnyugtatni. Fél óra sírás után babakocsiba ültettük, hogy akkor kivisszük a levegőre.

-          Megyek átöltözök. - indultam meg a lépcső felé.

-          Te csak maradj! - mosolygott rám Paula. - Kis időt az unokámmal töltök. Addig pihenj le. - kacsintott rám.

-          Biztos? - teljesen meglepődtem, idejét se tudom mikor voltam Ben nélkül egy órát.

Nagyon szeretem, imádom, Ő a szemünk fénye, de néha kiállhatatlan a természete, pont,mint ma. Ilyenkor az se jó, ami amúgy normális napokon tökéletes. Nem is tudom kire üt ilyenkor a gyerek! Talán a kettőnk makacssága jelenik meg benne és ez a büntetésünk, amiért mi is nehéz esetek voltunk. Elmosolyodtam. Vajon milyen lehetett Kimi gyereknek? Az biztos, hogy ördögfajzat, legalább is Paula nagyon határozottan mondta mondta ezt a fiára. A szobánkba a pocakomat figyeltem, de még lapos, végül is mit vártam. A kis tökmagunk majd növésnek indul. Pihenésképp a majdnem három adag ruhát vasaltam ki és hajtogattam össze, hogy el tudjam pakolni. Mire észbe kaptam Paula a konyhában vacsoráztatta Benjamint. Babaételekkel már elkezdtünk próbálkozni, eddig az almás bébiétel a nyerő. Ezt előjáték és bármilyen könyörgés nélkül hajlandó megenni.

Este a skypeolást is megejtettük. Kiminek sem tegnap sem ma nem említettem a levelét. Azt hiszem ezt jobb lesz úgy megbeszélni, amikor csak ketten leszünk. Elmesélte a mai napját, mi is, hogy milyen lökött a fia.

-          Hétfőn mikor érsz haza?

-          Hát...- vakarta meg a fejét. - Azt hiszem valamikor hajnalban, majd Markkal haza jutunk valahogy nem kell kijönni értünk. Laurának is mondd meg! - nézett rám komolyan, pedig szívesen kimennék értük. - Anya te meddig maradsz?

-          Jaj, kisfiam lassan haza kell mennem. Nem várhatom el Ramiéktól, hogy mindennap nézzenek a házra.

-          Na mert, mintha nem mentek volna eddig is mindennap. - kotyogott közbe Kimi. - Azért egy hetet igazán maradhatnál.

-          Ha már ilyen szépen kéred! - felkuncogtam, de Kimi csak a szemét forgatta.

-          Tudod, hogy bármikor jöhetsz. Be se kell jelentened. - váltott kedvesebb üzemmódba.

-          Óó kisfiam hányszor mondtam én is ezt Neked. Aztán olyan vagy, mint a fehér holló. Ritkán látunk! – korholta le Paula.

Hajnalban megébredtem. Nem szoktam, de azt hiszem most már nem csak reggel gyötörnek a rosszullétek. Mint mindig most is bekukkantottam Benjaminhoz, de nyugodtan aludt. Hál isten! Már indultam volna vissza a hálónkba, amikor zajok szűrődtek fel lentről. Betörő?! Azonnal lefagytam. Hívjam a rendőröket, keltsem fel Paulat, vegyek a kezembe valami ütő eszközt?! Egyiket sem tettem meg, csak vittek előre a lábaim. A fal mellett osontam és először a nappaliba lestem be, de senki nem volt ott. A konyha felé tartottam, amikor az illető kisétált. Felsikítottam, mire felkapcsolta a villanyt.

-          Baszki Kimi! – sóhajtottam fel, kérdőn nézett rám. – Azt hittem betörő vagy!

-          És a puszta kis kezeiddel akartál megverni? – húzott ölelésébe. – Különben is, ilyen biztonsági rendszer mellett nem könnyen jut be valaki.

-          Jól van na! – ne rajtam köszörülje a nyelvét.

-          Amúgy miért vagy fent ilyenkor? – az órára pillantottam, fél négy.

Hamar haza ért! Biztos korán elindultak.

-          Nem hagy a tökmag aludni! – sóhajtottam fel.

-          Ó, hát akkor mondjuk kicsit megpaskolhatsz a kezecskéiddel. – kacsintott rám és az a kujon vigyor ült ki az arcára.

-          Kimi! – forgattam meg a szemem, mire kezét a vállamra dobta és a háló felé húzott.

-          Mi volt itthon? – kérdezte miközben megvált a ruháitól, az ágyon fekve figyeltem a kis műsorát. – Élvezed? – vigyorgott és a pólóját felém dobta.

-          Persze! Kicsit tekerhetnéd magad! – kuncogtam.

-          Micsoda kívánságaid vannak asszony! – kapta el a bokám és lehúzott az ágy végébe.

Apró csókokkal hintette be a lábfejem, a combom külső és belső részét, majd a hasam, a mellem és a számat. Legérzékenyebb pontomat azt hiszem direkt kihagyta, hogy húzza az agyam.

-          Hiányoztál! – nyögtem a csókjába és kezemet szőke hajába túrtam, ezzel is közelebb húzva magamhoz.

-          Te is!

Úgy helyezkedett, hogy lábait az enyémek közé rakta és férfiasságát az ágyékomnak nyomta. Na jó, nagyon hiányzott!

-          El tudnám ezt egy mindennap viselni úgy… - Kimi mellkasán pihentettem a fejem és azt hiszem egy idióta mosoly ült ki az arcomra az elmúlt percek miatt.

-          Négyszer, ötször? – ujjaival folyamatosan a karomat cirógatta, amitől el tudtam volna aludni, de annyira örültem neki, hogy végre itthon van és beszélgethetünk.

-          Hmm..inkább nyolcszor.

-          Igen?! – ült fel és hangosan nevetett. – Ha tudom, hogy ilyen étvágyad lesz lehet előbb összehozom ezt a babát.

-          Jaj, Kimi! – nevettem fel. – Különben is ezt úgy mondtad, mintha csk te kellettél volna hozzá…

-          Hááááát…a munka nagy részét én végeztem! – éreztem a hangszínén, hogy csak cukkolni akar.

-          Elmész ám a fenébe. – löktem oldalba a könyökömmel.

-          Még csak most jöttem és már el is küldesz?

-          Ühümm… - hatalmasat ásítottam.

-          Aludjunk! – nyomott puszit a homlokomra és ránk húzta a takarót.

Későn ébredtünk fel, mondhatni elaludtunk. Én még így is előbb fent voltam, mint Kimi. Csak néztem a nyugodt arcát, a haja kicsit a szemébe lógott már, de így is piszok jól néz ki. Annyira csodálom, hogy ilyen nyugodtsággal vezet egy F1-es autót és 300 km/h-val vesz be egy-egy kanyart, majd a verseny leintése után jön haza, hogy a kisfiával autókázzon a nappalink szőnyegén.

-          Nem lehet így aludni, hogy figyelsz! – motyogta, kinyújtotta a karját és hirtelen a mellkasára húzott. – Jó reggelt! – mosolygott rám.

-          Jó reggelt! –gyors puszival köszöntöttem. – Elaludtunk ám. – fél szemmel az órára pillantott, de megrántotta a vállát.

-          Anya biztosan a helyzet magaslatán áll. Nem kell aggódnod.

-          Ó, én nem aggódok! – mosolyodtam el. – Anyukád rettentő jól el van Bennel, de azért nem akarom, hogy egész délelőtt ajnároznia kelljen.

-          Kiokítottuk mi Räikkönen férfiak. – vigyorgott pimaszul, mintha olyan dicsőség érte volna. – Anya biztosan élvezi.

Miután elfogyasztottuk Paula isteni finom ebédjét volt egy kis időnk egymásra. Újra, és egyáltalán nem bántam. Paula a vendégszobában pihent le, Ben pedig a szokásos délutáni alvását élvezte. Kimivel a nappaliban heveredtünk le, miután gyorsan összeszórtuk a játékokat. Hihetetlen gyorsan belakta a házat a kisfiúnk. Szinte minden sarokban van valamilyen játéka. A kanapén ücsörögve beszélgettünk. Elmesélte a hétvégéjét, bár úgy kellett minden egyes dologra rá kérdeznem.

-          Hozol gyümölcslevet? – vetettem be a kis kutya szemeket Kiminél.

Annyira jól eldőltem, hogy ha muszáj fel nem állok innen. Kicsit sokáig elhúzódott a dolog, már ép felálltam volna, mikor Kimi dühös hangja ütötte meg a fülem.

-          Ez mi a szar?! – le akartam tolni, amiért kiabál és felébreszti a gyereket és az édesanyját, amikor bevillant, hogy a levelét az előszobai asztalon hagytam.

Pár másodperccel később a levelet lobogtatva sétált be.

-          Miért nem szóltál?! Bassza meg Lina! – emelte fel a hangját.

-          Kiment a fejemből hajnalban. – hajtottam le a fejem, fene se gondolta, hogy ilyen fontos az a level.

-          Nem hiszem el! – a zsebébe nyúlt a telefonjáért, de a dohányzó asztalon hagyta, félve nyújtottam felé, szinte kitépte a kezemből.

Úgy viharzott ki az udvarra mezítláb, mintha égne a ház. Lerogytam a kanapéra. Mit csináltam? És már megint nem oszt meg velem semmit! Megint a hátam mögött intézkedik teljesen nagy csendben. Pár perccel később Paula állt meg a nappali ajtónál, álmos arccal nézett rám, majd meglátta a fiát, aki a teraszon fel-alá járkált. Rettentő ideges!

-          Mi történt? – suttogott és leült mellém.

Gyorsan elmondtam Neki, hogy min is akadt ki ennyire Kimi, de nem tudtam befejezni, mert besétált a nappaliba. Ránk sem nézett, az emeletre indult. Gondolom elmegy itthonról.

-          Sajnálom Paula, hogy ezt látnod kell! – felsóhajtottam.

-          Ugyan Lina! – ölelt át. – Ismerem a fiam és ne hidd azt, hogy otthon ezt nem játssza el.