Százharmincötödik fejezet

 Sziasztok! :)

Túl egy szerencsétlenkedésen és gödörbe kerülésbe.Ahogy írtam egy kommentben szerdáig meg sem tudtam nyitni a történet mappáját.Egyszerűen görcsbe rándult a gyomrom,hacsak a blogra gondoltam.:| Próbáltam összekaparni magam és nem görcsölni.Aztán tegnap leültem írni.Élveztem!

Remélem Ti is fogjátok mikor elolvassátok a friss részt.:)

A résszel kapcsolatban még annyit,hogy pár fejezet még arról fog szólni,hogy Lena hozzájuk fog kerülni vagy sem?De utána meglátjuk mi lesz :) 

A hétvégén még jelentkezni fogok egy új résszel ugyanis már abba is belevágtam :) és egy hírt is megosztok veletek.

Nagyon örülnék neki,ha kapnék pár kommentet,hogy ti hogy látjátok a részt :$

Puszi!

 135.fejezet

Túl az indiai nagydíjon és egy családi vitán,mert Sebastiannal úgy döntöttünk,hogy nem utazunk el Magyarországra Mindenszentekre.

Anya nagyon berágott rám,hogy egy normális okot nem mondtam,de még nem akartunk Lenáról beszélni nekik.

A futam után rögtön Münchenbe repültünk,csütörtökig ott voltunk,de utána vissza kellett utaznunk Svájcba.

Nagyon a szívemhez nőtt Lena,de a pici babánkról sem feledkezhettünk meg.

Pénteken úgy indultunk el az orvoshoz,hogy végre megtudjuk a nemét.

-Szerintem kisfiú lesz!-mosolygott Seb és még utoljára végig simított pocakomon,ami már a 3. hónap végén szépen gömbölyödött.

-Na aztán,ha lány lesz-nevettem fel.

Szerencsére minden rendben a picivel és velem is,viszont a csöppség szégyenlős volt és nem mutatta meg magát.

Délután kicsit körül néztünk a baba boltokban és egy-két apróságot is beszereztünk,ami független attól,hogy fiúnk vagy lányunk lesz.

Este felhívtam az árvaház Igazgatónőjét és megnyugtatott,hogy a papírokat már intézik és Lena nagyon izgatott,hogy újra lásson minket.

Viszont ez még kérdéses volt,hogy mikor..Szerettem volna Sebbel utazni Abu-Dhabiba hiszen ez így volt megbeszélve a csapattal is.

-Kicsim,három hónapos terhes vagy!Lena szeretne látni.Nem hiszem,hogy ez jó ötlet..

-Ne zsarolj Lenával!-morogtam.-A csapattal így lett megbeszélve,így szól a szerződésem!És bírom az utazást még.

-Christian megértené,hogy nem akarsz utazni!

-Nem Seb,te nem akarod,hogy utazzak!-csaptam le a konyha ruhát.-Miért nem hagyod,hogy veled menjek?Szeretnék még utoljára veled menni!Brazíliába már úgy sem mehetek-morogtam.

-Most te zsarolsz engem-lépett hozzám,de nem hagytam,hogy átöleljem.-Megbeszéljük még később,oké?-puszilt a nyakamba.-De most menjünk aludni-terelt az emelet felé.

A hétvégén leginkább a ház körül tevékenykedtünk.Én bent takarítottam,ami már nagyon ráfért a lakásra,míg Seb kint a fát hordta be a pincébe.Már beléptünk novemberbe és,ha az időjárásnak lehet hinni,akkor a jövő hétre már havat mondanak.

Hétfőn nagy meglepetés ért minket ugyanis reggel beállított Heike és Seb kisebbik nővére,Mel.

-Édes kislányom.Hallom,hogy nem csak minket hanyagoltok!-dorgált meg,majd a fiát is.

-Nekünk kell jönni,hogy tudjuk mi van veletek-csóválta a fejét Mel.

-Sajnálom-motyogta Seb.-De sok dolgunk volt.Mit rinyálsz?Egy házban laktok!

Itt kaptam fel a fejem és Melre,majd Heikkere néztem.Most mi lesz?

-Egy házban?-nevetett fel Heike.-A drága nővéred már két hete nem lakik velünk-motyogta,szóval nem örült neki.

-Mii?Elköltöztél?-nézett nővérére.

-Ne akadj ki és Anya te se morogj.25 éves vagyok!Jó,hogy nem fogok örökké veletek lakni-sóhajtott fel.

-Ne vitatkozzatok,gyertek inkább együnk-tereltem őket beljebb.

-Igazad van.Most látom milyen szépen gömbölyödsz-ölelt át Heike.-Minden rendben van?

-Igen,nagyon szépen fejlődik.Pénteken voltunk ultrahangon-kerestem elő a táskámból a képet.

-Jaj,az édes kis unokám!Kisfiú vagy kislány?-nézett rám.

-Még nem tudjuk,szégyenlős.-jött be Seb is a konyhába.-Szerintem fiú.

-Na,sokra megyünk a te érzéseiddel-nevetett fel az édesanyja.-Lehet,hogy kislány!

-Én is ezt mondtam neki,de váltig állítja,hogy fiú-forgattam meg a szemem.

-Ez milyen papír?-jött be Mel a nappaliból.

A kanál majdnem kiesett a kezemből..az örökbe fogadási papírok!

-Az?-kaptam ki a kezéből-Csak kacatok,ki kéne már dobni-mentem ki a konyhából kézen ragadva a lányt.

-Okéé...nem hiszem,hogy kukába való papírok-motyogta.

A mosókonyhába húztam be.

-Tényleg nem azok.

-Kicsit megijesztesz-nézett rám.-Baj van?-vette ki a kezemből a papírokat.-Örök..örökbe fogadtok?!!-emelte fel a hangját.

-Shhh..Melanie!Kérlek,csendesebben!

-Várj,várj,várj..én ezt nem értem.Baj van a babával?De hát az ultrahangos kép..mi a fene van?-csúszott le a fal mentén.

-Nincs semmi baj a babával-automatikusan végig simítottam a pocimon.

-Akkor ezek mik?-lengette meg a papírokat.

-Örökbe fogadunk Sebastiannal-sóhajtottam fel.

-Minek?-értetlenkedett.

-Mert szeretnénk segíteni egy gyereken és mert így döntöttünk.

-Okéé-sóhajtott fel.-Szóval lesz egy unoka...unokahúgom-nézett rá a papírra.-Pár hónap múlva.-bólintottam.-És áprilisban megszülöd a közös babátokat.Nem sok ez így?

-Nem!Nézd mi ezt megbeszéltük Sebbel.Lena már 5 éves és nagyon okos kislány.Szeretném,ha mellettünk állnál.

-Értem.Nézd nekem nincs bajom ezzel,csak sokkolt.Én örülök neki-mosolyodott el.-Csak fel kell dolgoznom.Szóval Lenának hívják?

-Igen.Nagyon okos és cserfes-mosolyodtam el.

-Mikor hozhatjátok el?

-Jövő héten elhozzuk egy hétre,hogy ne legyen majd később teljesen idegen a környezet.

-ÉS véglegesen?

-Valamikor december elején.

-Eljöhetek jövő héten?

-Persze-mosolyogtam.-De nem tudom,hogy Heikenek,hogy mondjuk el.

-Hát...biztos,hogy Ő is meg fog lepődni,de nem hiszem,hogy megharagudna.Lena hozzátok fog tartozni és Ti a mi családunkba tartoztok-mosolygott.

-Köszönöm-öleltem át.-De még ne szólj neki,jó?Sebastiannal még beszélni akarok előtte.

-Persze,te sem szóltál Sebnek én is tartom a szám-léptünk ki a mosókonyhából.

A délután kicsit kettesben tudtam maradni Sebbel és megbeszéltük,hogy Heike elől sem titkoljuk tovább.A vacsora után el is mondtuk neki,hogy Mel milyen papírokat talált.

-Én..gyerekek-makogott.-Egy öt éves kislány?-nézte továbbra is a papírokat.

-Anya..-kezdett bele Sebastian.

-Komolyan gondoljátok?-mindketten bólintottunk.-Én nem is tudom mit mondjak.Kétszeres nagymama leszek?-nevetett fel.

Hatalmas kő esett le a szívemről mikor láttam nevetni.Ha Ő nem támogatna minket nem is tudom mi lenne velünk.

-Azt hittem mérges leszel-sóhajtott fel mellettem Seb is.

-Már miért lennék?Egy kis gyerek.Ha ti így döntöttek és támogatlak Titeket.Mikor láthatom?-pillantott ránk.

-Jövő héten elhozzuk Svájcba.

-Mindenképp szóljatok,szeretném látni-mosolygott.

Este sokkal nyugodtabban aludtam el.Seb Anyukája és Melanie már tudja,hogy bővül a család.Jövő héten biztosan itt lesz az egész család,legalábbis Seb családja.

Bűntudatom volt a szüleim miatt..Nekik,hogy mondjam el?Mikor tudnék hazamenni?!

Reggel első dolgom volt ezt felhozni Sebastiannak.

-Mi lenne,ha a szüleidet is elhívnánk jövő héten?

-És Lena?Nem lesz sok neki ennyi ember?

-Beosztjuk-vonta meg a vállát.-Én sem szeretném,ha megrémülne,de a családunkat meg kell ismernie.És nem egy ijedős kislány-mosolyodott el.

-Igazad van.De mégis idegen környezet,szerintem a hét elején csak legyen velünk.

Ezt Heikével és Seb nővérével is megosztottuk.

-Egyet értek veletek.Nem szeretnénk lerohanni a kislányt.Szerintem péntekig legyetek vele aztán meglátjuk,hogy viseli az idegen környezetet és hétvégén eljönnénk.

-Igen,ez így jó lenne-bólintottam.-Még a szüleimmel is beszélnem kell-sóhajtottam fel.

Hogy fogom rávenni Őket,hogy csak úgy jöjjenek el Svájcba,de én múlt héten haza se mentem?!

 U.i.: Kicsit rövid lett,de ne haragudjatok érte.Nem akartam még tovább húzni ebben a részben a dolgokat.A következő remélem hosszabbra sikeredik! :)